 | Lois Lowry: Nyáron történt(9 idézet) Meg irigykedik nővérére, Mollyra, akit sokkal csinosabbnak és sikeresebbnek lát. Molly fegyelmezettebb és rendesebb, ő indulatosabb és rendetlenebb. Kettejük különbözősége akkor válik nehezen elviselhetővé, amikor városi otthonukból vidékre költöznek, s nekik közös szobán kell osztozniuk. Aztán Molly megbetegszik. Megnek jó ideig fogalma sincs, mennyire súlyos az állapota, s mit kezdjen a nővére és a szülei viselkedésében végbemenő változásokkal. Egy kedves, bölcs öregember és egy fiatal házaspár barátsága, valamint egy számára egyre többet jelentő hobbi, a fényképezés is segíti a kislányt, hogy átvészel je e nehéz hónapokat. Bár Lowry nem önéletrajzot írt, történetének hitelessége, hangulati ereje hasonló gyerekkori élményeiből is táplálkozik. |
Azt hiszem, valóban egyszerűbb az élet, ha képesek vagyunk nevetni még az apróbb bosszúságokon is.
130. oldal
Jó dolog, ha az embernek olyan barátai vannak, akik megértik, ha egyik pillanatban sírni támad kedve, a másikban nevetni.
117-118. oldal
Az ember szeret bűnbakot keresni. Nem bánja, ha ő maga a bűnbak, még akkor sem, ha a lelke mélyén tudja, hogy semmi értelme sincs az egésznek.
117. oldal
Az embernek fel kell készülnie arra, hogy rossz dolgok is történnek vele. Az élet sokkal egyszerűbb, ha elfogadjuk ezt.
111. oldal
Valami a bensőmből kavargó forrósággal tört elő, s ez édes volt, meleg, és olyan bőséges, hogy szinte elviselhetetlennek éreztem. Rájöttem, hogy van egy igazi barátom, aki megérti, és nagyra becsüli azokat a dolgokat, amelyek fontosak a számomra.
70. oldal
Idővel a gyász sajgó fájdalma átadja helyét az emlékezésnek, s az ember lényének üresen kongó részei újra megtelnek hangokkal, beszéddel, nevetéssel...
Az egy szobában való együttélést az is megnehezíti, hogy képtelenség bármit is elrejteni a másik elől. Persze nem a pár nélküli, koszos zoknikra gondolok, vagy arra a galacsinná összegyűrt, tizennégy papírlapra, rajtuk egy sikertelen vers próbálkozásival. Elrejteni a legbensőbb, magánjellegű dolgokat kell: a könnyeket, melyek az ember szeméből olykor kikívánkoznak, a gondolatokat, melyeket egy csöndes, magányos zugban szeretne végiggondolni, a szavakat, amelyeket hangosan szeretne kimondani, hogy hallja, hogyan hangzanak - de más ne legyen fültanúja.
8. oldal
A szerző további könyve:
