Kosztolányi Dezső: Kínai kancsó

(7 idézet)

Az ember hiába vigyáz, hiába zár mindent. Előbb-utóbb minden elkallódik.

Fánika c. novella

Csodálatos is, hogy egy nótáról mi minden jut eszébe egy magyarnak. De még csodálatosabb, hogy egy nótáról minden magyarnak ugyanaz jut eszébe. Nem a szöveg idézi föl ezt bennük, hanem valami sajátos kedélyhullámzás, melyet a hangok és a hozzájuk fűződő régi emlékek indítanak meg, szinte függetlenül a szövegtől, s ha valaki szavakba tudná foglalni, hogy mit is gondolnak és éreznek már emberöltők óta olyankor, mikor a Kék nefelejcs-et vagy a Nem ütik a jogászt agyon-t hallgatják, akkor ezek a le nem írt szövegek minden korban és minden egyénnél szinte szóról szóra egyeznének, s ezekből talán össze is lehetne állítani egy nemzeti bölcselet mozaiképületét.

Az igazi szeretet szerény. Az igazi szeretet félreáll, elhagyja azt, akit boldogít, hadd lebegjen a lelke szabadon, hadd röpüljön a maga útján, hadd találja meg azt, amire rendeltetett. Ez a szeretet nem óhajt ellenszolgáltatást. Ez a szeretet elegendő önmagának, és ezért végtelen. Ez a szeretet tudja, hogy semmi sem a mi tulajdonunk, sem mások teste, sem mások lelke, még saját gyermekeink lelke sem.

Azt mondták, hogy a szeretet ellenszolgáltatás. Ha szeretnek bennünket, akkor valamiért szeretnek. Ok nélkül nincs szeretet. Az oktalan szeretet képtelenség. Olyan képtelenség, mint az volna, hogy a mérleg nyelve kibillenne akkor is, amikor valamelyik serpenyőjét nem terhelnék meg. Minden szeretet érdeken alapul - minden szerelem is, s minden házasság - egy vagy más szempontból - érdekházasság.

Mondd, kérlek, nem vetted észre, hogy azok, akik ma élnek, a gazdag embert egészen úgy tisztelik, úgy imádják, mint Istent? Boldogok, ha jó hozzájuk, de akkor is boldogok, ha kegyetlen, embertelen és komisz, ha tiporja és rugdalja őket. Maguk se tudják, hogy miért tisztelik, imádják a gazdag embert. Nyilván azért, mert ő maga ő, mert ő a gazdag ember. Mindent tőle várnak, igazságot, becsületet, életet. Legyünk őszinték. Mi is ilyenek vagyunk. (...) Jegyezd meg, fiam, a gazdag embert olyan titokzatos varázs övezi, olyan túlvilági dicsfény, oly csodálatos lény ő, hogy amihez hozzáér, az menten arannyá, áldássá válik.

Szegények és gazdagok sohase lehetnek egymáshoz őszinték. (...) A szegény ránéz a gazdagra, s ezt gondolja: "Jaj, de gazdag vagy te". A gazdag ránéz a szegényre, s ezt gondolja: "Jaj, de szegény vagy te". A szegény belül, a lelke mélyén így kiált a gazdag felé, teljes meggyőződéssel: "Adj pénzt, adj pénzt". A gazdag belül, a lelke mélyén, így kiált a szegény felé, éppoly meggyőződéssel: "Nem adok, nem adok". Minthogy erről nem beszélhetnek, társalgásuk folyton elakad.

Az ember bizonyos idő múltán saját szavait is elhasználja. Már nem érzi, mi van mögöttük. Erre új szavakat keres, csak hogy ne alkalmazza a régieket, de az újakban sokszor nincs élet, tartalom, hamisak.

A szerző további könyvei:

Kosztolányi Dezső: Esti KornélKosztolányi Dezső: Édes AnnaKosztolányi Dezső: Esti Kornél kalandjaiKosztolányi Dezső: Nyelv és lélekKosztolányi Dezső: Nero, a véres költő
A szerző összes könyve

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom