Linn Skaber: A szívem egy bezárt bódé

Linn Skaber: A szívem egy bezárt bódé

(22 idézet)

Scolar Kiadó

Linn Skaber az életről, a pattanásokról, a békéről és a hiányérzetről kérdezte a fiatalokat, arról, hogy milyen érzés egyszerre gyermeknek és felnőttnek lenni, mi a legcsodálatosabb vagy a legfélelmetesebb a kamaszkorban, és miért olyan idegesítőek a felnőttek. A válaszokból fiktív monológok születtek, amelyekben a szerző igyekezett megragadni ennek az izgalmas és szép, ugyanakkor nehéz időszaknak a folyamatát. Mindegyik történetben magunkra ismerhetünk, akár a változások korában élünk, és válaszokra várunk, akár szülőként, a partvonalról szemléljük az eseményeket. Az illusztrációk a népszerű norvég grafikusművész, Lisa Aisato munkái.

Könyv, film, zene, hangoskönyv akár 27% kedvezménnyel!

Ifjúsági irodalom

Nem könnyű a változások, fordulópontok, átrendeződések korszakában élni. Ilyen érzés kamasznak lenni. Mintha csak valaki átrendezte volna a szobádat a tudtod nélkül, anélkül, hogy megkérted volna rá. Hirtelen minden ismeretlen, teljesen más, te pedig ott állsz az új szobádat fürkészve, és arra gondolsz: mi ez a váratlan változás? Mi történt itt? Hol vannak a játékaim, az érzéseim, a biztonságom és az ismerős illatok? Hová lett mindez? Ez itt az enyém lenne?

6. oldal

Néhány kamasz úgy érzi, a tinédzserkor annyira csordultig van kíváncsisággal, akcióval, szerelemmel, humorral, izgalommai, barátokkal, bulikkal és nevetőgörcsökkel, hogy a fele is elég lenne. Mások egyáltalán nem tudnak betelni vele. Némelyeknek elegük lesz az egész kamaszkorból, még mielőtt elkezdődött volna, és úgy írják le ezt a korszakot, mint a magány, a szorongás, a sebezhetőség, a félelem, a bánat és az érthetetlenség korszakát. A kamaszkor gyakran mindezek intenzív keveréke. A felnőttek általában érdekes időszaknak tartják, de nekik könnyű, nem nekik kell átélniük.

6-7. oldal

Kamasznak lenni pokoli érzés. Természetes, hogy az. Végül is át kell esned az első újjászületéseden a megszületésed óta. A hernyó átalakul pillangóvá; az édes, sárga kiscsirkéből rekedtes hangú, félig kifejlett, csúnyácska madár lesz, akit senki sem tart már aranyosnak; és a kis petárda tűzijátékként robban. A gyermekből kamasz lesz.

8. oldal

Különös, hogy minden gyerek elfogadja azt, hogy egyszer csak fel kell nőni. (...) De ki döntött így? Az élet? A felnőttek? Akik egyszerűen csendben feladták önmagukat, a falovaikat, az erdőiket, a maszatos arcukat, és halkan és észrevétlenül leszoktak a nevetésről, az álmodozásról, a játékról, majd lassan elkezdtek Fifát játszani, és úgy tenni, mintha nem játszanának, végül pedig teljesen leszoktak a játékról? Ki dönt ebben? Ki döntött? Mikor felejtettek el mindent?

19. oldal

A szívem akár egy bezárt bódé
egy tengerparti, üres kempingben.
Pedig itt egyszer nyár volt.

48. oldal

Itt a Betegség! Nem mi engedtük be. Nem mi nyitottunk neki ajtót. Egyszerűen csak átlépett a küszöbünkön, elhomályosította a megszokott, állandóan ragyogó, narancsszínű fényt, és teljesen felcsavarta a fényerőt, hogy mindenki csúnyának és rémültnek látszott. Megszüntette a kellemes fürdőkádillatot, amely az egész lakást belengte, ha az egyikünk fürdött. Eltávolította a nevetést a falakból, kirántotta apa lába alól a szőnyeget, hogy hanyatt esett, és zokogott, mint egy kisfiú, és többé már nem volt apa. Eltüntette a délutáni világosságot, hogy soha többé ne tudjuk, örülhetünk-e az estének. (...) A Betegség rohadtul szemtelen volt. Idegen házba hatolt be, ahol, akár egy káposztaféreg, körbehempergőzött, megrágcsált minket, és növekedett. Amíg teljesen fel nem zabálta anyát.

64-66. oldal

A születésnapok úgyis arról szólnak, hogy valahogy kibírd az ott eltöltött időt.

72. oldal

Szinte állandóan zavart és szégyenlős vagyok, és leginkább valakinek a háta mögött szeretek állni, de nem mindig van valaki a közelben, aki mögött elbújhatnék.

74. oldal

Néhány negyven körüli nő azt mondta nekem egyszer, hogy csak most kezdték el megkedvelni önmagukat. Én nem vagyok ilyen hülye. Eldöntöttem. Most kezdem el. Ki szeretné ezt a lányt, ha én nem?

74. oldal

Tizenöt évesnek lenni olyan, mint sífutni. Eddig jól ment. Jól csúszik, süt a nap. (...) De a nyomok hirtelen szétválnak. Az egyik síléc az egyik irányba siklik, a másik síléc a másik irányba, az egyik nyom a gyermekkorod, a másik az azutáni életed, és a lécek két irányba csúsznak, te pedig ott állsz, és szétszakadsz.

86. oldal

Azt mondják, be fogunk állni a felnőttek közé a sorba, de ha nem gond a lelkésznek, én inkább fütyülök rá, és még egy kicsit gyerek maradok.

88. oldal

Azt kérded, feminista vagyok-e? (...) Engem kérdezel? Kérdezz inkább egy farkast. Kérdezd meg a farkast, hogy támogatja-e a farkasvadászatot.

102-103. oldal

Túl rövid az élet ahhoz, hogy ne együnk esküvői tortát egy szerdai napon!

146. oldal

A legtöbb barátom arról álmodozik, hogy külföldre megy, de a többség, azt hiszem, csak a szomszéd házig jut el.

149. oldal

Te vagy a mozdonyvezető. Úgy vezetsz, ahogy akarsz, gyorsan vagy lassan. Ki a nagyvilágba. Te döntesz, és te választod ki az összes vágányt. De a legfontosabb: ne feledd a kilátást! Az a legfontosabb. A kilátás. Attól függetlenül, hogy milyen gyorsan vagy lassan megy a vonat, a kilátás a legfontosabb. Sokan megfeledkeznek róla, sokan megfeledkeznek a kilátásról, miközben csak robognak a vonattal a zöld földeken, a fényes reggeleken vagy az esőben, reggeli párában. De te nem felejted el. Fütyülj és vezess!

155. oldal

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom