Voltaire: Filozófiai ábécé

Voltaire: Filozófiai ábécé

(6 idézet)

Európa Könyvkiadó

"Ábécérendben leírom magamnak mindazt, amit erről a világról meg a másvilágról gondolni vagyok kénytelen, a magam hasznára csupán, de halálom után talán a becsületes emberek hasznára is” – írja Voltaire egyik levelében. A mondat második felét nem kell komolyan vennünk, Voltaire nem az íróasztalnak dolgozott. A FILOZÓFIAI ÁBÉCÉ 1764 nyarától számtalan kiadásban jelent meg, és bár üldözték, villámgyorsan terjedt szerte Európában. Páratlan népszerűségének sok egyéb mellett az is oka, hogy a filozófiát nem elvont, csak a beavatottak számára érthető szaktudománynak tekinti, hanem a világról, az emberről való gondolkodásnak, és ezért a fogalmaknak, jelenségeknek, eseményeknek nemcsak leírását, hanem történetüket és kritikai elemzésüket is adja, nemegyszer más értelmezésekkel vitatkozva, jóformán pamfletté kerekedve. Noha nem mond le a kor szintjén álló, sőt azt olykor meghaladó tudományosságról, az elvont gondolatokat, nehéz kérdéseket elevenen adja elő, olyan okfejtéssel, olyan stílusban, amelyek minden olvasót segítenek a megértésben.

Könyv, film, zene, hangoskönyv akár 27% kedvezménnyel!

Filozófia

Mi a jobb, ha hazád királyság, vagy ha köztársaság? Négyezer esztendeje vitatkoznak erről az emberek. Kérdezd meg a gazdagokat, melyik a jobb: valamennyien az arisztokrácia mellett foglalnak állást, kérdezd meg a népet: a demokráciát választja, a királyságot kizárólag a királyok részesítik előnyben. Hogyan lehetséges hát, hogy csaknem az egész világon mégis királyok uralkodnak? (...) Az igazi ok az, mint többen is kimutatták, hogy az emberek nagyon ritkán méltók rá, hogy maguk kormányozzák magukat.

Euripidész(átvett idézet)

185. oldal

A föld, ha táplál, mindenütt hazánk lehet.

Euripidész(átvett idézet)

189. oldal

Ha egyszer a fanatizmus megfertőzte az agyat, a kór jóformán gyógyíthatatlan. E járványos nyavalyának nincsen más orvossága, mint a filozófia szelleme, amely lépésről lépésre terjedve végül is ki fogja pallérozni az erkölcsöket, és megelőzi a rossz térhódítását. (...) A filozófiának ugyanis az a hatása, hogy megnyugtatja a lelket, a fanatizmus pedig nem fér össze a nyugalommal.

145, 147. oldal

Az előítélet nem egyéb, mint vélemény ítélet nélkül. A gyermekeknek az egész világon olyan véleményeket sugallnak, amilyeneket csak akarnak, s előbb, mintsem a gyermek képes volna ítélkezni.

114. oldal

A muzulmánok minden keresztény vallást babonasággal vádolnak, mások viszont őket mondják babonásnak. Ki lehet bíró ebben a nagy pörben? Maga az értelem? De hiszen valamennyi felekezet azt állítja, hogy az értelem az ő oldalán áll. Így hát az erő bíráskodik, s ez így lesz mindaddig, míg az értelem elegendő számú koponyát át nem hat, és le nem fegyverezi az erőt.

53. oldal

Mi a türelem? Az emberiség osztályrésze. Gyarlóságokból és tévedésekből vagyunk összegyúrva valamennyien, bocsássuk meg hát kölcsönösen ostobaságainkat: ez a természet legfőbb törvénye.

409. oldal

A szerző további könyve:

Voltaire: Candide vagy az optimizmus

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom