Lev Tolsztoj: Gyónás

Lev Tolsztoj: Gyónás

(13 idézet)

Európa Könyvkiadó

Lev Tolsztoj az 1870-es évek második felében – miközben nagyregényét, az Anna Kareniná-t írta – szinte egyfolytában a Gyónás önemésztő gondolataival küszködött.
Az Anna Karenina szereplői valamennyien Tolsztoj családtagjai és közeli ismerősei köréből adaptálódtak az irodalomba; köztük hol békésen, hol lázongó elvágyódással múlatta mindennapjait ez a habókosnak tartott gróf, aki szénakaszáláskor – az értelmes-munkás élet formáit keresve – a parasztjaival együtt vágta a rendet. Az Anna Karenina Levinjének alakjában az író mintegy önmagát tárta a világ elé, a Gyónás szerzője pedig – vagyis az első személyben beszélő Tolsztoj – csaknem szó szerint megismétli Levin mondatait: "Mi vagyok én?", "Miért élek én?", és keresve, mi adna értelmet életének, eljut az egyetemes érvényű felismerésig: "Ahol élet van, ott – mióta csak létezik az emberiség – a hit teszi lehetővé az életet..." Az életmű mélységeinek, Tolsztoj egyéniségének közelebbi megismerését segítő Gyónás – Thomas Mann értékelése szerint – Szent Ágoston és Rousseau vallomásai mellett a világirodalom legnagyszerűbb önéletrajzai közé tartozik.

Könyv, film, zene, hangoskönyv akár 27% kedvezménnyel!

Életrajz, napló

Csakis a hitben lehet megtalálni az élet értelmét és lehetőségét. És rájöttem, hogy a hit a leglényegesebb jelentésében nemcsak a "láthatatlan dolgok feltárása" stb., nem kinyilatkoztatás (ez csupán a hit egyik ismertetőjelének leírása), nemcsak az ember viszonya az Istenhez (előbb a hitet kell meghatározni, azután az Istent, nem pedig az Istenen keresztül meghatározni a hitet), nemcsak belenyugvás abba, amit mondtak az embernek - ahogy a legtöbbször a hitet értelmezik -, a hit az emberi élet értelmének olyan ismerete, amelynek következtében az ember nem semmisíti meg magát, hanem él. A hit az életerő. Ha az ember él, akkor valamiben okvetlenül hisz. Ha nem hinné, hogy valamiért kell élnie, akkor nem élne. Ha nem látja, és nem érti a végesnek árnyszerűségét, akkor ebben a végesben hisz, ha viszont érti a végesnek tovatűnő jellegét, akkor a végtelenben kell hinnie. Hit nélkül nem lehet élni.

9. fejezet

8

Én, az én értelmem felismerte, hogy az élet értelmetlen. Ha nincs valami felsőbb értelem (márpedig ezt senki se tudja bebizonyítani), akkor számomra az értelem az élet teremtője. Ha nem volna értelem, akkor számomra élet se lenne. Hát, akkor hogy tagadhatja ez az értelem az életet, ha egyszer ő maga az élet teremtője? Vagy más oldalról nézve: ha nem volna élet, nem lenne az én értelmem sem - tehát az értelem az élet gyermeke. Az élet minden. Az értelem az élet gyümölcse, az értelem pedig tagadja magát az életet.

7. fejezet

Az életben mi befagyott, bedugaszolt edények vagyunk, amelyek feladata az, hogy kinyíljanak és szétáradjanak, kapcsolatokat teremtsenek múlttal és jövővel, csatornává és az élet egyetemes részévé váljanak.

A legegyszerűbb és legrövidebb erkölcsi szabály abban áll, hogy lehetőleg minél kevésbé szolgáltassuk ki magunkat másokkal, mi magunk viszont minél többet szolgáljunk másoknak. Lehetőleg minél kevesebbet követeljünk másoktól, és lehetőleg minél többet adjunk nekik.

Tagadni azt, ami az életet alkotja, annyit jelent, mint nem ismerni az életet.

Mi a jó és mi a szükséges, nem az dönti el, amit az emberek mondanak vagy cselekszenek, nem is a haladás, hanem én - a szívemmel.

15. oldal

A bölcsesség a mindennapi dolgokban, úgy vélem, nem egyszerűen abban nyilvánul meg, hogy tudjuk, mit kell tennünk; hanem abban, hogy tudjuk, mit kell előbb és mit később cselekednünk.

Nem a körülöttünk lévő életet kell kedvünk szerint elrendezni, hanem önmagunkat kell megtörni, meghajlítani, hogy mindenféle életre alkalmasak legyünk.

Tévedéseink egyik fő oka, hogy későn szokjuk meg azt a felismerést, hogy felnőttek vagyunk.

A lelkiismeret a legjobb és legszükségesebb útmutatónk, de hol vannak azok az ismertetőjelek, amelyek ezt a hangot megkülönböztetik a többitől? (...) Az az ember, akinek célja saját boldogsága, rossz; az, akinek célja a mások véleménye, gyenge; az, akinek célja a mások boldogsága, erényes; az akinek célja az Isten - nagy. De vajon az, akinek célja az Isten, megleli ebben a boldogságot?

Ha az ember azt gondolja, hogy élete csupa múló jelenség - Platón lantjának hangja, akkor ez abból ered, hogy minden más ember életét csupán a lant hangjának képzeli, de ha szeret vagy szeretik, akkor saját életének jelentősége mélyebbé válik számára.

Általános szabály: minél jobban kielégíted valamelyik szükségletedet, annál követelőbb lesz, s minél kevésbé elégíted ki, annál inkább lecsillapodik.

Kétféle boldogság van: az erényes embereké és a hiú embereké. Az első az erénytől származik, a második a sorstól... A hiúságon alapuló boldogságot maga a hiúság teszi tönkre: a dicsőséget a rágalom, a gazdagságot a csalás. Az erényen alapuló boldogságot viszont semmi.

A szerző további könyvei:

Lev Tolsztoj: Anna KareninaLev Tolsztoj: Bál utánLev Tolsztoj: Mindennapra: Január
A szerző összes könyve

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom