Laurell Kaye Hamilton: Lidérces álmok

Laurell Kaye Hamilton: Lidérces álmok

(25 idézet)

Agave Könyvek

St. Louis-ban sorra halnak meg a sztriptíztáncosnők, a bizonyítékok pedig nem egy, hanem hét sorozatgyilkos felé mutatnak, egészen pontosan hét vámpír felé, akik élén egy renegát vámpírúr áll. Anitát is bevonják a nyomozásba, és neki is lát a tettesek kézrekerítésének, ám egyre inkább úgy tűnik, hogy egyedül nem fog boldogulni. Könnyen lehet, hogy Jean-Claude, a város vámpírura és a vérleopárd Micah mellett még keserű exszeretője, Richard segítségét is igénybe kell vennie. Anita nyomozását állandó gyanakvás kíséri, ráadásul közben meg kell küzdenie erőteljes, pusztító vágyaival, valamint vámpírokkal, vérfarkasokkal és alakváltókkal, aminek eredményeként a vámpírvadász új és eleddig saját maga előtt is ismeretlen magasságokat és mélységeket fedez fel.

Könyv, film, zene, hangoskönyv akár 27% kedvezménnyel!

VámpírIfjúsági irodalom

A kiábrándultságra és a cinizmusra az élet viharai szoktatják rá az embert.

Az embernek van egy képe önmagáról. Amilyennek szereti hinni magát. És ha olyasmi történik, ami nem illik bele a képbe, meggyászoljuk a régi énünket. Azt az embert, akinek korábban hittük magunkat.

Egy igazán jó ember jó marad akkor is, ha hatalmat kap. És fordítva, egy velejéig romlott gazember mindig is a saját önző, mocskos céljaira fogja gonoszul felhasználni a mégoly nagyszerű tehetségét is. A középszerű és átlagos, kicsit jó, kicsit rossz emberek az igazi zsákbamacskák, náluk soha nem lehet előre megmondani, mit tesz velük a hatalom. Egy átlagos emberbe sokkal nehezebb belelátni.

Olyan volt a lelkem, mint azok a kürtcsigák, amiket partra mos a tenger, és már csak a héj maradt meg belőlük, a csiga dobbantott. Szürkésrózsaszín üregem tisztára mosva, üresen várja, hogy valaki betöltse, hogy valaki betelepedjen, és ott bennem biztonságban érezze magát, és kitöltsön mindent.

Csak áltattam magam, hogy elmúlt, pedig azért is nem tudtam senki mást szeretni, mert még magam elől is titokban az övé maradt a szívem.

Mert mi a szerelem? Nemcsak általában, hanem esszenciájában? Vágy, tomboló szükség és hiány, egy űr az ember testében, amit csak a másik tölthet be, nélküle üresen kong minden.

Kegyetlen a sors, hogy te egyre hűvösebbé és hűvösebbé válsz az ölelésemben, míg én lassan beleőrülök.

Ha minden barátod ugyanazt mondja, amit a szíved is sugall, és csak a félelmeid tántorítanak el, légy úrrá magadon. Ne hagyd magad eltántorítani.

A szíved nem egy seb, amit piszkálgatni kell, vajon leválik-e már róla a var. Hagyd, hadd gyógyuljon be. Ha nem birizgálod megállás nélkül, ha adsz rá esélyt, akkor újra ép lesz, hidd el.

449

Van, hogy az ember megküzd a saját démonaival, és visszatoloncolja őket a mélybe. Van, hogy feladja. És van olyan is, hogy belefárad az öngyötrésbe, és inkább keres valaki mást, akit kedvére gyötörhet.

A szerző további könyvei:

Laurell Kaye Hamilton: Égkék bűnökLaurell Kaye Hamilton: Telihold kávézóLaurell Kaye Hamilton: A holdfény csábításaLaurell Kaye Hamilton: Sápadt holdLaurell Kaye Hamilton: Gyilkos tánc
A szerző összes könyve

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom