Keszei István: Átkelés

(13 idézet)

Úgy írjál, mint aki
egy villanásnyi-robbanásnyi,
gyújtópontnyi pillanatra
fellobbantja a lét minden lángját, tüzét.

És egy kiterjedéstelen,
de végtelen
pontba sűríti életét...

99. oldal

De Európa szívéből szakadtam,
így csak osztják, ugor, vogul
hangon, e kancatejszagú,
hal- és zsírszagú nyelven
kiáltom túl az Óperencián is
őseim: szinte az Ős Sejt jaját-gyönyörét,
halandóan is halhatatlanul.

94. oldal

Micsoda viharzó Keresztút
húzódik a feldúlt levegőben!
Jézus-arcú, csapzott madarak
vijjognak, sírnak eltűnőben.

64. oldal

Mint az aranymosó az aranyat, az Isten
kimossa mégis életedből, ami jó.

65. oldal

Az Eiffel-torony tövéből, az Ezer Torony városából, a tornyosodó csodák magasából is visszafutnál. Hanyatt-homlok! Rozoga rokonaidhoz. Rozoga anyádhoz. Az évszázadok tornyosodó viharfellegei alatt közöttük tornyosodott fel az életed. Eleven, villámló tűztoronnyá!

28. oldal

Ők ott a Rózsadombon ingoványnál is süppedőbb fotelekben. Én itt Párizsban a tövisek csúcsán a titkos értelmű rózsa illatában. Távol a fotelektől. Távol az ingoványoktól. MEGINGATHATATLANUL! KRISZTUSBAN ÉS A NÉPEMBEN!

29. oldal

Fellapozom a levegőt,
hogy olvassak a csillagokban:
aranybetűiben hunyorog végzetem.
Kihunyok, mint aki itt se voltam.

82. oldal

Csak a vérrel írt vers nem veszendő,
csak a velőmbe hasító szavak
élnek tovább; a többi a jövendő
mélyén elhal, árnyékuk sem marad.

88. oldal

Forrás fakad belőlem, hogy méltó legyek szomjatokra. (...) Eresszétek le belém mélyemig hatoló pillantásotok, hogy felhozhassátok értetek fakadó, értetek vérző életem vércseppjeit. Egy vödör forrást, egy vödör habzó kegyelmet.

67. oldal

A margónak is csak a margóján:
szegények, szentek közt íródik,
csupasz lények között fogalmazódik
megfoghatatlan életem...

67. oldal

Lényem a szél fújja:
lapoz az Isten ujja,
minden betűm és pontom
boldogan beleborzong
az Ő lélegzetébe.

Így élek:
az alsó polcra téve.

58. oldal

A Semmiből Isten felé
tartok a föld porában.
Micsoda szédítő, vad út
örvényén jár a lábam!

57. oldal

E forgandó világban élő forgóajtó
vagy, kit bűvészként hajt egy óriási hajtó,
s akin ki-bejár folyton élet és halál.

7. oldal

A szerző további könyve:

Keszei István: Magyar advent

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom