 | Howard Phillips Lovecraft: Howard Phillips Lovecraft összes művei(6 idézet) Lovecraft önmagát mindig Poe és Bierce követőjének tekintette. Sajátos világképének kialakításán - mely összetéveszthetetlen ízt kölcsönöz írásainak - roppant tudatosan dolgozott az irodalmi előképek kutatását is beleértve, melyről egy terjedelmes esszében is számot ad. Felfogásának lényege dióhéjban annyi, hogy megfosztotta a rémtörténetet a késő középkorból örökölt misztikus sallangoktól, s helyükre egy jellegzetesen modern életérzést állított: azt a fajta hideg iszonyatot, ami az embert a gigantikus, személytelen világegyetemmel szembesülve tölti el. A gondviselés illúziójától megfosztott egyén pánikreakciója ez, aki rádöbben, hogy magára hagyottan áll ebben a világban, amelynek szempontjából teljesen mindegy, hogy él-e, hal-e. A szörnyek - a hideg kozmosz megszemélyesítései az írói síkon - valójában abszolút közönyösek; az egyes ember - sőt, az egész emberi faj - semmiféle jelentőséggel nem bír számukra. És persze éppen ez bennük az iszonyatos; sokkalta iszonyatosabb, mint bármiféle szimpla gonoszlélek a keresztény kultúrkör naivan kétosztatú hiedelemvilágából. |
Egyetlen utazó sem kerülheti el, hogy visszásan érezze magát a mély katlanokban, a festők pedig beleborzonganak, ahogy a vászonra viszik a sűrű erdőségeket, melyek rejtélyességét éppúgy érzékeli a lélek, mint a szem.
2. kötet, 152. oldal
Bármely illusztrátor képes festékkel összefröcskölni egy lapot, hogy aztán lidércnyomásnak, vagy boszorkányszombatnak, vagy az ördög arcképének nevezze el, ám kizárólag egy nagy művész képes valóban ijesztőt vagy valószerűt alkotni e stílusban. Éspedig azért, mert csak egy nagy művész ismerheti az iszonyat anatómiáját és a félelem fiziológiáját - az olyféle vonalakat, melyek lappangó ösztöneinkhez és örökletes félelmeinkhez kötődnek, és a megfelelő színbeli kontrasztot, melyek szunnyadó borzongásérzetünket költik fel.
2. kötet, 343. oldal
Mivel a csodás történetek nem ábrázolhatnak élethűen valós eseményeket, a hangsúlyt olyasmire kell áthelyezni bennük, amit képesek élethűen ábrázolni; nevezetesen az emberi lélek bizonyos sóvárgó vagy nyugtalan kedélyállapotaira, melyek által pókfonál hágcsót szőhetünk, hogy elszökjünk az idő, tér és természeti törvények bőszítő zsarnoksága elől.
2. kötet, 519. oldal
Kétségkívül mérhetetlen lehetőségek rejlenek a más égitestekről szóló történetek megfontolt kiaknázásában (...). Az úttörőknek azonban fel kell készülniük rá, hogy fáradozásaikat nem jutalmazza majd anyagi siker, szakmai elismerés, vagy az olvasó többség bátorítása, mely többség ízlését súlyosan elferdítette a rengeteg elfogyasztott szemét.
2. kötet, 523. oldal
Az igaz művész nem ír gyorsan, hacsak hangulata nem így kívánja, és csupán elvétve képes nagy mennyiségben alkotni. Nem tud leszerződni olyasmire, hogy adott határidőre ennyi meg ennyi szót leszállít, hanem természetes tempójában, megfontoltan, nem ritkán kifejezetten lassan, s mindig lelkiállapotától meghatározottan ír; kihasználja a kedvező alkalmakat, ám egyetlen mondatot sem vet papírra, amit fáradt elmével vagy kényszerből formálna meg.
2. kötet, 548. oldal
A szerző további könyve:
