 | Stephen King: A tűzgyújtó(10 idézet) Andy McGee és Vicky Tomlison átlagos amerikai egyetemisták az 1960-as, ’70-es évek fordulóján. Nincsenek jól eleresztve, ezért, kétszáz dollár fejében, részt vesznek egy veszélytelennek ígérkező kísérletben. Később furcsa dolgokat tapasztalnak magukon – különleges képességek jelentkeznek náluk: Andy például gondolati úton képes befolyásolni másokat, Vicky meg akár tíz méterről becsapja a frizsider ajtaját. A fiatalok összeházasodnak, s megszületik kislányuk, Charlie. Andy McGee és Vicky Tomlison átlagos amerikai egyetemisták az 1960-as, ’70-es évek fordulóján. Nincsenek jól eleresztve, ezért, kétszáz dollár fejében, részt vesznek egy veszélytelennek ígérkező kísérletben. Később furcsa dolgokat tapasztalnak magukon – különleges képességek jelentkeznek náluk: Andy például gondolati úton képes befolyásolni másokat, Vicky meg akár tíz méterről becsapja a frizsider ajtaját. A fiatalok összeházasodnak, s megszületik kislányuk, Charlie. |
A cipőkön kívül John Rainbirdöt csak két dolog érdekelte. Az egyik a halál volt. Saját halála, persze; hisz húsz éve, ha nem régebben, készült már az elkerülhetetlenre. A halál volt a mestersége, az egyetlen olyan mesterség, amelyben kitűnt. Ahogy idősödött, mindjobban foglalkoztatta, ahogy a festőt is mindinkább foglalkoztatja a fény természete és minősége, s ahogy az író tapint rá a karakterek és a részletek lényegére, mint vak a Braille-írás betűire. Legjobban maga az elmúlás, a lélek eltávozásának pillanata izgatta... Az elszakadás az emberi testtől s mindattól, amit az emberek életként emlegetnek – az átolvadás valami másba. Milyen érzés tudni, hogy az embernek mennie kell? Vajon úgy érzi, álom az egész, amelyből felébredhet? Ott vár-e valahol a keresztény ördög a vasvillájával, hogy átdöfje vele a sikoltozó lelket, s úgy cipelje a pokolba, mint egy kebabpálcikára tűzött húsdarabot? Van-e az elmúlásban öröm? Tudja-e az ember, hogy ez már a halál? Mit látnak vajon egy haldokló szemei?
222. oldal
Ez is olyan volt, mint amikor gyerekként szembekötősdit játszott. Minden gyerek kipróbálta, milyen "vaknak" lenni. A ház egyik sarkából a másikba kellett eljutni bekötött szemmel. Persze mindenki rettentően humorosnak találta, ha az ember átesett egy zsámolyon vagy megbotlott a küszöbben a konyha és az ebédlő között. A játék arra volt jó, hogy az ember a saját kárán tanulja meg, mennyire kevéssé is emlékszik egy alapjában véve ismerős ház berendezésére, és hogy mennyivel többet jelent a látás, mint az emlékezet. A játék után pedig elgondolkodik az ember, hogy milyen is lehet az élet vakon.
271. oldal
Ennyit jelent, ha az ember felnőtt? El kell viselnie ezt a fájdalmat? A saját kárán kell levonnia a tanulságot? Ha így áll a dolog, érdemes fiatalon meghalni.
389. oldal
Tizennégy perce vettem egy digitális Seiko órát a venice-i feketepiacon. Lenyűgözőek azok a folyton változó kis fekete számok. (...) Az éjszaka közepén ránézek erre az én új karórámra, és tudatja velem, pillanatról pillanatra közeleg a halál.
108. oldal
Vannak dolgok, amikhez képest mi mindketten semmik vagyunk, és olyanok is, amikhez képest mindenki semmi.
Attól, akit még nem ismersz, olykor jobbat kapsz, mint attól, akit már igen.
Mulatságos, hogy a halál mindenfelől támad. Az ember próbálja kicselezni, az egyik oldalról elbarikádozza magát, a másik oldalról a halál mégis utat talál hozzá.
A szerző további könyvei:
