Leon Uris: Armageddon

Leon Uris: Armageddon

(10 idézet)

Partvonal Kiadó

Berlin, 1945.
Az események középpontjában a náci Németország fővárosáért folytatott csata áll, amely éveken át zajlott a Vörös Hadsereg és a nyugati szövetségesek között.
A történet főszereplője Sean O`Sullivan amerikai tiszt, aki gyűlöli a németeket, ám szerelmes lesz Ernestine-be. A férfi életén keresztül ismerhetjük meg a kettéosztott Berlin tragikus történetét és az emberi lélek bonyolultságát. Miközben a szövetségesek azon munkálkodnak, hogy az országot demokratizálják, addig az oroszok a maguk erőszakos módján, rablás, fosztogatás és a lakosság politikai átnevelése révén igyekeznek érvényt szerezni hatalmuknak. A nyugati demokrácia és sztálini kommunizmus ádáz küzdelmében azonban nem könnyű a hétköznapi embernek méltóságát megőrizve új életet kezdeni.

Könyv, film, zene, hangoskönyv akár 27% kedvezménnyel!

Regény

Egy agglegényben kifejlődik egy hatodik érzék, amely megsúgja neki, ha valaki be akar törni a magánélete szentségébe. Megszólal benne a vészjelző.

12. oldal

A világban hemzsegnek az olyanok, akik megpróbálnak sznobok lenni, de valamiképpen nem ütik meg a mértéket. Az igazi, leplezetlen sznob megérdemel minden tiszteletet.

12. oldal

A tömegek a világon mindenütt rajonganak az egyenruháért.

109. oldal

A döntéshozatal pillanata az ember életének legmagányosabb pillanata. A döntést teljes nyugalomban, sötétben, borongó gondolatok közepette, kételyekkel vívódva, a lélek legmélyebb rétegeibe leásva kell meghozni.

215. oldal

Egy férfi nagynak tűnhet a saját és mások szemében, amikor erőszakoskodik az emberekkel. De egy nő szemében akkor tűnik nagynak, amikor eléggé szerény ahhoz, hogy azt mondja: bocsánat.

494. oldal

Kit érdekel, hogyan működik az autó motorja, amíg tetszetős a kárpitozás, a karosszériát pedig teleaggatjuk krómozott herkentyűkkel?

585. oldal

Nem vagy elég bátor, hogy ebben a világban élj, és hogy vállald a rád jutó felelősséget és keserűséget. Azt képzeled, továbbra is a felhőkben élhetsz, de becsapod magad. Egy nap utolér az élet.

623. oldal

Ha megpróbálod elfojtani az érzelmeidet, újra feltörnek majd, és kísérteni fognak.

634. oldal

Az elkerülhetetlen sors a kudarc beépített mentsége.

746. oldal

Ez a végzetes szerelem. (...) Ismerni a hibáit és a rossz oldalait annak, akit szeretünk. És mégis tovább szeretni.

760. oldal

A szerző további könyvei:

Leon Uris: ExodusLeon Uris: Mila 18

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom