Jókai Mór: Egy magyar nábob

Jókai Mór: Egy magyar nábob

(6 idézet)

Akkord Kiadó

Március 15-e megünneplése, a Nemzeti dal, Petőfi és Jókai neve óvodás, kisiskolás korunktól fogva kísér egész életünkön át. Azok, akik kíváncsiak arra a korra, arra a haladó nemesi generációra, amely az 1820-as évektől küzdelmét vívta Magyarország polgári átalakulásáért, európaiasodásáért, szellemi és anyagi felemelkedéséért, olvassák el Jókai Mór: Egy magyar nábob című regényét. 1893-ban Jókai 50 éves írói jubileumát ország-világ megünnepelte, ő száz kötettel a háta mögött, az 1853-54-ben írt Egy magyar nábobot nevezte "kedvenc munkájának". Miért ezt a korai, írókortársai által sokat kritizált regényt választotta az írófejedelem? Mert benne a fiatal, huszonnyolc éves ember hite, tüze, világ- és országmegváltása lobogott, s emellett büszkesége, hogy ahhoz a liberális reformnemzedékhez tartozott; amelynek alakjai - a regényben István és Miklós - Széchenyi és Wesselényi voltak.Tovább...

Március 15-e megünneplése, a Nemzeti dal, Petőfi és Jókai neve óvodás, kisiskolás korunktól fogva kísér egész életünkön át. Azok, akik kíváncsiak arra a korra, arra a haladó nemesi generációra, amely az 1820-as évektől küzdelmét vívta Magyarország polgári átalakulásáért, európaiasodásáért, szellemi és anyagi felemelkedéséért, olvassák el Jókai Mór: Egy magyar nábob című regényét. 1893-ban Jókai 50 éves írói jubileumát ország-világ megünnepelte, ő száz kötettel a háta mögött, az 1853-54-ben írt Egy magyar nábobot nevezte "kedvenc munkájának". Miért ezt a korai, írókortársai által sokat kritizált regényt választotta az írófejedelem? Mert benne a fiatal, huszonnyolc éves ember hite, tüze, világ- és országmegváltása lobogott, s emellett büszkesége, hogy ahhoz a liberális reformnemzedékhez tartozott; amelynek alakjai - a regényben István és Miklós - Széchenyi és Wesselényi voltak. Nagy merészség volt 1853-ban ezeket a neveket dicsőíteni azt követően, hogy egy novelláskötetét már elkobozták, s pályatársai közül többen száműzetésbe kényszerültek, börtönben raboskodtak (Vachott Sándor, Czuczor Gergely), megbolondultak, visszahúzódtak az irodalmi élettől. A Világost követő évekbeni költőink, festőink hosszú ideig csak allegóriákban merték kifejezni fájdalmukat, Jókai követte 1847-ben meghirdetett célját: "az igazság eszményeinek terjesztését". Jókai a nemzeti érzést nem a lírikus mélabújával, hanem az általa pozitívnak ítélt közelmúlt képének nagyívű fölrajzolásával fejezi ki: E regény még a fiatal ellenzéki író-politikus törekvéseinek szolgálatában állt: Jókai tudta, hogy a Kárpáthy János és kompániája által megtestesített elmaradottság, egyes arisztokraták hazafiatlansága, a polgárság lenézése ellen az 1850-es években is tovább kell küzdeni. (E. Csorba Csilla)

Ifjúsági irodalom

Szegény embernek nagy munka száz forintra vergődni, de egy milliomosnak csekélység másik milliomot szerezni. - Hiába, a pénz is a társaságot szereti.

43. oldal

Ki tudja, melyik nagyobb kín? Azon eszmék, mik az őrült égő agyában fogamzanak, vagy amiket a csöndes, hallgatag gondolat a szív fenekére zár? Az szenved-e jobban, aki tombol és üvölt, akit megkötöznek lánccal, aki fogait csikorgatja, és nehéz tusájában vérverítéket izzad, vagy aki hallgat és mosolyog, és érzi azt az eszmét, amitől könnyű volna megőrülni?

22. fejezet, A kínszenvedés

Meglehet, hogy babona, amit mondok, de én azt hiszem, hogy amely gyermek szülői nem szeretik egymást, az rútnak születik, s aki nem szereti szülőit, az rútnak nő fel, mert a szerelem teremti a szépet.

Azon kegyet kérte ki magának, hogy hadd járjon ő is (...) fekete ruhában, s azóta nagyon drága szó az, ami az ő száját elhagyja, s akármiről beszél, mindig azon végzi szavát, hogy mindennek korán kell meghalni, ami szép és ami jó, csak mi élünk sokáig - vén bűnösök.

Óh, mennyivel nehezebb teher a szerelem, mint a gyűlölet, mennyivel nehezebb eltitkolni azt, mint emezt.

XXIV. fejezet: Kívül fény, belül éj

Pusztán fantáziával lehet írni szép meséket; fantázia nélkül lehet írni remek korrajzokat; de a regényírásnál egyesülni kell mind a kettőnek. A regényírónak érezni is kell, tudni is kell, ébren is kell látni, álmodni is kell tudni.

A "Magyar nábob" megköltése

A szerző további könyvei:

Jókai Mór: Politikai divatokJókai Mór: Egy az IstenJókai Mór: Az élet komédiásaiJókai Mór: A jövő század regényeJókai Mór: Az arany ember
A szerző összes könyve
Rendben

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k alkalmazását. Több információ