William Somerset Maugham: Örök szolgaság

William Somerset Maugham: Örök szolgaság

(27 idézet)

Holnap Kiadó

Maugham regényei közül az Örök szolgaság a leginkább önéletrajzi ihletésű mű. A könyv Philip Carey, az életszerető, szerelem és kalandvágyó fiatalember története, aki méltatlan és gyötrődő szerelmi kapcsolatban vergődik, mely kis híján egzisztenciálisan is tönkre teszi. A szerző ebben a művében tárja fel legmélyrehatóbban az önrendelkezés és a behódolás alapvető témáját, amely oly gyakran jelenik meg írásaiban.

Könyv, film, zene, hangoskönyv akár 27% kedvezménnyel!

VilágirodalomRegény

Ráeszmélt, hogy egész életében mások eszményeit követte, melyeket szavaikkal vagy írásaikkal ültettek el a lelkében, ahelyett, hogy a maga szíve vágyára hallgatott volna. Életpályáját mindig az irányította, hogy mit kellene tennie, nem pedig az, amit teljes szívéből szeretett volna megtenni. Mindig a jövőben élt, és a jelen állandóan kicsúszott a markából. Az eszményei? Arra a vágyára gondolt, hogy az élet ezernyi, semmitmondó tényéből bonyolult és gyönyörű mintát szőjön. De hiszen láthatta, hogy a legegyszerűbb rajz egyszersmind a legtökéletesebb is: amikor az ember születik, dolgozik, megházasodik, gyermekeket hív életre, és meghal! Meglehet, hogy aki megadja magát a boldogságnak, vereségbe nyugszik bele. De ez a vereség bizony sok győzelemmel fölér.

684. oldal, 1969.

Az egyetlen helyes út: elfogadni az emberekben, ami jó, és türelmesen elviselni, ami rossz.

681. oldal, 1969.

A normális ember, a normális test a legritkább dolog a világon. Mindenkinek van valami testi vagy lelki fogyatékossága. Visszagondolt mindazokra, akiket ismert. Az egész világ olyan, mint valami kórház, amelyben sem szépség, sem okosság nem lakik. Hosszú sort látott maga előtt, csupa nyomorult, szánalomra méltó embert. Egyiknek a teste volt beteg, a szíve vagy a tüdeje gyenge, másoknak meg a lelke nem volt ép - akaratának gyengesége vagy az ital utáni sóvárgás gyötörte.

681. oldal, 1969.

Az élet valósága keveset számít annak, aki képzelete hatalmával uralkodik a tér és idő kettős királysága fölött.

680. oldal, 1969.

Amikor olyan emberek beszédét hallgatta, akik megvetéssel emlegették a pénzt, arra gondolt, vajon ezek kipróbálták-e valaha is a pénztelenséget. Tudta, hogy a pénzhiány az embert kicsinyessé, önzővé és kapzsivá teszi; eltorzítja jellemét, és a világot közönséges oldaláról mutatja meg előtte. Amikor az embernek fogához kell vernie a garast, akkor furcsa fontosságot tulajdonít a pénznek; ahhoz, hogy a pénzt való értékén becsüljük, elsősorban - pénz kell.

647. oldal, 1969.

A világ szépsége elkábította. Ezenkívül talán nem is számít semmi.

641. oldal, 1969.

Visszaemlékezett arra a napkeleti királyra, aki meg akarta ismerni az ember történetét, s egy tudós ekkor ötszáz kötetet hozott neki. De a királyt nagyon elfoglalták az ország ügyei, és megparancsolta, hogy az ötszázkötetes anyagot sűrítsék össze. Húsz év múlva visszatért a bölcs, és a történelem akkor már csak ötven kötetből állt. De a király időközben túlságosan megöregedett ahhoz, hogy ennyit olvasson, ezért megint ráparancsolt, hogy fogja rövidebbre a tudományát. Ismét eltelt húsz esztendő, és az ősz, öreg bölcs megjelent egy kötettel, amely mindazt magába foglalta, ami a királyt érdekelte. De a király halálos ágyán feküdt, és még arra sem maradt ideje, hogy azt az egy kötetet elolvassa. Ekkor a bölcs egyetlen mondatban tömörítette számára az ember történetét. Ez így szólt: született, szenvedett és meghalt.

590. oldal, 1969.

Hol kerék, hol talp, küszködtünk, szegények voltunk, de megérte, százszor is megérte, bizony! Elég, ha a gyerekeimre nézek!

604. oldal, 1969.

Életének szőttese művészi munka lesz, és értékéből az sem von le semmit, hogy szépségét egyedül ő maga ismeri, és hogy halálával azonnal meg fog semmisülni.

592. oldal, 1969.

Az élet egyik furcsa jellemvonása, hogy az ember hónapokon át naponta találkozik valakivel, és olyan bizalmas barátságba kerül vele, hogy nélküle el sem tudja képzelni a létet; azután jön az eltávolodás: minden marad a régiben, és a barát, aki oly fontosnak látszott, egyszerre fölöslegesnek bizonyul. Az ember élete megy tovább a maga útján, s az illető még csak nem is hiányzik.

589. oldal, 1969.

Emlékszem, valamikor gonosznak és kegyetlennek hittelek, mert ezt, azt, vagy amazt tetted, de akkor ostoba voltam. Egyszerűen nem szerettél, és oktalanság volt, hogy ezt bűnödül róttam fel. Azt hittem, meg tudom szerettetni magam veled. Most már tudom, hogy ez lehetetlen. Nem tudom, mi az, ami az embert szerelemre lobbantja, de akármi legyen is, ez az egyetlen fontos dolog a világon. Ha egyszer nincs szerelem, sem jósággal, sem nagylelkűséggel, sem egyébbel nem lehet felidézni.

534. oldal, 1969.

A belső élet is lehet éppolyan változatos, sokoldalú és élményekben, kalandokban gazdag, mint annak az élete, aki országokat hódít meg, és ismeretlen világokat fedez fel.

496. oldal, 1969.

Ismeri a jégmadár legendáját? (...) Amikor a jégmadár kimerül a tenger feletti repülésben, párja, a nőstény alája száll, és erősebb szárnyain továbbviszi. Az ember is ezt keresi a feleségében: a jégmadarat.

486. oldal, 1969.

Az élet, úgy látszik, reménytelenül összekuszált fonalak szövevénye. Az emberek ide-oda rohannak, ismeretlen erők hatására, és fogalmuk sincs, mi célból: mintha csak éppen a sietség kedvéért sietnének.

474. oldal, 1969.

Tudod, én olyannak látom az embert, mint valami zárt bimbót. A legtöbb dolog, amit olvas vagy cselekszik, nincs rá hatással, de vannak aztán olyan élmények is, amelyeknek különös a jelentésük, énje szempontjából. Ezek mind felpattantanak egy-egy szirmot a bimbón; így fakad fel aztán egyik szirom a másik után, míg végre kinyílik az egész virág.

364. oldal, 1969.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom