Szilvási Lajos: Bujkál a hold

Szilvási Lajos: Bujkál a hold

(12 idézet)

Babits Kiadó

"1956 novemberében a soproni erdőmérnöki akadémia hallgatóinak zöme elhagyta az országot. A fiúk közül jó néhányan - miután egy ideig Európában hányódtak - átmentek Kanadába. Azt remélték, hogy ott jó körülmények között folytathatják félbeszakadt tanulmányaikat. Nem így történt. Egy hányadukat valóban felvették a kanadai erdőmérnöki főiskolára, az egykori soproni akadémisták jó részének azonban nem volt ilyen szerencséje. Az időben, amikor a soproni fiúk megérkeztek Kanadába, az egyik ottani fakitermelő társaság éppen arra készült, hogy új nemesfa-kitermelő telepet létesítsen a Winnipeg-tótól keletre, a Severn folyó partján, több mint száz mérföldre a legközelebbi civilizált helytől..."

Könyv, film, zene, hangoskönyv akár 27% kedvezménnyel!

Magyar szépirodalomRegény

Minden bizonytalanná vált körülöttük a sötétben. Csak álltak, egymáshoz simulva, mintegy féltve őrizve egymást, s érezték, hogy körülöttük mozdulatlanná torpan az idő, jótékony anyaggá merevül a sötétség, s átöleli őket oltalmazva, kedvesen, barátságosan.

16. fejezet, 382. oldal

Így jön a szerelem? Minden nagy megrázkódtatás nélkül? Halkan, alig észrevehetően, csak egy kicsit nyugtalanítóan, mint a csillagok, amelyekről nem lehet tudni, hogy az estének melyik percében gyulladnak ki az égen?

16. fejezet, 380. oldal

Könnyű úgy különbnek látszani, ha mások is figyelik, s azok előtt a mások előtt kell pózolni, hiszen akkor táplálja az erőt a hiúság, a rátartiság, ami csak látszatra erény, hiszen valójában nem más, mint a gyávaság, a félelem egy fajtája, hogy "muszáj, különben mit mondanának az emberek..."

7. fejezet, 213. oldal

Elhitte, hogy megsajdul a szív, ha valami nagyon fáj. Mert megsajdult a szíve, és összepréselődött a bordái alatt. Mind ez ideig mosolygott, ha könyvben olvasta, vagy emberektől hallotta, hogy megsajdult a szívük. Azt hitte, csak kitalálás az egész. (...) Meg tud sajdulni a szív, és nemcsak az írók-költők találták ki ezt.

7. fejezet, 213. oldal

- Minden csalás, amiért az ember nem volna hajlandó meghalni. (...)
- De az csak nem csalás egészen, amiért az ember hajlandó élni egész erejével?

7. fejezet, 212. oldal

Számtalanszor újra látom képedet,
kedves emlék, elfeledni nem lehet.
Szőke fürtjeiddel játszadoz a szél,
elmúlt szép napokról, terólad mesél...

6. fejezet, 196. oldal

Idegen az ember a természetben. De erre csak akkor gondol, ha olyan helyzetbe kerül, hogy megcsapja a természet nagyszerűségének, szép lelkének varázsa. Ilyenkor rátör az emberre is a hallgatás, fél tagolt szóval megtörni a csöndet, mert még benne lappang réges-rég volt őseinek öntudatlan illeme, igazodása a vadon törvényeihez...

6. fejezet, 195. oldal

Idegen az ember a természetben, ha nincs fegyvere (...). A természet élőinek egytől egyig megvan a maguk fegyvere. Egyiknek gyors a röpte, éles a csőre, a másik ügyesen búvik, beleolvad a növényzetbe, kihasznál minden rejteket, a harmadiknak nagyszerű a szaglása, mind-mind felruháztatott tulajdonságokkal, amelyek segítik a támadásban, s megóvják az erősebbektől. Csak az ember gyámoltalan, ha hiányoznak maga alkotta eszközei: puskája, aminek sebesebb a golyója, mint a sas szárnya, csapdája, amire étket rak a rókának...

5. fejezet, 172. oldal

Kell a szemnek időnként a kitárulkozó sík, ahol szabadon csaponghat a látás, és a lélek visszanyerheti a jóleső érzést, hogy nagy a világ, hatalmas a tér...

5. fejezet, 161. oldal

Egyenes utak és görbe utak számtalanszor találkoznak, keresztezik egymást, összevissza keverednek. Könnyű eltévedni... Sokszor nagyon éles szem kell hozzá, hogy valaki megkülönböztesse az egyenes mellékutca szűk bejáratát a görbe sikátor kezdetétől. Férfitanácsot adok neked, fiam. Időben tanuld meg a görbe utat az egyenestől megkülönböztetni. Tanuld meg az elágazásokat, s ha valahol nem ismered ki magadat, azokat kérdezd meg, akik téged felelősséggel szeretnek.

496. oldal, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1988.

Az életben előfordulnak szükséges dolgok, amikor inkább az észre kell hallgatni, mintsem a szívre.

434. oldal, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1988.

Az emberek lelke tele van csodálatos éleslátással és érthetetlen vaksággal, amelyek megmagyarázhatatlan módon felváltva kerítik hatalmukba a cselekedetet.

52. oldal, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1988.

A szerző további könyvei:

Szilvási Lajos: Egymás szemébenSzilvási Lajos: És mégis őrizetlenülSzilvási Lajos: HozománySzilvási Lajos: Kipárnázott kalodaSzilvási Lajos: A néma
A szerző összes könyve

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom