Miguel de Cervantes: Don Quijote

Miguel de Cervantes: Don Quijote

(44 idézet)

Európa Könyvkiadó

Cervantes műve a modern regénynek nemcsak őse, hanem – mai értelemben – első klasszikusa is. Gazdag körképén ott virul a kaland középkori bűvölete, a valóságos külső világ összegezés magaslatára emelkedett mozgalmassága, de már a lélek mélyei, belső világunk azelőtt figyelemre sem méltatott tájai is fölsejlenek rajta. Sokrétű remekmű, az értelmezésnek négy évszázad óta szinte kiapadhatatlan forrása. A korszerűtlen eszményeket kergető és magasztos kudarcra ítélt Búsképű lovagnak és a valóság diadalát parlagiságával együtt megjelenítő, tenyeres-talpas csatlósának történetében örök-emberi értelmet is kap a XVI–-XVII. századi spanyolság nemzeti önvizsgálata: egy történelmi korforduló válságában minden idők emberi magatartásának két alapváltozatát tárja elénk.

Könyv, film, zene, hangoskönyv akár 27% kedvezménnyel!

Világirodalom

Az álom enyhíti a nyomorúságot, amely az ébrenlevőt gyötri!

II. rész, 70. fejezet, 361. oldal

Mily szörnyű bajt bocsájtsz rám,
mily rettentőt, ha rágondolok, Ámor,
nem félek a haláltól,
gyötrelmeim végét csak tőle várván. (...)

Így hát az élet öl meg,
amíg a halál visszaadja éltem.
Hallatlan, hogy e létben
élet s halál engem miként gyötörnek!

II. rész, 68. fejezet, 351. oldal

Legyen is áldott, aki az álmot feltalálta, mert ez a köpönyeg minden emberi gondot betakar, ez az eledel csillapítja az éhséget, ez az ital oltja a szomjúságot, ez a tűz fölmelegíti a hideget, ez a hideg lehűti a forróságot, szóval az álom olyan pénz, hogy mindent meg lehet venni vele, oly mérőserpenyő és súly, hogy egyenlővé teszi a pásztort a királlyal, az együgyűt az okossal. Csak egy rossz van az álomban, hogy amint hallottam, a halálhoz hasonlít, mert a halott meg az alvó között igen kevés a különbség.

II. rész, 68. fejezet, 349. oldal

A közmondások olyan rövid, velős mondások, melyeket bölcs eleink a tapasztalásból és a gondolkozásból merítettek; az olyan közmondás, amit nem a maga helyén alkalmaznak, inkább ostobaság, mint velős mondás.

II. rész, 67. fejezet, 346. oldal

Igen nagy különbség van aközött, ha az ember valamit szerelemből avagy hálából cselekszik. Az bizony meglehet, hogy egyik vagy másik lovag ne legyen szerelmes, azonban szigorúan véve a dolgot, hálátlannak semmi szín alatt sem szabad lennie.

II. rész, 67. fejezet, 342-343. oldal

Semmi nem ér semmit, csak ha valaki tanul meg tanul, és van pártfogója, meg a szerencse is kedvez: az ember nem is álmodja, egyszer csak azon veszi észre magát, hogy vagy bírópálcát nyomnak a markába, vagy püspöksüveget a fejébe.

II. rész, 66. fejezet, 339. oldal

Az a bizonyos Fortuna asszonyság nagyon szeszélyes menyecske, de meg vak is, nem látja, mit cselekszik, s azt se tudja, kit taszít el, kit emel föl.

II. rész, 66. fejezet, 336. oldal

A hálátlanság a kevélység leánya, s az egyik legnagyobb vétek; ha valaki háládatos jótevőinek, hálás lesz Istennek is, mert Istentől annyi jóban részesült és részesül a jövendőben is.

I. rész, 311. oldal

A hivatalos tekintély fenntartásának érdekében gyakran illő és szükséges, hogy az ember a szíve alázatosságával ellentétes módon cselekedjék. Mert ha valaki fontos hivatalt tölt be, aszerint kell tekintélyt tartania, amint a hivatal követeli, s nem szabhatja magát saját alázatosságra hajló természetéhez.

II. rész, 310. oldal

Ha az erény a mértéked, s arra fordítod legfőbb gondodat, hogy erényesen cselekedjél, akkor nem lesz miért irigyelned a fejedelmeket és főurakat, mert a vért örököljük, de az erényt el kell érnünk, meg kell szereznünk, s az erénynek önmagában is van értéke, a vérnek pedig nincs.

II. rész, 308. oldal

Szüntelenül tartsd szem előtt, hogy ki vagy, legyen rá gondod, hogy megismerd magadat; ennél nehezebb el sem képzelhető. Ha ismered magadat, nem fuvalkodol fel, miként a béka, amikor nagyobb akart lenni, mint az ökör.

II. rész, 307. oldal

Sokszor hallottam, hogy az úgynevezett természet olyan, mint a cserépedényeket készítő fazekas, és ha egy szépet tud készíteni, tud aztán két-háromszázat is.

II. rész, 30. fejezet, 292. oldal

Nincs is semmi, ami élénkebben tárná fel előttünk, mik vagyunk s miknek kellene lennünk, mint a színpad és a színészek. Avagy mondd: nem láttál-e még olyan színdarabot, melyben királyok, császárok, főpapok, lovagok, úrhölgyek s más egyéb személyek szerepeltek? Az egyik a rablót játssza, a másik a csalót, az a kereskedőt, amaz a katonát, egy másik az okos bolondot, a harmadik a szerelmes bolondot: mikor aztán a darabnak vége, s a színészek levetik maskarájukat, egyik olyan, mint a másik. (...) Ugyanaz történik, lásd, e világ színpadán és folyása szerint is: van császár, főpap, szóval, ahány szereplő csak lehet valamely színdarabban. Mikor azonban a darabnak vége van, azaz ha vége az életnek: a halál minden szereplőt kivetkőztet öltözetéből, mely a többitől megkülönböztette, s a sírban aztán egyenlőkké lesznek valamennyien.

II. rész, 12. fejezet, 236-237. oldal

A tréfa az okosság jele; s a tréfa és elmésség (...) nem szokott törpe lelkeknél megszállani!

II. rész, 30. fejezet, 292. oldal

Az idő mindent fölfedez, semmit sem hagy rejtve, de napfényre hozza, még ha a föld mélységes mélyébe rejtőzött is.

II. rész, 25. fejezet, 283. oldal

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom