Schäffer Erzsébet: Pipacsvirágom

Schäffer Erzsébet: Pipacsvirágom

(3 idézet)

Cartaphilus Könyvkiadó

Csak akkor jajdult föl ijedten, alig hallhatóan – kérem ne! –, amikor az öreg hölgy lehajtott fejjel, szép lassan gombolni kezdte a blúzát…
A kötetben szereplő történetek zöme nem most lát napvilágot először. Legtöbbjük már megjelent a Nők Lapjában. Van ott egy Útközben nevet viselő rovat, melynek szerzője alkalomról alkalomra belekeveredik valamibe. Meglát valakit, ránéz egy brosstűre, havat lapátol, elmegy egy árverésre. Táncol, babot fejt, egy kislányt figyel. Nem esik meg semmi rendkívüli. Akkor mégis mi történik?
A kiadó úgy gondolta, Schäffer Erzsébet találkozásait érdemes összegyűjteni. Így született meg ez a könyv.
„Olvastam önfeledten, mint a diákkori, boldog vakációkon. Szakmai ártalomként ugyan fölrémlett az emberben, hogy most egy különös műfajú könyvet olvas, mely ötvözi a magyar tárcaírás hagyományait a riport pontosságával és a novella szigorú kompozíciójával, hogy az újságírás másoknak oly elviselhetetlen nyűge, a kötött terjedelem nem akadálya a remeklésnek, de ez egyáltalán nem lényeges. Az a fontos, hogy a könyvben útitársra talál, barátra. Hogy lassan-lassan megérti a pipacs finomságát. Hogy az út, amiről az író beszél, nem a budai hídfőtől a pestiig, nem az egyik állomástól a másikig tart, sokkal hosszabb útról van benne szó, a lélektől lélekig tartóról...”

Könyv, film, zene, hangoskönyv akár 27% kedvezménnyel!

Elbeszélések

Hétfő reggel volt. Az a fajta hétfő reggel, aminek nehéz nekikezdeni. A legnehezebb otthagyni a meleget a takaró alatt, és megtenni az első lépéseket a kihűlt szobában. Ágyban kéne maradni. De ez csak egy kósza gondolat, vágyakozás, amiből legfeljebb egy csontokat ropogtató nyújtózkodás marad. Az ember felkel, szétdobja az ágyneműt, hogy még véletlenül se jusson eszébe visszabújni, és ezzel a kényszerű elhatározással kezdetét veszi a reggel.

173. oldal, Carthapilus Könyvkiadó, 2003.

Elindult a vonat, mit is tehet ilyenkor az utazó... Áll a vonatablakban, szeretet önti el és szomorúság. Az utazásnak számomra mindig is ez volt a legszertartásosabb pillanata: elhagyni a várost... Elhagyni kicsit az életet.

Carthapilus Könyvkiadó, 2003.

Akarlak. Akarlak egy kicsit. Nem sokat belőled, de nem is keveset. Adok helyette majd magamból sokat. Amit tudok, amim van.

123. oldal

A szerző további könyvei:

Schäffer Erzsébet: A szőlővirág illataSchäffer Erzsébet: Ómama és a főpincérekSchäffer Erzsébet: LábujjhegyenSchäffer Erzsébet: Hol nem voltSchäffer Erzsébet: Toronyiránt

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom