Tóthárpád Ferenc: Hajszálrepedések

Tóthárpád Ferenc: Hajszálrepedések

(3 idézet)

Unicus Kiadó

Tóthárpád Ferenc ünnepelni hív bennünket, méghozzá rendhagyó módon úgy, hogy a szavak segítségével "idegen" verseket és azok alkotóit is megidézi. Ötven vers, ötven év, s mindez Pállay-Kovács Szilvia grafikus-festőművész kitűnő ilusztrációival. A szociális érzékenységről is tanúskodó művek negyvenkilenc vendégköltő egy-egy sorát veszik számba, hogy azokat továbbgondolva, néha önmagukból kifordítva - a SZÖVEGEK szövetében - új értelmezésekre mutasson rá.
Tóthárpád Ferenc és Pállay-Kovács Szilvia könyvvé testesült mondatok és rajzok egymáshoz kapcsolódásával, visszatérő elemek felbukkanásával teremtik meg azt a ritmust, ami némi fogódzót nyújthat a figyelmes olvasónak. A mélyebb rétegek kibontásához érdemes elmélyülni a sorok sűrűjében, élvezni a ritmust, a feltáruló képi világot, ami sok esetben látszólag a költő személyes életút-állomásait tárja elénk.
A verseken végigvonul a kor erkölcsi normáit, az értékeket firtató kérdések szövevénye, amelyekre a költő válaszokat vár (itt és most) a 21. század legelején. Kapaszkodókat keres, de néha el-elrugaszkodik a fellegek felé. Érdemes vele tartani!

Könyv, film, zene, hangoskönyv akár 27% kedvezménnyel!

Verseskötet

Ha elvegyül véred s vérem,
Anyám leszel és testvérem!
Minden sebünk beheged.

Mint szerető, elragadlak,
Befogadsz és befogadlak!
Mást, egyebet tehetek?

A csoda Te vagy. Eged aranya
Rám is poroz talán majd valaha!

S csak írtam, írtam az éteri csöndbe`.
Megírtam a jót és a kínt,
Majd tűrtem, hogy a hajnal összegyűrje
A végtelen papírt.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom