Szentesi Éva: Pedig olyan szépen éltek

Szentesi Éva: Pedig olyan szépen éltek

(23 idézet)

Libri Könyvkiadó

Nyilánszki Mari hétéves. Egy Tisza-menti kisvárosban él, fullasztó, szeretet nélküli közegben. Kopogós cipőről, Barbie babáról és arról álmodozik, hogy az anyukája, amikor nagy ritkán hozzá szól egyáltalán, ne úgy szólítsa, hogy "Mari, fiam". Nem csoda hát, hogy amint tud, elmenekül otthonról. Önmagát és a boldogságot keresi, de vajon képes-e a boldogságra az, akit olyan hosszú ideig csak boldogtalanság vett körül?

Könyv, film, zene, hangoskönyv akár 27% kedvezménnyel!

KortársRegény

Az élet nem kívánságműsor (...). Valakinek Gucci jut, valakinek meg szeretet. Akinek mindkettő, az felőlem nyugodtan fel is fordulhat.

160-161. oldal

12

Mindenki csak saját magát képes megmenteni, másokat nem.

169. oldal

A rokonok minden egyes kisbaba érkezése után összegyűlnek, és próbálják kitalálni, hogy az anyjára vagy az apjára hasonlít inkább a gyerek. Mintha kérné őket bárki erre az utálatos találgatásra.

186. oldal

Tudod, nagy fájdalom ez. Amikor itt van a gyereked. Megszülöd, szenvedsz vele, aztán rájössz, nem tudsz vele mit kezdeni. És amikor arra döbbensz rá, hogy szeretni se tudod, mert magadat is utálod, akkor aztán végképp elkeseredsz.

186. oldal

Lenyomatok vagyunk. De nem maradunk itt örökre. Én is lenyomat vagyok, meg anyám is, aztán eltűnünk, és senki sem fog emlékezni ránk. Egyedül annyi marad belőlünk, amennyit képesek vagyunk továbbadni a gyerekeinknek, ha nem csesszük el idő előtt, ha nem ejtünk a gyerekeink lelkén végzetes sérüléseket.

187. oldal

Bárki, aki arról beszél, egyedül a szerelem miatt érdemes élni, az nem szívott még eleget, vagy simán csak félrebeszél.

187. oldal

Reménykedünk. Várjuk a szerelmet. Várjuk az esküvőt, a bézs színű házat, a gyereket. Aztán a gyereket megfésüljük, magunk mellé állítjuk, képeket készítünk, és a csodálatos fotókat kirakjuk a nappaliba, hogy amikor majd átjönnek az emberek, mindenki bennünket irigyeljen, és azt mondják: de szép család. Aztán, amikor hazamennek, elmondják az ismerőseiknek, hogy ezek milyen szépen élnek. Várunk mindig valamit, és amikor ott van, akkor nem tudunk vele mit kezdeni. Szentül hisszük, hogy akarjuk, de nem lesz jobb tőle az életünk. És közben végig a remény dolgozik bennünk a legerősebben. De a remény még soha nem tett jóvá semmit.

188. oldal

Lenyomatok vagyunk. De nem maradunk itt örökre. És ezért - ha valamiért egyáltalán - végtelenül hálás vagyok.

188. oldal

A szerző további könyvei:

Szentesi Éva: Kardos Margit disszidálSzentesi Éva: Hamvaimból

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom