Laurie Halse Anderson: Hadd mondjam el...

Laurie Halse Anderson: Hadd mondjam el...

(13 idézet)

Animus Kiadó

Miért kerülik Melindát iskolatársai? S ő miért viselkedik olyan különösen? Alig beszél, egyre inkább magába zárkózik, pedig nagyon is szeretne ismét a közösséghez tartozni. Történhetett valami, de mi és mikor? Mi okozza a zavart a tizennégy éves lányban s körülötte? Mi oszlathatja el annak a borzalmas nyári bulinak az emlékét, s teheti a helyére az ott történteket? – Ezt meséli el a szerző díjnyertes, több nyelvre lefordított, drámai erejű, ugyanakkor az iróniát sem nélkülöző könyvében.

Könyv, film, zene, hangoskönyv akár 27% kedvezménnyel!

Ifjúsági irodalom

Most ülök a tetőtornácon, mint egy fagyott vízköpő, s kíváncsi vagyok, ma fog-e a Nap végleg kialudni, magával rántva a világot a pusztulásba.

142. oldal

Néha az az érzésem, az egész gimnázium egy piszok hosszú szívatás. Ha elég kemény vagy, hogy túléld, rendben, felnőtt lehetsz.

193. oldal

Nem fáj semmi, csak a kipirult arcok és a mosolyok, amik fecskékként röpdösnek a teremben.

117. oldal

Jobb semmit sem mondani. Kuss, szorítsd össze a szád! Mindaz a szarság, amit a tévében hallani a kommunikációról meg az érzelmek kifejezéséről, hazugság. Senki nem kíváncsi igazán arra, amit mondani akarsz.

15. oldal

Amikor hatodikos voltam, anyám ellátott a szokásos könyvekkel a pubertásról meg a serdülőkorról, úgyhogy észre kéne vennem, milyen "gyönyörű" és "természetes" és "varázslatos" változáson megyek keresztül. Süket duma. Semmi más. Ő folyton panaszkodik, hogy őszül, meg hogy lötyög a bőre, de nekem hálásnak kéne lennem, hogy az arcom tele van pattanással, mindenütt szőrösödöm meg hogy a lábam egy hüvelyket nő egyetlen éjszaka alatt. Sima süket duma.

130. oldal

Amikor kicsi voltam, azt játszottam, hogy királylány vagyok, akit örökbe fogadtak, miután a birodalmat lerohanták a rosszfiúk. Az igazi szüleim, Mr. Király és Mrs. Királyné bármelyik pillanatban értem küldhetik a limuzint. Közel voltam hozzá, hogy hétévesen szívrohamom legyen, amikor apámért egyszer limuzint küldtek, hogy kivigye a reptérre. Tényleg azt hittem, értem jöttek, de nem akartam menni. Apám taxival járt ezután. Kinézek az ablakon. Sehol egy limuzin, egy szekér vagy egy hintó. Most, hogy mennék, senki nem akar elvinni.

Semmi sem csöndesebb a hónál. Csöndes, mint a szívem.

Miért nem fordítjuk ezt az időt a művészetekre: festésre, szobrászatra, pasztellra, olajra? A szavak és a számok fontosabbak lennének, mint a képek? Ki határozta ezt el? Képes arra az algebra, hogy könnyekre fakasszon benneteket?

A művészet érzelmek nélkül olyan, mint a csokitorta cukor nélkül. Nem ér semmit.

Ezzel a népszerűséggel örülhetek, ha a saját temetésemre kapok meghívást.

133

Megdöbbennél, hogy mennyi felnőtt halott már belül - úgy töltik a napjaikat, hogy fogalmuk sincs, kik ők, csak várják a szívrohamot vagy a rákot, hogy befejezze a munkát. Ez a legszomorúbb dolog.

Nekem nincsenek barátaim. Semmim sincs. Semmit sem mondok. Semmi sem vagyok. Azon gondolkodom, mennyi időbe telhet busszal eljutni Arizonába.

Csak aludni akarok. Hátha akkor eltűnnek az emlékek... De tudom, hogy nem fognak. Csak egy agysebész tudná kivágni belőlem őket.

A szerző további könyve:

Laurie Halse Anderson: Jégviráglányok

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom