Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin: Rákosztály

(8 idézet)

1955 márciusában vagyunk valahol Közép-Ázsiában, egy kórház rákosztályán. Ide érkezik meg a belügyes Ruszanov (aki viszolyogva fekszik be a "közemberek" közé, és az az elve, hogy "mindenki bűnös, ha megvakarjuk") és Kosztoglotov, aki az egyetemről a háborúba került, onnan a Gulagba, s szabadulása után most a rákkal kell megküzdenie.
A rákosok kórtermében a szovjet társadalom jellegzetes képviselői fekszenek: egyesek, a hatalom kiszolgálói félnek a lassanként beinduló változásoktól, a személyi kultusz leleplezésétől, mások reménykednek, hogy igazi olvadás kezdődik, s az ország testéről visszahúzódnak a rákos daganatok: a táborok, a sztálinizmus, az embertelen diktatúra. S közben csodás gyógyulásról álmodoznak - talán az orosz népi gyógyászat, talán a nyírfagomba segíthet, ha a "hivatalos" orvosok tehetetlenek.
A Rákosztály sok szempontból önéletrajzi mű. Maga Szolzsenyicin 1953-ban szabadult a lágerből, s utána Kazahsztánban jelöltek ki neki kényszerlakhelyet. Két év múlva a taskenti kórházban rákos daganatot diagnosztizáltak szervezetében. Élet és halál között lebegett, de legyőzte a betegséget, s úgy érezte, azért maradt életben, hogy beszámoljon a lágerlakó milliók szenvedéséről.
A Rákosztály-beli Kosztoglotovban saját életének ezt a pár évét írta meg: a súlyos betegséggel sikeresen megvívott harcát - és vívódását, küzdelmét azért, hogy a lágerben töltött évek után értelmet találjon életének.

Könyv, film, zene, hangoskönyv akár 27% kedvezménnyel!

Világirodalom

IdőKedvenc Hossz

Bármennyire kinevetjük is a csodákat, amíg erősek, egészségesek vagyunk és kutya bajunk, ha életünk úgy fordul, hogy csak a csoda mentheti meg, hiszünk ebben az egyetlen, kivételes csodában.

Szégyen kinevetni mások betegségét és bánatát, de a betegséget és a bánatot is úgy kell elviselni, hogy ne fakasszon nevetést.

Egészség

Az ember nem lehet annyira gyakorlatias, hogy mindent az eredmény alapján ítéljen meg; humánusabb a szándék alapján ítélkezni.

Vélemény

Az állatok szeretetét egy lyukas garasra se becsüljük manapság; a macskák szeretete miatt még ki is nevetjük az embereket. De ha kivész belőlünk az állatok szeretete, nem elkerülhetetlen-e, hogy az embereket se szeressük?

Ahhoz, hogy egy pohár vizet beszéddel fel lehessen melegíteni, halk beszéd esetében kétezer évre, hangos kiabálás estében hetvenöt évre van szükség. De csak ha közben a meleg nem távozik el a pohárból. Ennek alapján mérjék fel, mennyi a haszna a fecsegésnek.

Beszéd

Aki (...) fiatalon hal meg, az örökre fiatal marad a többiek emlékezetében. S ami a halállal farkasszemet nézve ragyog föl, az örökre fényleni fog.

19. fejezet

Halál

A jövendő generációk boldogsága... Ki tudhatja előre, hogy miből áll? Ki beszélt ezekkel a jövendő generációkkal? Ki tudja, milyen bálványokat fognak ők imádni? Annyit változott a boldogság fogalma a századok folyamán, hogy senki se veheti magának a bátorságot, hogy előre meghatározza. Attól nem leszünk boldogok, hogy fehér kenyéren taposunk, és belefulladunk a tejbe. De már ma azok lehetünk, ha megosztozunk másokkal a szűkölködésben. Ha csak a "boldogsággal" és a szaporodással törődünk, értelmetlenül népesítjük be a Földet, és egy félelmetes társadalmat hozunk létre.

Mint egy bicikli vagy egy kerék, amely ha elkezd gurulni, csak mozgás közben őrzi meg egyensúlyát, mihelyt megáll, eldől - a férfi és nő között elkezdődött játék is csak fejlődésben létezhet.