Walter Scott: Puritánok utódai

Walter Scott: Puritánok utódai

(4 idézet)

Európa Könyvkiadó

A Puritánok utódai kétségkívül Scott legnagyobb szabású történelmi víziója – és egyben szinte a történelmi regény, mint scotti lelemény valóságos zsinórmértéke. Az alapjául szolgáló eseményeket a legrészletesebb történelmi munkák is csak néhány oldalon tárgyalják, vagyis a skót presbiteriánusok zendülése és a leverésére indított katonai expedíció voltaképpen jelentéktelen epizód volt csupán Skócia levert zendülésekben gazdag történelmében. Ám éppen a cselekmény zártsága, időben és térben eleve korlátozott volta teszi lehetővé, hogy a színes kalandok feszült drámává sűrűsödjenek. Szereplői a brit történelem dobpergésének ütemére lépnek; személyes sorsuk, indulataik, maguk és hazájuk múltjában gyökerező szenvedélyeik viszik őket az ütközetekbe. A történelmi regények nagy angol klasszikusa ma, százötven évvel halála után is páratlan mestere a maga által megteremtett műfajnak.

Könyv, film, zene, hangoskönyv akár 27% kedvezménnyel!

Regény

Igaz, hogy a lelkészek ugyanazokat a szavakat mondogatják újra meg újra, de nem is bánom; ha jó szavak, mért ne ismételgessék? Így legalább az egyszerű ember is könnyebben megértheti. Nem mindenkinek vág az esze olyan gyorsan.

7. fejezet

Torkig vagyok azzal, hogy nem látok magam körül mást, csak eszeveszett, dühöngő erőszakot, mely hol a törvényes hatóság álarcát ölti fel, hol meg vallásos buzgóság képében jelentkezik.

6. fejezet

Az én óráim olyanok, mint az ősz késői kalászai, az ön napjai meg, mint a tavaszi vetés. Mégis megtörténhetik, hogy önt előbb takarítja be szérűjébe a Halál, mint engem, hiszen kaszája éppúgy levágja a zsengét, mint az érettet.

1. fejezet

Az odalenn alvókat csak az fűzi hozzánk, hogy valaha ők is olyanok voltak, mint mi, s miként földi maradványaik már elvegyültek az anyafölddel, miránk is ugyanaz a sors vár.

1. fejezet

A szerző további könyvei:

Walter Scott: A talizmánWalter Scott: A kárpitos szoba

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom