Szabó Magda: Pilátus

Szabó Magda: Pilátus

(10 idézet)

Európa Könyvkiadó

Az üdvtörténet ismerete úgy hozzátartozott neveltetésemhez, mint mindkét ági családom mitológiája, hogyne lettem volna már gyermekként is tisztában azzal, mi miatt kell a világtörténelem előtt felelnie Judea hajdani procuratorának, Pilátusnak. Hamar rájöttem, hasonló helyzet a leghétköznapibb létben is kialakulhat, és jaj annak, aki felismeri, de nem vállalja az igazságot. Értékelésem indulata máig sem változott, míg ezt a regényt korrigáltam, szüntelen azt éreztem, ha ma írnám meg, nyilván nagyobb mesterségbeli tudással, érzékenyebb emberismerettel, de ugyanúgy elítélném Szőcs Izát, ahogy pályám első szakaszában tettem. Elmarasztalnám, mert bűnösnek érezném naiv szeretet hiányában - a szó itt azt jelenti: alázatos és feltétel nélküli -, mert fürdővárost ugyan mintaszerűt hozott létre, de rosszul diagnosztizálta saját szüleit, egyszer se volt kíváncsi apja hajdani szülőhelyére, nem fogta fel, hogy a Kapitány nevű nyúl nem csak egy háziállat, de az egész odalett múlt jelképe, az utolsó tanú valamire, ami nem lehet többé, és nem vette észre, hogy a szülői szeretet valutája csak a gyermeki szeretet valutájával egyenlíthető, ami nem váltható át sem öregek otthonára, sem luxuskörülmények közt biztosított magányélményre, szeretetre csak szeretet felelhet, s ha nem teszi, a gyermek karrierestül megbukott mint ember. Az én Pilátusom is megbukik, mert rossz a pénznem, amivel fizetne, mindennel ellátja az anyját, mégis gyilkosa lesz, mert fegyelmezett iparkodása már nem ismeri az egyszerű varázsszót, amivel az öregek élete meghosszabbítható, még a köteles hála is leróható szégyen és önmagunk feladása nélkül. (A szerző)

Könyv, film, zene, hangoskönyv akár 27% kedvezménnyel!

Magyar szépirodalom

El kell mennem tőled, mielőtt rám ragad rólad iszonyatos fegyelmed, amellyel magadat óvod meg (...), mielőtt annyira hozzád forrok, hogy megtanulok a szemeddel látni.

276. oldal

Szerettelek... úgy szerettelek, ahogy nem tudok és nem is akarok szeretni többé, kritikátlanul. Mindig én voltam a tiéd és nem te az enyém, akkor is távol tőlem, mikor a karomban voltál.

275. oldal

Közömbös emberekkel nem kellemetlen a találkozás, csak unalmas.

233. oldal

A halottak mindenestül meghalnak, és soha többé nem adható nekik semmi, sem engesztelésből, se szomorúságból, se szeretetből.

201. oldal

Ki kellett volna dobnia mindent, de rosszulesett a gondolat: a tárgyak közel hozták a távollevőket.

138. oldal

"Őrangyalom" - gondolta az öregasszony. Olyan furcsa gondolat volt, hisz az angyalnak se neme, se kora, ő meg már milyen öreg; fáradt őrangyala lehet neki, vagy az öregek angyala maga is elveszti időtlenségét, és liheg, siheg, míg ott járkál a botorkáló, egyre lassúdó léptek mögött?

128. oldal

Az emlékeket, sajnos, nem lehet átadni senkinek örökségül.

45. oldal

Szeme telefutott könnyel, ám a cseppek nem buggyantak elő, mintha valami különös, makacs erő kiegyensúlyozta volna őket a szemhéjak peremén.

6. oldal

A szülői szeretet valutája csak a gyermeki szeretet valutájával egyenlíthető, ami nem váltható át sem öregek otthonára, sem luxuskörülmények közt biztosított magányélményre, szeretetre csak szeretet felelhet, s ha nem teszi, a gyermek karrierestül megbukott, mint ember.

Fülszöveg

El kell döntenem (...), mit akarok tenni... Ez most olyan, mint a szakadék, csakhogy tudom, hogy az, és ha jól lépek, nem zuhanok bele. Azt hiszem, élni akarok. Nem tudom biztosan, de azt hiszem.

Levegő

A szerző további könyvei:

Szabó Magda: Sziget-kékSzabó Magda: Megmaradt SzobotkánakSzabó Magda: Für EliseSzabó Magda: Régimódi történetSzabó Magda: Az őz
A szerző összes könyve

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom