![]() | Kosztolányi Dezső: Pacsirta(4 idézet) Pacsirta Sárszegen él, szüleivel. Sárszegen, ahol egész évben hamuszürke por hull az utcákra, de a Magyar Király étterméből a pörkölt remek, paprikás illatát viszi a szél, és mulatás zaja, cigányzene, nótaszó veri fel az éjszakákat. Pacsirta szülei kisvajkay és köröshegyi Vajkay Ákos és kecfalvi Bozsó Antónia régóta elszoktak már e zajoktól. Maguknak élnek, csendesen. Áhítatos rajongással imádják, féltik egyetlen kincsüket: Pacsirtát, a csúnya lányt. Boldogok, elégedettek. |
Ha izgatott állapotban vagyunk, akkor minden jelentőssé válik, amit különben meg sem figyelünk. Ilyenkor maguk a tárgyak is - egy lámpaoszlop, egy kavicsos út, egy bokor - fokozottan éli a maga ősi zárkózott, embernek ellenséges életét, s szívünket fájdítva mutatja közönyös mivoltát, úgyhogy visszadöbbenünk tőlük. Az emberek pedig, kik mindig önzőek, és testvértelenül rohannak céljuk felé, egy szavukkal, egy mozdulatukkal emlékeztetnek bennünket, milyen egyedül vagyunk, és ez a szó, ez a mozdulat minden látható ok nélkül örökös jelképévé dermed lelkünkben az élet egész céltalanságának.
11. fejezet
A részeg emberek röpülnek. Csak a józanok hiszik, hogy ide-oda imbolyognak, ők valójában láthatatlan szárnyakon szállnak, s mindenhová előbb érnek, mint remélik. Hogy közben múlik az idő, nem számít, mert nekik az nincsen, és nyilván a többiek csalódnak, kik ilyesmikkel törődnek. Bajuk sem esik, mert a Szűz Mária kötényében hordozza a részeg embereket.
10. fejezet
Aki kártyázik, az a felejtés teljes mámorát élvezi, s külön világegyetemben él, melynek síkjait kártyalapok rakják ki.
9. fejezet
Aki elutazik, az tovatűnik, az megsemmisül, az nincs is. Csak annyira él, mint az emlék, mely visszaréved képzeletünkben. Tudjuk, hogy van valahol, de nem látjuk őt, akár azokat, kik meghaltak.
3. fejezet