Ivan Szergejevics Turgenyev: Első szerelem

Ivan Szergejevics Turgenyev: Első szerelem

(8 idézet)

Nem mindig áldásosak a könnyek. Jólesők és gyógyítók, mikor hosszú gyülekezés után végre kiömlenek a szívből - előbb nehezen, majd egyre könnyebben és édesebben; a fájdalom néma kínja megenyhül általuk... De vannak hideg, fukaran szivárgó könnyek, cseppenként szorítja ki őket a szívből a súlyosan és mozdíthatatlanul reá települt bánat: ezek örömtelen könnyek és nem adnak enyhülést.

106. oldal, Rugyin c. kisregény

Mindenkinek fájdalmasan nehéz az első kiábrándulás, de az olyan őszinte léleknek, amely nem akarja áltatni magát, s nem hajlik túlzásra és könnyelműségre, majdnem elviselhetetlen.

106. oldal, Rugyin c. kisregény

Szerelem! (...) Minden titokzatos benne: ahogy megjön, ahogy kifejlődik, s ahogy eltűnik. Van úgy, hogy hirtelen jelenik meg, kétséget nem ismerve, örömtől sugározva, mint a nappal, máskor parázslik, mint a tűz a hamu alatt, s fellángolva csap be a lélekbe, mikor ott már minden elpusztult.

59-60. oldal, Rugyin c. kisregény

Ó, ifjúság! ifjúság! Nem veszel a lelkedre semmit, mintha a világ minden kincse a tied volna, még a bánat is mulattat, még a szomorúság is jól áll neked, magabiztos és hetyke vagy, ezt mondod: csak én élek - nézzétek! S a napok is nyomtalanul és számlálatlanul futnak és tűnnek el, és minden eltűnik benned, mint a viasz a napon, mint a hó... S talán gyönyörűséged egész titka nem abban a lehetőségben rejlik, hogy mindent cselekszel, hanem abban a lehetőségben, hogy ezt a mindentcselekvést elgondolod - abban, hogy olyan erőket szórsz a szélbe, melyeket úgysem tudnál használni semmi másra - abban, hogy közülünk mindenki komolyan tékozlónak tartja magát, s komolyan hiszi, hogy joga van ezt mondani: Ó, mennyit tehettem volna, ha nem vesztegetem el az időt hiába!

22. fejezet

A tölgyről a régi levelek csak akkor hullanak le, mikor a fiatalok már hajtani kezdenek. Pontosan ez történik erős szívben a régi szerelemmel: már meghalt, de még mindig tartja magát, csak egy más, új szerelem tudja eltávolítani.

Rugyin c. kisregény, 6. fejezet

A vérem forrt, s a szívem sajgott - olyan édes és nevetséges búval: mindig vártam valamit, s féltem valamitől, mindenen csodálkoztam, s mindenre készen álltam, képzeletem játéka eleven volt, mindig ugyanazon képek körül csapongott, mint a partifecskék hajnalban a templomtorony körül; tűnődő lettem, szomorkodtam, sőt sírtam is; de a könnyeken és a szomorúságon át, melyet hol egy dallamos verssor, hol egy szépséges este lopott a szívembe, a fiatal pezsgő élet örömérzése úgy ütközött ki, mint a tavaszi fű.

Felhasználtam a perceket, amíg nem emelte rám a szemét, s nézni kezdtem, először titokban, majd egyre merészebben. Most még gyönyörűbbnek láttam az arcát, mint tegnap este: olyan finom, okos és bájos volt minden vonása. Háttal ült a fehér függönnyel takart ablaknak; a függönyön átütő napsugár szelíd fénnyel öntötte el sűrű aranyhaját, szűzies nyakát, szép hajlású vállát, gyengéden nyugvó kis mellét. - Ránéztem - s milyen drágának és közelinek éreztem! Úgy tűnt fel nekem, mintha régóta ismerném, s nem ismertem volna semmit, s nem is éltem volna a mai napig.

Ó, szelíd érzései, lágy hangjai, jósága és csillapodása a megbántott léleknek, olvadó öröme az első érzékeny szerelemnek - hol vagytok, merre vagytok?

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom