Szabó Magda: Álarcosbál

Szabó Magda: Álarcosbál

(37 idézet)

Európa Könyvkiadó

Ha erről Korondy tanár úr személyét leszámítva, voltaképpen sosem is esett szó, mindenki tudta már gyerekkoromban, hogy egyszer író lesz belőlem, kivéve önmagamat. Csak játszottam a gondolattal, mint mindennel, álláslehetőséggel foglalkoztam, milyen életformába illeném, szántak színésznőnek, ez felháborított, személyem testi függetlenségét éreztem veszélyben ennél a szakmánál, szívesen lettem volna diplomata, de nem volt pénzünk az államférfiakat nevelő Keleti Akadémiára, így játszottam az ötlettel, talán lehetnék kém is, hátha ilyen módon is sikerrel szolgálhatnám a hazát. Az állandóan visszatérő gondolat azért nem volt ilyen romantikus vagy művészet közeli, szívesen tanítottam másokat, jól is tanultam, vonzott a feladat, hogy tanár legyek. Elvégeztem az egyetemet, s ugyanabban az iskolában alkalmaztak, amely felnevelt, ötéves koromtól tizenhét éves koromig, az érettségi évéig egyazon levegőt szívtam a komoly falak között, az öt egyetemi év ismerős ráadás volt, mert a mi iskolánk egyben az egyetem gyakorló gimnáziuma volt, nálunk vizsgáztak a leendő tanárok abból, tudnak-e oktatás mellett nevelni is.Tovább...

Ha erről Korondy tanár úr személyét leszámítva, voltaképpen sosem is esett szó, mindenki tudta már gyerekkoromban, hogy egyszer író lesz belőlem, kivéve önmagamat. Csak játszottam a gondolattal, mint mindennel, álláslehetőséggel foglalkoztam, milyen életformába illeném, szántak színésznőnek, ez felháborított, személyem testi függetlenségét éreztem veszélyben ennél a szakmánál, szívesen lettem volna diplomata, de nem volt pénzünk az államférfiakat nevelő Keleti Akadémiára, így játszottam az ötlettel, talán lehetnék kém is, hátha ilyen módon is sikerrel szolgálhatnám a hazát. Az állandóan visszatérő gondolat azért nem volt ilyen romantikus vagy művészet közeli, szívesen tanítottam másokat, jól is tanultam, vonzott a feladat, hogy tanár legyek. Elvégeztem az egyetemet, s ugyanabban az iskolában alkalmaztak, amely felnevelt, ötéves koromtól tizenhét éves koromig, az érettségi évéig egyazon levegőt szívtam a komoly falak között, az öt egyetemi év ismerős ráadás volt, mert a mi iskolánk egyben az egyetem gyakorló gimnáziuma volt, nálunk vizsgáztak a leendő tanárok abból, tudnak-e oktatás mellett nevelni is. Négy éven át mindig a gimnázium legfelső osztályaiban oktattam latint és magyart, aztán megfelelő történelmi időjáték után, pár esztendei művelődésügyi minisztériumi tevékenykedés leteltével ismét iskolába kerültem, ezúttal általános iskolába, ahol kisfiúkat kellett megtanítsam az irodalom szeretetére. Szépséges idő volt és szépséges feladat, a második világháborút elvesztettük, a családok nagy része csonkán került elő a vihar után, sok félárva gyerek ült előttem a padokban, riadt özvegyek hozták bizalommal elém a félárvákat, akik valakijét behörpölte a világkatasztrófa, anyák vesztek el romok áldozataiként bombázáskor, katonák pusztultak el hadifogságban vagy frontokon. Nekem nem volt saját gyerekem, lett az osztályaim által számtalan, meghökkentő bizalommal adták át súlyos titkaikat, félelmeiket, parányi bűneiket nekem, az osztályfőjüknek, akiben bíztak, akit szerettek. Az Álarcosbál-ban ábrázolt kislány modellje kisfiú volt, anyát veszített, beteges kisfiú, az író képzelőtehetsége mindig élő nyersanyagot darál új masszává, a kisfiú az én ábrázolásomban szintén az édesanya halálával rideggé és értelmetlenné vált otthon pótlását keresi, s találja meg osztálytársai és nevelője segítségével. Mikor pályám alakulása arra kényszerített, hogy hagyjam abba az oktatást, azt hittem, belehalok, akkor már elválaszthatatlanok voltunk mi ketten, az osztályok és Szobotka tanárnő, akinek mindent el lehet mondani, a legnagyobb titkokat is, és aki jutalmul mindig valami verssel zárja az órát, ha az osztály rendesen tanult és jól viselkedett. Az Álarcosbál története szomorúan tipikus mesét mond el az olvasónak: a háború áldozatai nemcsak frontkatonák vagy lebombázott otthonú felnőttek, a legnagyobb áldozat a gyermek, aki a hadműveletek miatt sosem láthatta életben édesanyját. Én megpróbáltam az én kis hősömnek visszahozni azt, akit sose látott, "Zsuzsát", még össze is fércelni az elszakadt szálakat, erről szól az Álarcosbál története.

Könyv, film, zene, hangoskönyv akár 27% kedvezménnyel!

Regény

Lehet, hogy az emberek mások, mint hiszi? Lehet, hogy másfajta emberek élnek körötte, mint akiket valaha megszokott? (...) Lehet, hogy az emberek értelmesebbek, mint gondolta, és megérzik a tettek mögött a szándékot, vagy még jobbat éreznek, azt, ami a szándék mögött van, s ami néha nem is tudatos, de ott él valahol az ember szívében?

120. oldal

Ne gyászolj! (...) Felejts el engem addig a határig, amíg már nem zavar a rám való emlékezés. Egészen ne! Az fájna! De legyek én körötted valami szelíd és nem bántó emlék, olyan, akire jólesik gondolni, de már nem könnyeztet meg. Ne úgy jussak az eszedbe, hogy belerándulj a fájdalomba, hanem úgy, hogy elmosolyodj.

209. oldal

Minden ember külön világ, egy sem ismétli meg önmagát.

208. oldal

Nem volt se megoldás, se magyarázat, csak iszonyatos napok és hetek. A titkot még csak megosztani se lehetett senkivel, törhette az ember a fejét, mért kezdődik meg valami, ha abbamarad, s mért lesz ilyen szomorú és érthetetlen vége?

164. oldal

Ott kezdődik a nagyemberség, hogy az ember észreveszi, hogy mások is élnek a földön őkívüle, és amit tesz, úgy teszi, hogy nemcsak magára gondol, hanem másokra is.

88. oldal

Vannak az életben kimondhatatlan dolgok és nehezen gyógyuló sérülések.

97. oldal

Nem életkortól függ, talál-e az ember élettársat, hanem attól, miféle ember keresi.

75. oldal

Csak nem mondta neked valaki azt, hogy tanulni kellemes? Tudni jó, gyerekem, tanulni egyáltalán nem az. (...) Csak éppen nem éri meg, ha az ember nem tanul. Nem érted? Nem éri meg, amibe kerül. Nincs arányban, mennyivel rosszabb nem tudni valamit, mint nem tanulni s kitenni magunkat annak, hogy nem értjük ezt a gyönyörű világot.

70-71. oldal

Örülj (...), mert az élet gyönyörű, és akkora nap süt az égen, hogy a fényéből jut valamennyiünknek.

62. oldal

A jelmezbálban az a legjobb, hogy az ember kibújhatik a saját bőréből, hogy más lehet, tökéletesen más, mint aki a valóságban. (...) Hogy az ember néhány óráig azt játszhatja, hogy megváltozott, elvarázsolták, idegen és ismeretlen lett hirtelen.

6. oldal

Mintha este se menne le a nap, minden világít éjszaka is, és az ember csak fülel, hallja-e már a léptét annak a csodálatosnak, annak a nagyszerűnek, amit remél.

5. oldal

Mintha volna valami véletlen a gyermekek világában! Mintha nem vezetné minden, látszólag értelmetlen tettüket is valami furcsa, felnőtt ésszel néha nem is követhető megfontolás!

206. oldal

A gyerekek csakugyan olyanok, akikre nyugodt szívvel rá lehet hagyni ezt a szép világot.

184. oldal

Anyám volt, jogom van hozzá, hogy tudjam, mit gondolt élete utolsó óráiban; anyám volt, joga van hozzá, hogy a síron túl is segítsen, ha szükségem van rá.

179. oldal

Az ember néha olyan buta. Azt hiszi, vannak történelmi dolgok, meg vannak magánügyek, s a kettő nem tartozik össze. Közben kiderül, hogy mindig minden összetartozik. Ha az ember a történelmi eseményekkel foglalkozik, millió meg millió ember magánéletét találja mögöttük.

178. oldal

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom