Jókai Mór: Kárpáthy Zoltán

Jókai Mór: Kárpáthy Zoltán

(12 idézet)

Akkord Kiadó

A regény a magyar reformkor atmoszféráját kívánja érzékeltetni, szereplőinek sorsa azonban nem fűződik szorosan a társadalmi törekvésekhez. A könyv megírásának célja a szerző utószava szerint: Kárpáthy Zoltán növekedése, magára maradása közben végigkövetni a gyermekkori nevelés eredményeit, - tehát fejlődéslélektani rajzot ad.
A regény igazából két szempontból érdekes: az egyik a mellékalakok korhű, realisztikus és nagyon színes ábrázolása, a másik pedig néhány, a történelmi időszakra jellemző esemény megörökítése: pl. a követválasztás és főleg a pesti árvíz. Ez utóbbi a könyv kiemelkedően szép, megrázóan érdekes, érzékletes, patetikusságában is felemelő része: olyan irodalmi remeklés, melynek értékeire a Jókait ritkán olvasók figyelmét is fel kell hívni. Wesselényi romantikus lelkesedéssel rajzolt alakját és a nagy árvíz tragikus napjait a könyv minden olvasó előtt felejthetetlenné teszi.

Magyar szépirodalom

Milyen boldogtalanok volnánk mi, férfiak, ha a nők bölcsek akarnának lenni.

A boldogságot nem elég megérdemelni, azt alkotni is kell tudni.

495. oldal

Milyen különös az, miszerint az emberben két egészen különböző lény dolgozik: az ész és a szív; s aszerint, amint az egyik vagy másik lesz túlnyomóvá, változik át az ember jelleme, sorsa, élete, úgy, hogy mondhatni: "Mindenki két különböző embert foglal magában, az egyik az ész, a másik a szív embere. A szív és az ész két különböző ember..."

451. oldal

Kinyílott a piros rózsa,
Szentirmay szakajts róla.
Még pirosabb a mi vérünk,
Azért ontjuk, kiért élünk!

412. oldal

A lélek olyan könnyen vénül!

306. oldal

Aki önmagát újrateremteni képes, az halhatatlan.
Ámulva, andalogva járunk végig a poraiból kiemelkedett város utcáin, partjain, s úgy tetszik a képzeletnek, mintha kőkolosszok ormain, e paloták homlokzatán, e ligetek árnyékából mindenütt egy bús, bánatos szellemarc tekintene felénk, sötét, beárnyalt szemeivel, aki mindenütt ott volt, ahol alkotni, ahol újjáteremteni, ahol boldogítani kellett; csak ő maga nem lett boldog, csak ő maga hullott szét a nagy munkában. Lesz-e isten, aki valaha a szétbomlott remekmű darabjait ismét egymásba illeszti?

239. oldal

Az ember nem mindenható. Egyszerre nem szabadíthatja meg az egész világot. Óh, mint szeretné, ha azon karoknak, miknek ereje a hitregék mondáival határos, valóban volna azon hatalma, hogy ezreket ragadhatna ki a halál öléből, ha azon kebelnek, mely küzdeni tanult vésszel és viharral, volna hatalma visszanyomni az elemek veszedelmét is, ha azon mennydörgő szónak, mely előtt annyiszor megrendült az emberi akarat, volna ereje visszaparancsolni medreibe a rontó áradatot, miként vissza tudta űzni annyiszor a rontó szenvedélyeket, oda, ahonnan kijöttek! De az ember nem mindenható. A hősnek az a fájdalmas szerep jutott: mérlegre vetni az emberi fájdalmakat, ítéletet tartani a veszély közepett afölött, kit kell megmenteni rögtön, ki várhat tovább.

219. oldal

A gyermekévek benyomásait tartsd emlékedben, mert azok tiszteletre méltók. Egyenes úton járj, igaz légy, mert az a legkönnyebb és a legboldogítóbb szerep. Érzéseiddel ne légy pazar, de akinek odaadtad, ahhoz légy hű! S hogyha olykor keresztutakra vezet az élet, kérj tanácsot tenszívedtől, gondolj azokra, kik onnan felülről néznek le rád, atyád és anyád szellemére, s úgy cselekedjél, hogy ők boldognak lássanak téged.

136. oldal

Milyen nagy bűn a szerelem, hogy ily nehéz a büntetése. Íme, még a síron túl is megüldözi, aki benne vétett, s örökségül hagyja fájdalmát az utódokra is!

132. oldal

Ah, menjetek azon halavány levelű fa alól, gyermekek; ennek hervatag levelei fölött sokat könnyezett egy szerencsétlen asszony, talán most is ott jár, talán ő susog ott láthatlan alakban, s az ő csókjaitól hull alá a levél egyetlen fiának halvány homlokára.

119. oldal

A szív minden kebelben egyaránt dobog, s van az életnek oly boldog kora, melyben minden szívdobbanás azt mondja: szeretni kell. Feltűnik a vágyó érzelem előtt egy-egy rokonszenvű arc, az érzelem lágy viasza elfogadja annak benyomatát, s viseli, míg egy másik el nem törli onnan, vagy pedig viseli örökké; annak csak erényeit ismeri, annak bűneit megbocsátja, azért tűr, azért szenved, azért csalatkozik, és mégis hisz, mégis szeret; és ez a szenvedés, csalódás, ez a hit és szeretet - az ifjúkor bohósága.

83. oldal

Az valóban különös, mondhatni botrányos dolog, hogy a költői képzeletnek szabad mindenféle úri lakásokba hívatlanul belépni; (...) s még nem elég, hogy maga odatolakodik, hanem magával viszi egész olvasóközönségét, (...) s anélkül, hogy a háziúrnak, asszonyságnak köszönne valaki, összejárják a pompás termeket - pedig tán kesztyű sincs minden olvasó kezén -, benézegetnek minden ajtón, kihallgatják a legtitkosabb beszélgetéseket, kritizálnak, jegyzeteket tesznek látottakról és hallottakról! Ez ellen valóban valami dekrétumot kellene hozni.

2. fejezet

A szerző további könyvei:

Jókai Mór: Politikai divatokJókai Mór: Egy az IstenJókai Mór: Az élet komédiásaiJókai Mór: A jövő század regényeJókai Mór: Az arany ember
A szerző összes könyve
Rendben

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k alkalmazását. Több információ