 | Takács Zsuzsa: Sötét és fény kora(4 idézet) " Amikor az elmúlt húsz év verseiből eddigi négy kötetemből összeállítottam a Sötét és fény korát, válogatott verseimet, nem kellett időrendet követnem, egységes egésznek tűnt az elmúlt két évtized, változatlannak az életem. |
Csak látni ne kelljen, csak nézni édes arcát,
mellén mint hegedű, ne kelljen heverni,
karjában csillapodni az őrjöngés után,
elviselni gyöngéd ujja vonulását,
míg fölsikoltanak az elragadtatástól
és sírni kezdenek a vékony húrú, boldog idegek.
Mint kőedény állni inkább szeme sugarát,
vakon a változásra, szerelem múlására
hidegen. Csak érezni ne kelljen, látni,
látszani, emlékezni, hallani,
hogy sír a másik is, vonít, míg játszik,
míg ölel, míg meghal egyszer.
Lehet, hogy tévedek
és jót teszel velem,
hogy eltorzítod, ami még kedves,
hogy elveszed tőlem, amit még szeretek,
legyen hát történetünk idegen,
különben nem tudnék elhagyni mindent.
Mindenkinél jobban te hiányzol,
ha számba veszem majd a veszteségeket.
A szivárványos, közelítő halálban
velem lesz az, aki végig szeretett,
de te ki tudja, hol leszel?
Akit naponta elvesztettelek.
Olyan kétségbeesett vagy, annyira
bizonygatsz valamit, hogy
nem merem megkérdezni tőled hangosan,
mért kell fizetnünk mindenért,
és szinte már bánom is, hogy
engedtem, hogy ilyen sokáig maradj,
mert talán azt hiszed, van még remény.
A szerző további könyve:
