 | John Green: Csillagainkban a hiba(30 idézet) A rákellenes csodagyógyszer összezsugorítja a tumort, és biztosít még néhány évet Hazelnek, ám ő így is folyamatosan a végső stádiumban van, és a diagnózisában már megírták az élete utolsó fejezetét. De amikor a támaszcsoportban megjelenő, isteni Augustus Waters képében bekövetkezik a nem várt fordulat, Hazel történetét is át kell írni... |
Ha az életed nem valami nagyobb jó szolgálatának szenteled, akkor legalább a halálod szolgálja a jót.
159. oldal
Annyira elfoglal a létezés, hogy fogalmad sincs, milyen mérhetetlenül páratlan vagy.
119. oldal
Az elhunytakat nem tesszük halhatatlanná azzal, hogy írunk róluk. A nyelv eltemet, de nem támaszt föl.
109. oldal
Végtelenül sok szám van a 0 és az 1 között. Van 0,1 és 0,12 és 0,112, és még ezeken kívül is végtelen mennyiség. Természetesen ennél is végtelenebb mennyiségű szám van a 0 és a 2 között, vagy a 0 és az egymillió között. Egyes végtelenek nagyobbak, mint mások.
193. oldal
Az emberi falánk becsvágyat sosem elégítik ki a valóra vált álmok, mert mindig ott van a gondolat, hogy jobban és újra is meg lehetne csinálni!
284. oldal
Olyan gyönyörű. Nem lehet betelni a nézésével. Sose kell azon izgulni, hogy okosabb-e nálam, mert tudom, hogy az. Mulatságos, de sose kíméletlen. Szeretem... olyan szerencsés vagyok, hogy szerethetem.
291. oldal
Nem volt tökéletes, semmi ilyesmi. Nem volt a tündérmesék szőke hercege, vagy mit tudom én. Időnként igyekezett olyan lenni, de akkor szerettem a legjobban, ha nem erőltette.
282. oldal
Sem a regényeknek, sem az olvasóknak nem használ, ha azt találgatják, rejtőznek-e tények egy mesében. Az efféle törekvés merénylet maga az elképzelés ellen, hogy a kitalált történetek fontosak lehetnek, holott ez fajtánk létezésének egyik indoka.
9. oldal, A szerző jegyzete
Életem nagy részét annak szenteltem, hogy igyekeztem nem sírni azok előtt, akik szerettek (...). Összeszorítjuk a fogunkat. Felnézünk a magasba. Azt mondjuk magunknak, hogy ha sírni látnak bennünket, az fájni fog nekik, úgyhogy csak a Bánatot jelentjük majd az életükben, márpedig nem szabad egy merő bánatnak lennünk, így hát nem sírunk, hanem mindezt végigmondjuk magunknak, miközben a mennyezetet bámuljuk, azután nyelünk, noha a torkunk nem akar engedelmeskedni, ránézünk arra, aki szeret minket, és mosolygunk.
13. fejezet