Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde

Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde

(21 idézet)

Holló és Társa

Vörösmarty Mihály öt felvonásos színjátékának fő alakjai Csongor és Tünde, számukra a szerelem jelképez mindent.

Könyv, film, zene, hangoskönyv akár 27% kedvezménnyel!

Kötelező olvasmányokMagyar szépirodalom

A sötétben szikra is világít,
Jó reményem, el ne hagyj.

Első felvonás

Az ember feljő, lelke fényfolyam,
A nagy mindenség benne tükrözik.
Megmondhatatlan kéjjel föltekint,
Merőn megbámúl földet és eget;
De ifjusága gyorsan elmulik,
Erőtlen aggott egy-két nyár után,
S már nincs, mint nem volt, mint a légy fia.
Kiirthatatlan vággyal, amig él,
Túr és tünődik, tudni, tenni tör;
Halandó kézzel halhatatlanúl
Vél munkálkodni, és mikor kidőlt is,
Még a hiúság műve van porán.

5. felvonás, Éj monológja

Szívemet hagyom hidúl;
Lásd, hogyan mégy rajta át,
Mert alatta tenger a bú,
S a sohajtás fergeteg.

3. felvonás

S alszik a gond, mint a gyermek,
Mely sirásban fáradott meg,
Föl nem ébred, meg nem hallja,
Hogy vendég jön, és megyen!

2. felvonás

Most mint elkapott levél,
Kit süvöltve hord a szél,
Nyugtalan vagyok magamban,
Örömemben, bánatomban,
S lelkem vágy szárnyára kél.

1. felvonás

Szunnyadj szerelmem, még nincs hajnalod.

44. oldal, 2. felvonás

Szörnyüség, most mondja bárki,
Hogy leánynak lenni könnyü!
Útját úgy eltérdelik,
Hogy nem képes elszaladni.
Mint lehullott férges alma
Láb előtt hever körűle
A sok csalfa férfi szív:
S aztán lépjen, s ne botoljon!
Oh, én inkább hódolok.

83. oldal, 3. felvonás

Vágyaimnak vég határa,
Itt vagy, s reszketek belépni.

17. oldal, 1. felvonás

S ez minden, amiért az ember él?
Setét, üres, határtalan kebel,
Oh, a te magányod rémítő lehet!
S így útazóim útra nem vezetnek.
Egyik mint bálványt, hitvány port ölel,
A másik rommá tenné a világot,
Csak hogy fölötte ő lehessen úr.

2. felvonás

Ah, a szív is úgy nyilik meg,
Mint sötétben a szemek.
Boldogságban zárva tartja
Rózsaszínü ajtaját,
Az örömnek gazdag árja,
Hogy ne fojtsa el lakát;
Búban, kínban, szenvedésben
Titkos mélyeit kitárja,
Hogy, ha még van, a reménynek
Elfogadja sugarát.

5. felvonás

Hol van a te régi kedved,
És mosolygó gyermek álmod?
Sírsz-e? sírj, ha nem nevethetsz,
Rég ohajtott köny szemedben,
Rózsakendő kezeidben,
Sírj, s töröld el könnyedet.

4. felvonás

Mintha mély sír lettem volna,
S benne lelkem a halál,
Oly sötét volt álmaimban
A sors, mely fölöttem áll.

4. felvonás

S a lélek! - ami gondol, és akar,
Ohajt, és képzel, búsong, és örűl;
Ez a világok alkotója bennem,
S rontója annak, amit alkotott;
A lélek! ami emberré teszen,
Azt mondom annak, s még nem ösmerem.

2. felvonás

Ébredj föl, vagy ha még álmodni jobb,
Menj, álmodd vissza, amit álmodál,
Mert a valóság csalt remény.

2. felvonás

Az egy szerelmet, még nevét sem adnám:
Jobb, égjen a szív, mint fagy ölje meg.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom