Elizabeth Lee Wurtzel: Prozac-ország

Elizabeth Lee Wurtzel: Prozac-ország

(10 idézet)

Európa Könyvkiadó

Elizabeth Wurtzel alig múlt húszéves, amikor megírta ezt a könyvet depressziójának történetéről, s ma már Sylvia Plathszal és Willam Styronnal együtt a "depresszió-irodalom" legfontosabb szerzői között emlegetik. Wurtzel szerint Plath és Styron könyve túlságosan udvarias, bocsánatkérő volt; ő egy "rock-and-roll könyvet" akart írni: vadul, teljesen kitárulkozva mesél a szüleihez fűződő és a depresszióját úgy-ahogy magyarázó kapcsolatáról, szenvedéseiről, őrült szerelmi és szexuális kalandjairól, pszichológusairól és pszichiátereiről, öngyilkossági kísérletéről, segítőkész egyetemi barátairól, akiknek végül az agyára ment állandó, megmagyarázhatatlan kínlódásával.
A "regény" végén, utószóként közölt esszéjében Wurtzel a Prozac-jelenségről ír - a kilencvenes évek elején megjelent csodaszerrel őt is "meggyógyították", de Wurtzel szerint nem felhőtlenül jó hír az, hogy Amerikában jóformán mindenkinek, aki szomorúságra panaszkodik, három perc alatt felírják a Prozacot (vagy valamilyen hasonló, depresszió elleni szupergyógyszert).Tovább...

Elizabeth Wurtzel alig múlt húszéves, amikor megírta ezt a könyvet depressziójának történetéről, s ma már Sylvia Plathszal és Willam Styronnal együtt a "depresszió-irodalom" legfontosabb szerzői között emlegetik. Wurtzel szerint Plath és Styron könyve túlságosan udvarias, bocsánatkérő volt; ő egy "rock-and-roll könyvet" akart írni: vadul, teljesen kitárulkozva mesél a szüleihez fűződő és a depresszióját úgy-ahogy magyarázó kapcsolatáról, szenvedéseiről, őrült szerelmi és szexuális kalandjairól, pszichológusairól és pszichiátereiről, öngyilkossági kísérletéről, segítőkész egyetemi barátairól, akiknek végül az agyára ment állandó, megmagyarázhatatlan kínlódásával.
A "regény" végén, utószóként közölt esszéjében Wurtzel a Prozac-jelenségről ír - a kilencvenes évek elején megjelent csodaszerrel őt is "meggyógyították", de Wurtzel szerint nem felhőtlenül jó hír az, hogy Amerikában jóformán mindenkinek, aki szomorúságra panaszkodik, három perc alatt felírják a Prozacot (vagy valamilyen hasonló, depresszió elleni szupergyógyszert). Az igazi depresszióval ugyanis nem olyan könnyű elbánni, s miközben mindenütt mesterségesen boldoggá tett emberek szaladgálnak, az "igazi" depressziósok bajára ma sem tudja senki a megoldást - mert hiszen a világ bajait sem lehet holmi neuro-transzmitterekre ható molekulákkal megoldani. Wurtzel élete mindenesetre valamennyire egyenesbe jött: sikeres rockzenekritikus és írónő - két könyvet publikált a Prozac-ország óta.

Könyv, film, zene, hangoskönyv akár 27% kedvezménnyel!

Életrajz, napló

A depresszió... olyan, mint a rák: a figyelmes szem számára a daganat eleinte nem is látható, aztán egy napon - bumm! - ott a háromkilós végzetes tumor az ember agyában, gyomrában vagy lapockájában, és ami meg akar ölni bennünket, azt a saját testünk hozta létre.

A dolgokat nem olyannak látjuk, amilyenek. Olyannak látjuk őket, amilyenek mi vagyunk.

Egyedül én ismertem az élet igazságát, csak én tudtam, hogy az élet egy lefelé haladó spirál, és akár tudomásul vesszük, akár nem, előbb-utóbb mind meghalunk.

375. oldal

Én egy elvetélt művész vagyok, aki tele van hóbortos ötletekkel és fellengzős igényekkel, és talán a boldogság képességével is, de nincs meghatározott eszköze mindennek a kifejezésére.

304. oldal

A boldogság szüntelen küzdelem, és alighanem folyton-folyvást küzdenem kell majd érte, amíg csak élek. Kérdés, hogy egyáltalán megéri-e.

7. oldal

A honvágy számomra megszokott lelkiállapot. Mindig hiányérzetem van, mindig vágyom valaki vagy valami után, mindig szeretnék visszatérni valami képzeletbeli helyre. Az életem egy nagy vágyakozás.

Egy nap majd hirtelen eltűnök, de fanyar emlékeztetőül ott marad utánam a mosolyom mesterkélt melege, a szám sarkának hazug kunkora, amit bohócokon, reménytelenül szomorú embereken meg a Disney-filmek gazfickóin lehet látni. Én vagyok az a lány a bulikról meg piknikekről készült fotókon, aki, amúgy szemre, csupa vibrálás és csupa élet, s aki valójában hamarosan elmegy. Biztosíthatlak, amikor újra rápillantasz arra a képre, én már nem leszek rajta. Ki leszek törölve a történelemből, akárcsak az árulók a Szovjetunióban. Mert minden elmúló nappal egyre láthatatlanabbnak érzem magam, egyre jobban beborít a sötétség, egyik rétege a másik után, s csak úgy fuldoklom a nyári hőségben, a napsütésben, amelynek már csak az égető hevét érzem, de a fényét nem látom.

Olyan voltam, mint egy űrhajós, aki arra készül, hogy magasra szálljon, messzire a Földtől, még a Holdon is túlra. De aztán soha nem kellett attól tartanom, hogy lezuhanok, mert végül föl se szálltam.

Arra a dologra van szükségem, amikor az ember agya kikapcsol, a szíve meg be.

Néha azt szeretném, ha "Vigyázat, törékeny" felirat lenne a homlokomra ragasztva. Néha azt szeretném, ha valahogy tudtára adhatnám az embereknek, hogy azért, mert olyan világban élünk, ahol nincsenek szabályok, és olyan életet élünk, ahol nincsenek törvények, másnap reggelre kelve még éppen úgy fáj, ami fáj.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom