Lakatos Menyhért: Füstös képek

Lakatos Menyhért: Füstös képek

(50 idézet)

L`Harmattan Kiadó

A könyv, melyet kezében tart az olvasó, ötödik kiadásban jelenik meg Magyarországon. A "Füstös képek" címen ismertté vált, a "cigány világot" belülről bemutató regény ma már fogalommá vált a cigányságot kutató szakemberek körében.
1975-ben, a regény első kiadásának megjelenésekor sokkolta a cigány és nem cigány olvasókat egyaránt. A művet később még 19 országban adták ki. Az író a cigány próza megteremtője, és nem riadok vissza kimondani, hogy Lakatos Menyhért regénye a magyarországi cigányság "Száz év magánya". A nyolcszáz éve Európában élő cigányság életének ábrázolása szépirodalmi teljesítmény, írói bravúr, egy eddig ismeretlen világ belső viszonyait feltáró írásmű. Egyszerre mindegyik, de leginkább korrajz. A Füstös képek a cigányok vad és mégis emberi viszonyainak, kapcsolatainak bonyolult összessége. A "magamat jöttem megmutatni, hogy látva lássanak, hogy látva lássanak" kitárulás szándékával a világ felé.

Könyv, film, zene, hangoskönyv akár 27% kedvezménnyel!

Magyar szépirodalomRegény

Aki áll, vár, nem cselekszik, az kevesebbszer is hibázik, de ki tudja, mikor kell megállni, és mikor kell menni? Az emberi bölcsesség soha nem fog odáig érni, hogy kiszámíthassa a sors útjait.

331. oldal, Magvető Kiadó, 1975.

Nagy úr a félelem, nincs olyan kőkemény szándék, amit meg ne puhítson.

395. oldal, Magvető Kiadó, 1975.

Ne veszítse el tiszta lelkiismeretét, egész életen keresztül szüksége lesz rá. Ezen kívül minden más átmeneti dolog az életben, mint a fény, elhalványodik, hol vakít, hol meg teljesen megszűnik.

381. oldal, Magvető Kiadó, 1975.

Azt hisszük, a sors gonosz, megkeserít, rabbá tesz, ezért határtalan türelmetlenséggel szidjuk, átkozzuk, pedig a mester tudja, mit csinál. Nem tűrést, szenvedést, megalázkodást kíván, (...) hanem hogy megmaradjunk embernek, acélosan, hajthatatlanul.

389. oldal, Magvető Kiadó, 1975.

A koldust nem az alamizsna tartja, hanem a mankója, és ha azt elveszik tőle, elpusztul.

431. oldal, Magvető Kiadó, 1975.

A tények nem tudtak titkos vágyaimról lemondatni, de egyre inkább tudomásul kellett vennem, hogy az ábrándokat csak önmagam csalására dédelgetem.

359. oldal, Magvető Kiadó, 1975.

Aki félt már valaha az életben, az tudja, hogy a félelem, ha kívül nem mutatkozik is, belülről rágja az embert. A mosolygás, a gőgös vagy bátor arcjáték csak a kívülállónak szól, önmagát senki sem tudja becsapni.

347. oldal, Magvető Kiadó, 1975.

Az érzelmeket soha nem a véletlenek váltják ki, hanem mélyen a tudatban gyökereznek, és ezt a tudatot gyakorlati tényezők formálják.

346-347. oldal, Magvető Kiadó, 1975.

Ki tudná megmondani, melyik a bűn, és melyik a jótett. Végeredményben élni muszáj, azért teszünk mindent, hogy megmaradjunk. Majd lesz idő számot adni cselekedeteinkről, amikor bezárul a nagykapu, addig hiába fogadkozunk, amit ma megbántam, holnap úgyis újrakezdem.

331. oldal, Magvető Kiadó, 1975.

Elhamarkodott megállapításaim miatt szégyenérzés kínozott, már többször észrevettem, erre nagyon hajlamos vagyok. Minden meggyőződés nélkül, csupán türelmetlenségem miatt, örökké gyanakszom. (...) Azért ítélek el mindenkit, mert nem vagyok képes önmagamat megismerni.

323. oldal, Magvető Kiadó, 1975.

A megszokás egyenlő a régi ábrándokkal, pedig ha őszinte lennék saját magamhoz, tudnom kellene, hogy az elmúlt. Más vágyak, más gondolatok tolakodnak az életembe, már csak ragaszkodom a régihez, de nem kívánom.

323. oldal, Magvető Kiadó, 1975.

A beképzeltség általában elhomályosítja a tisztánlátást.

302. oldal, Magvető Kiadó, 1975.

Soha nem éreztem ilyen vágyat az otthon után. Amíg messze voltam, valahogy kibírtam nélküle, de ahogy bekerültem vonzási körébe, már nem tudtam szabadulni a gondolatától.

337. oldal, Magvető Kiadó, 1975.

Ha valakinek kötekedhetnékje van, a hallgatás ugyanolyan bosszantó a számára, mint a visszabeszélés.

247. oldal, Magvető Kiadó, 1975.

Van egy határa az igazi embernek is. Ha azon túlmegy, nem lehet tudni, hogy büszke vagy bolond.

203. oldal, Magvető Kiadó, 1975.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom