Karafiáth Orsolya: Él

Karafiáth Orsolya: Él

(13 idézet)

Scolar Kiadó

Itt vagyunk, ahol a part szakad. Itt, ahol egy másfél évtizedes történet véget ér, és hirtelen valami új kezdődik el. Nem minden előzmény nélkül, nyilván, mégis váratlan erővel, az eddigi ügymenethez képest brutálisan. Behajózni, kikötni és horgonyt vetni esélytelen: a megérkezés hajótörés az éles sziklaszirteken. Szárazföld a talpunk alatt, lépteink iránya mégis bizonytalan. A szellős ligetből beérünk a sűrűjébe. Ez itt a szembenézés erdeje. Farkasok órája, sejtelmes félhomály a lángoló fehér hold alatt. Egy óriás pupillájú felvillanó szempár, prédára les. Hideg kövek, megroppanó gallyak, gödörré vájt tisztás, egyre mélyülő verem, amibe "behull a borzalom." Fenyegető neszek. Egy megtartó fatörzset találni, szervesülni, összeforrni, hogy ne tudjon "meghajolni, törni, veszni" az, akihez emberhangon szól a meddő nőket kedvelő hegy.Tovább...

Itt vagyunk, ahol a part szakad. Itt, ahol egy másfél évtizedes történet véget ér, és hirtelen valami új kezdődik el. Nem minden előzmény nélkül, nyilván, mégis váratlan erővel, az eddigi ügymenethez képest brutálisan. Behajózni, kikötni és horgonyt vetni esélytelen: a megérkezés hajótörés az éles sziklaszirteken. Szárazföld a talpunk alatt, lépteink iránya mégis bizonytalan. A szellős ligetből beérünk a sűrűjébe. Ez itt a szembenézés erdeje. Farkasok órája, sejtelmes félhomály a lángoló fehér hold alatt. Egy óriás pupillájú felvillanó szempár, prédára les. Hideg kövek, megroppanó gallyak, gödörré vájt tisztás, egyre mélyülő verem, amibe "behull a borzalom." Fenyegető neszek. Egy megtartó fatörzset találni, szervesülni, összeforrni, hogy ne tudjon "meghajolni, törni, veszni" az, akihez emberhangon szól a meddő nőket kedvelő hegy. Dehogy is a csúcsra kívánna feljutni, hisz tudható: nincs, mi ott megterem. Csak hogy kordában lehessen tartani a fenevadat.

Karafiáth Orsolya hetedik kötete (mely egyben a negyedik verseskötete) az elejéről kezdi újra a történetet. A háttérben még hallható az andalító sanzonok dallama, de ez már egy sokat próbált, érett költő hangja, aki hiú ábrándok, kegyes öncsalás és a ráncokat elfedő kozmetika nélkül belenéz önmaga poklába, mert biztos magában, és tudja, mit akar. Ez a könyv sokat tud a szorongásról, a páros magányról, az ösztönök és a vágyak hatalmáról, az anyáról, apáról, a nőiségről és az erotiká­ról: a versvilág egyszerre fülledten érzéki és visszafogottan érzékletes. A versekben a költő módszeresen feltépi magán a sebeket. Nem kér támaszt, se biztatást, jó szót, nem számít senkire; egyedül megy be az erdő mélyébe, egyedül egyensúlyozik a sziklaszirteken.
Bátor könyv. Egy új alkotói korszak kezdete.

Könyv, film, zene, hangoskönyv akár 27% kedvezménnyel!

Verseskötet

Minden magasság vonzó, mennek is,
akik csak tudnak. Mászunk egyre feljebb.
Elfogy az erdő, el zuzmók, mohák:
kopár gerinc mered a lelkeseknek.

11. oldal

Tudod, te jól, hogy nem tud az hasadni:
hogy húz a szíved, vonszol, lök felém!

12. oldal

Az élők mind a vízzel tartanak.
Kivetve kagylóhéj és haltetem.
Egy hullám hízeleg, meg kéne fogni.
Tanítaná, az áradás milyen.

18. oldal

A méh is játszik csak, fullánkja pontos.
"A mérget bírod-e?" "Bírom, bizony!"
Hisztéria a vérben, láng a bőrön.
De rögvest csillapul a fájdalom.

21. oldal

Másznak a színek, elkopnak belőlünk.
Mennyi a csillogás egy szimpla árnyban?
Ki látja meg a holdezüst metált?

A hőmérséklet átlagos marad.
Higanyszál fut a testben, tiszta mérő.
A szívfehérig jutva épp megállt.

34. oldal

Lúgok, savak. Ez kell a tisztasághoz.
No lám, a rendnek is van kémiája.

35. oldal

Szabálytalan, ahogy mindig szeretlek.
Szétszórva és a faltól kérve féket.
Ebben már nincs öröm. Próbáld megúszni.
Zárj ki. Ez lesz az egyetlen esélyed.

35. oldal

A fájdalmat töröld ki, vágd el, úszd meg.
Ne menj utána! Nincsen! Épp csak érzed.
Útnak csak tűnt, véletlenül követtük.
Végének látszott, mintha partszegélynek.

36. oldal

Kívánom azt a hullócsillagot.
El is kapom majd. Épp a föld felett.
Utolsó fénye áttapad kezemre.
Ki akkor hozzám ér, belém szeret.

37. oldal

Csak véletlen, mi egyszer összefénylett.
Bárhol legyek, most már hunyjon ki végleg.

37. oldal

A hamvaknak olvadt-hó színe van.
Tél végi szín, kiút a döbbenetből.
Törött lencsén a nap. Homályosan,
szürkén segít, hogy fel ne fogjam egyből.

40. oldal

Számat kitátom, hull belém a hó.
Kitartó és kegyetlen, eltelít.
Előbb az ujjakat, a kart, a lábat.
Lassan behull egész a szívemig.

40. oldal

Én tudom, mit rejtsek el előled.
És így halvány esélye sincs a fénynek.
Erős eszköz a szégyen és düh.
De ellenem? Ugyan. Semmit se érnek.

54. oldal

A szerző további könyvei:

Karafiáth Orsolya: SzirénKarafiáth Orsolya: A házikedvenc

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom