 | Krúdy Gyula: Hét bagoly(11 idézet) „Azok közül az írók közül való volt, akik mihelyt a tollat a kezükbe veszik, transzba kerülnek. Krúdy ilyenkor – mint a normális ember, amikor álmodik – egy különös, de azért ismerős világban járt-kelt, olyan valóságban, amely főként abban különbözött az ébren észlelttől, hogy nem volt vele egyidejű. Múlt volt talán...” |
Nehogy eszedbe jusson átaludni egy napot, vagy érdektelen kirándulást tenni a város környékére: azt a napot elveszítetted! Ne jusson eszedbe gyermekkorodra gondolni, amikor hullani kezd a hó vagy beköszönt az ősz, mert elgyengülsz a való élettel szemközt. Ne tégy levéltárcádba szentimentális leveleket, hanem nyomban égesd el őket. Ne gondolj szerelmed nőjére, csak ameddig látod. Egészségtelen és felesleges életpazarlás a nőket is felvenni a gondolkozás kocsijára, amikor oly nehéz előrehaladni az életben.
18. fejezet
A gondolatokat úgy lehet dresszírozni, mint a jó kutyákat. Bolond ember az, aki galambszárnyra bízza a gondolatait. A galambok ide-oda röpködnek. Még bolondabb az, aki vadkacsa módjára szoktatja a gondolatait. Ezek a zöldfejű, hideg madarak mindig csak a vadvizeket, a hűvös tavakat keresik. Nem lehet gondolkozást tanulni senkitől, mert a gondolat egyedülvaló, amint érezni nem lehet megtanulni... De mégis van valami, fiam, ami megsegít. Dresszírozni kell a gondolatokat.
15. fejezet
Mindig csak azt írjad, amit a közönség szeret. Sohase próbálj egyéni, egyedüli lenni, mert pórul jársz, kinevetnek, ujjal mutogatnak rád.
18. fejezet
A férfiak oly gondolattalanul, érzéketlenül emésztik meg szerelmi élményeiket, hogy nem éreznek többet belőle, mint a jó ebédből.
7. fejezet
Az érvényesülésnek ezer módja van. Mikor már érvényesült az ember: mindegy, hogy milyen úton jutott hozzá. Az a fontos, hogy felülkerekedett.
12. fejezet
Az íráshoz éppen olyan hajlandóság kell, mint a takácssághoz vagy hímzéshez. Valahogy úgy képzelem, hogy hallatlan engedelmesnek kell lenni a kéznek, amely a gondolatokat átveszi, és a betűket a papirosra rajzolja. Az ujjakban, a kézben rejtőzhetik valamely kis szellem, amely felébred a hívásra, és kezdi a maga tennivalóit; viszi a tollat az ismeretlenségbe, a papiros fehér tengerén.
5. fejezet
Korunkban nem becsülik meg a tehetséges embert. (...) Csak azoknak a semmiháziaknak áll a világ, akik tudnak törleszkedni, barátkozni, hízelkedni.
12. fejezet
A szerző további könyvei:
