Benjamin Hoff: Micimackó és a tao

Úgy tűnik, nagyon is gyakran épp az ész miatt tévedünk rossz irányba, aztán bóklászunk napestig, követve a fák tetejét lengető szél visszhangját, amely pedig olyan valódinak hangzott! Miért nem hallgatunk inkább arra a belső hangra, amely megmutatja az igazi utat?

165. oldal

A Bölcsesség, Boldogság és Bátorság nem várnak valahol túl a láthatáron, egy nyílegyenes út végén; egy állandó körkörös folyamatnak a részét képezik.

148. oldal

Boldog akarsz lenni? Kezdd azzal, hogy megbecsülöd magad, és azt, amid van. Szerencsétlen akarsz lenni? Kezdheted azzal, hogy elégedetlenkedsz.

148. oldal

Ahhoz, hogy mi magunk tudjuk irányítani az életünket és valami maradandót alkossunk, előbb-utóbb meg kell tanulnunk Hinni. Persze nem azt értjük ezalatt, hogy áthárítsuk a felelősséget holmi istenített Szellemi Szupermen vállára, vagy szép csendben üldögéljünk arra várva, hogy a Végzet bekopog az ajtón. Mindössze hinnünk kell a bennünk rejlő erőben és fel kell használnunk azt. Ha így teszünk, no meg ha felhagyunk azzal, hogy másokat majmolunk vagy versengünk velük, akkor egyszer csak minden elkezd működni.

132. oldal

Valahányszor elértük a célt, úgy találjuk, hogy nem is olyan izgalmas, mégis azonnal ráhajtunk, hogy elérjük a következő, az utána következő és az az utáni következő célt. Mindez persze nem azt jelenti, hogy a célok nem számítanak. Nagyon is számítanak, már csak azért is, mert miközben elérni igyekszünk a célokat, fejlődünk, s végül bölcsebbé, boldogabbá válunk, satöbbi. Ha elrontunk valamit, attól szerencsétlenek, dühösek, zavartak leszünk. A cél tehát jót tesz, és használ nekünk, már csak azért is, mert jótékony fejlődést biztosít. Ám ettől eltekintve is, a folyamat az, ami igazán fontos.

124. oldal

Ha az életünkben kapott jutalmakat összeadnánk, nem volna valami sok. Ha a jutalmak közötti időtartamokat adnánk össze, az már jóval több volna. És ha összeadnánk a jutalmakat és a jutalmak közötti várakozással töltött időt, akkor az összes megvolna. Minden perc, amelyet leéltünk. Mi lenne, ha még élveznénk is?

123. oldal

A méz már nem ízlik annyira, ha ettünk belőle. A cél nem jelent már annyit, ha elértük. A jutalom már nem olyan értékes, ha megkaptuk.

123. oldal

A rohanó életmód, az "egyik lábam itt, a másik ott" természetellenes, és megakadályoz bennünket abban, hogy jól érezzük magunkat és boldogok lehessünk.

112. oldal

Mindannyiunkban van valami különleges, valami hattyúféle, jól elrejtve valahol mélyen belül. De ameddig rá nem jövünk, hogy ott van, mi mást is tehetnénk, mint hogy pocsolyában járunk és mindent összefröcskölünk?

79. oldal

Ne azon gyötrődjünk, hogy kiirtunk magunkból mindent, ami a negatív emóciókhoz sorolható, inkább tanuljuk meg, hogyan használhatjuk fel őket pozitív módon. Ezt a gondolatot így lehetne szemléltetni: ha verjük a zongorán a billentyűket, az nem zene, csak zaj, ám attól nem születik zene, ha kivesszük a zongorából a billentyűket.

74. oldal

Ha képesek vagyunk szembenézni korlátainkkal, és megérteni azok lényegét, akkor már kezelni is tudjuk őket. Ha nem vagyunk hajlandók elfogadni őket, akkor ellenünk fordulnak és utunkat állják. S ha erre rájövünk, korlátaink sok esetben még erősségünkké is válhatnak.

64. oldal

A gyengeség olykor szerencse is lehet, amennyiben elfogadjuk és tudomásul vesszük.

63. oldal

Ami étel az egyiknek, az méreg a másiknak, ami elbűvölő és izgató az egyiknek, az veszedelmes csapda a másiknak.

56. oldal

Tudás és Tapasztalat nem beszélik feltétlenül ugyanazt a nyelvet. De vajon a tapasztalat útján szerzett tudás nem értékesebb-e, mint az, amelynek nem a tapasztalat a forrása?

43. oldal

Ha egyszer megszabadultunk az önteltségtől, a bonyolultságtól és még jó néhány más dologtól, amelyek utunkban állnak, előbb-utóbb felfedezzük, hogy (...) Élni Jó.

34. oldal