Krasznahorkai László: Aprómunka egy palotáért

Krasznahorkai László: Aprómunka egy palotáért

(8 idézet)

Magvető Kiadó

Krasznahorkai László új regényének hőse és elbeszélője egy New York-i könyvtáros, bizonyos Hermann Melvill. A vezetéknévről lemaradt e betű nem akadályozza meg a a név vámszedőit, hogy folyton Melville-utódként zaklassák, aki pedig csak megkeseredett - és csak majdnem - névrokona a Moby-Dick írójának. Nem segít a helyzetén az sem, hogy véletlenül ugyanúgy dolgozott korábban vámtisztviselőként, mint a neves előd, és ugyanarra felé is lakik Manhattanben, ahol a regényíró géniusz. Miközben az érthető kényszer alatt egyre többet megtud a nagy Melville-ről és ennek nyomán egyéb, számára korszakalkotó zsenikről, lázas monológjában megosztja velünk gondolatait a metropoliszról, a művészetről és arról is, hogy mit jelent szerinte az igazi könyvtár, ahol a könyvek olvasatlanok, és amely örökre zárva van: "az eszményi könyvtár, mit tudom én, 53 millió könyvvel, az ott van, mint egy kincs, amihez nem nyúlhatna senki, hisz az értékét épp azáltal őrzi, hogy mindig készen áll rá, hogy a saját értékén álljon, más szóval hogy készen álljon, és kész."
A regény mottója: "A valóság nem akadály." És valóban nem az: Krasznahorkai szuggesztív óriásmondatai olyanok, mint a Manhattan-sziget sziklájára épült felhőkarcolók: lényük mintha a lehetetlen legyőzésére születtek volna.

Könyv, film, zene, hangoskönyv akár 27% kedvezménnyel!

KortársRegény

A valóság nem akadály.

7. oldal

A művészet, ennyit még én is tudok, az nem az anyagi vagy szellemi tárgyakban megjelenő báj, a nagy szart, már bocsánat, a művészet, az nem valami tárgyban van, az nem esztétikai kijelentés, nem valami message, nincs message, meg egyáltalán, a művészet az csak kapcsolatban van a szépséggel, de nem azonos vele, és főleg nem korlátozódik a bájra, sőt, a maga rendkívüli módján elüldözi azt, tehát nem a könyvben, a szoborban, a festményben, a táncban, a zenében kell keresni, mivel nem is kell keresni, hisz azonnal felismerhető, ha ott van.

11. oldal

A művészet, az egy felhő, amelyik árnyékot vet a hőségben, vagy villám, ami eltöri egy helyen az eget, ahol az árnyék alatt vagy a villámfényben egyszerűen már nem lesz a világ olyan, mint azelőtt volt.

11. oldal

Az eszményi könyvtár, mit tudom én, 53 millió könyvvel, az ott van, mint egy kincs, amihez nem nyúlhatna senki, hisz az értékét épp azáltal őrzi, hogy mindig készen áll rá, hogy a saját értékén álljon, más szóval hogy készen álljon, és kész.

16. oldal

Meg kell mondani az embereknek az igazat, és ebben a szellemben kell építészetet és költészetet és zenét és tudományt és gondolatot létrehoznia annak, aki művész, és valóban az, hogy meg kell mondani őszintén az embereknek, mi az univerzum, amiben élnek.

39. oldal

Meg kell mondani őszintén az embereknek, mi az univerzum, amiben élnek, a szemükbe nézni, és megmondani, hogy az univerzumban háború van, hogy az univerzumban nincs béke, hogy az univerzum, az veszély, kockázat, feszültség és: rombolás, hogy nincs semmi ép, hogy az ép fogalma hazug, hogy minden béke, csendesség, állandóság és pihenés: áltatás.

39. oldal

Ostobaság ellentétes erőkről, egymással szemben álló oldalakról, egymást kiegészítő fogalmakban leírható valóságról beszélni, szamárság jóról és rosszról, mert minden rossz, vagy semmi nem az, mert a teljes valóság csak egyféleképp nézhető, folyamatos pusztulásként, permanens katasztrófaként, a katasztrófa a realitás, ebben élünk, a legkisebb szubatomi részecskétől a számunkra legnagyobb bolygónyi méretekig, minden.

60. oldal

Csak dolgom van, de nincs életem.

74. oldal

A szerző további könyvei:

Krasznahorkai László: Háború és háborúKrasznahorkai László: Nem kérdez, nem válaszolKrasznahorkai László: Báró Wenckheim hazatér
A szerző összes könyve

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom