Latinovits Zoltán: Emlékszem a röpülés boldogságára

Latinovits Zoltán: Emlékszem a röpülés boldogságára

(7 idézet)

Magvető Kiadó

Latinovits Zoltán legendákat provokáló-teremtő egyéniség volt, színpadi alakításai, filmszerepei, versmondása, egyáltalán minden megnyilvánulása mindig is közügy volt, s aszerint mérlegeltetett, barát vagy ellenség ítélte meg. Szelet vetett a Ködszurkálóval is, amelyben szenvedélyes hangon szólt a színházról, páratlan hivatásszeretettel és szakmai tudással akarván megújítani a szinikultúránkat. A több mint egy évtizede megjelent könyv gondolatai ma is időszerűek, mit sem veszítettek erejükből, igazságait felerősíti a színházzal kibogozhatatlanul összefonódott életpályát lezáró tragikus felvonásvég. Latinovits írja egyhelyütt: A színész halála után csak emlékek maradnak. Játékemlékek. Kellékek.Nagy László szép szavával megkoronázott színészkirály kilenc esztendeje nincs közöttünk. Rómeó-Színbád-Ványa bácsi valóban már csak emlékezetünk színpadán él, de írásos életműve tán visszavarázsolhatja tünékeny alakját.

Könyv, film, zene, hangoskönyv akár 27% kedvezménnyel!

Életrajz, napló

Nem hiszek a kollektív nevelés sikerében, csak abban, hogy a pedagógus egyedeket nevelhet, aminek eredményeképpen az egyedek ráébrednek a közösség, az együtt munkálkodás jótékony voltára.

34. oldal

Jó lenne elgondolkozni végre azon, hogy egy ember szerencsétlensége vagy betegsége nem elsősorban vagy egyáltalán nem szervezetünk magánügye. Abba egyénnek és környezetnek, egyénnek és társadalomnak kapcsolata is belejátszik. Nem kielégítő kapcsolata elsősorban. Ha az egyén nem találja meg a helyét a közösségben, vagy ha a közösség nem biztosít megfelelő létfeltételeket az egyénnek - ez valahol a vegetatívában is károsodást okoz: lyukadás vagy hasadás áll elő a szervezetben; gyomorfekély, infarktus, daganat. Gondolom, az elidegenedés korunkban annyit tárgyalt kérdéséhez is kapcsolódik mindez.

28-29. oldal

Szomorú őszi, öreg gyereknek születtem, én nem tudtam úgy örülni, mint a többiek. Most kezdek lassan fiatalodni, érzem az őszben a ficánkoló tavaszt, a napsugár utolsó fölényes magasságait, ahogy átugrálja az ősz buckáit. Mindenütt könyörgő füstoszlopok kapaszkodnak az ég felé, a tűz, a víz könyörög a hosszú napsugárért.

418. oldal

Isten dramaturgiája kifürkészhetetlen.

414. oldal

Flamingó-színű gyerekkorom évei, ahogy öregszem, közelednek, nekem a halál születés; a születés az első halálom volt. "Van-e nagyobb árvaság, felnőttek között gyerek maradni?" De én öreg gyereknek születtem.

384. oldal

Lefekszem a csillagok alá a pilleágyra, és ámulva bámulom az égi eget. A Göncöl is itt van még. Gyerekkorom óta félek, hogy lebocsájtják a Földre, és autót csinálnak belőle, vagy buszt. A diszpozíció másként szól, a helyén ragyog, melenget. Fekszem a pilleágyon, körüldalolnak az éjszaka hangjai.

403. oldal

A szenvedés újraszüli a szép lehetetlent.

A szerző további könyve:

Latinovits Zoltán: Ködszurkáló

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom