Jókai Anna: Napok

(10 idézet)

Minden bölcselet halott marad, ha csak megtanuljuk, de nem éljük át, nem szabjuk önmagunkra.

580. oldal

A hazugság fokozatai. A legfejlettebb és legveszélyesebb: amikor önmagunknak hazudunk, anélkül, hogy tudnánk róla.

Mert az ember nemcsak kenyérből, vízből tartja fenn magát, hanem amit megismer a környező világból. És aztán eljön az idő, amikor a magyarázat kristálytisztán egyesül a magyarázott jelenséggel.

209. oldal, 1983.

Szeretnék néha visszajönni még. Ezer év múlva. Százezer év múlva. Mindegy. Csak nem megszűnni.

609. oldal

A növények megtalálják a helyüket. Forróságban az egyik, kövek között. A másik félig hó alatt, dermesztő szelekben. Amelyiknek nem jár, az esőt sem kéri. Panasz nélkül tudják a rájuk szabott leckét. Igen. Ezen múlik talán minden. Felismerni a senki másra nem érvényes, az abszolút kiszabott, személyre szóló utasítást.

588. oldal

Az a baj, hogy nem tudom elhinni a halált, a teljes megsemmisülést, mindig odatolakszik egy kérdés: (...) ha egyszer véges, akkor minek, minek elkezdeni, ami születése pillanatában már pusztulásra ítéltetett? Senkit sem vigasztal meg, egyszerűen nem igaz, hogy bárkit is megvigasztal az utódok esetleges boldogsága, a "fiamban élek tovább".

539. oldal

Csak az egészen fiatalok gondolják, hogy a boldogság változatosság, nyugtalanság, tulajdonképpen a boldogság: megállapodottság, harmónia két ember között, akik közül az egyik természetesen nő.

322. oldal

Valamikor azt hallottam, ha egy könyvet a feje alá tesz az ember, reggelre kívülről tudja. (...)
Az életet kéne a párna alá tenni, így este elalvás előtt. Sóhajtani, ráhajtani a fejünket, és reggel úgy ébredni, hogy meg van oldva. Hogy minden világos: miért történt és hogyan tovább?

255. oldal

Alig érdemes élni. Alig érdemes. Amikor még gyerek voltam, annyira hittem, hogy én valami különlegeset tudok. Hogy csak rám várnak, hogy engem meghallgassanak, és mindenki el lesz ámulva, hogy erre még nem jött rá az emberiség. Pedig hát semmi sincs. Néhány üzekedő baromnak eszébe jut, hogy gyereket csináljon, mert közben néhány percre jó nekik, aztán ez a gyerek növekszik, teletömik hazugsággal, ha pechje van, lemészárolják, ha szerencsés, magától rohad meg előbb-utóbb.

190. oldal

A hónapokat is elosztották. Adtak nekik nevet. Én abban születtem, ami február. Az egy hideg idő. Akkor hozott a gólya. Anyu azt mondja, egy nagy tóból, de akkor engem a jég alól kellett kihoznia, mert én már tudom, hogy a víz hidegben jég lesz. Nem fagy meg a jég alatt egy kicsi gyerek? (...) És ki teszi őket oda? Az Isten nem teheti. Istennek, aki legfölül van, annak tudnia kell, hogy ez veszélyes. Ezt csak valaki nagyon rossz csinálhatja, és Isten küldi a gólyát, vegye ki a szegény kis gyerekeket, és vigye jó emberekhez, akik megszárítják.

9. oldal

A szerző további könyvei:

Jókai Anna: A reimsi angyalJókai Anna: Szegény Sudár AnnaJókai Anna: Az együttlétJókai Anna: A mérleg nyelve I.Jókai Anna: Ne féljetek
A szerző összes könyve

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom