Benoite Groult: A szerelem fészkei

Benoite Groult: A szerelem fészkei

(10 idézet)

Európa Könyvkiadó

„Némi szorongással csatlakozom azoknak az íróknak a seregéhez, akik megkísérelték a fehér papír csapdájába ejteni az érzékinek mondott, pedig sokszor oly szívszorító gyönyört. Magam is tapasztalom majd..., hogy a nyelv nem segít megfogalmazni a szerelmi mámort, a gyönyörök gyönyörét, amely kitágítja az élet határait... Tudom, hogy a nevetségesség réme leselkedik rám, hogy legbecsesebb érzéseim banalitásba süllyednek, és minden szavam cserbenhagy, lehangoló lesz vagy közönséges, ízetlen vagy furcsa, ha nem éppen visszataszító.”
Ezekkel a kicsinyhitű szavakkal vezeti be a francia írónő az elmúlt év egyik legnagyobb nyugat-európai könyvsikerét. A pornográfia és érzelmesség zátonyait elkerülve, okosan, bensőségesen, humorérzékkel és, amennyire egyáltalán lehetséges, őszintén írja meg egy különös kapcsolat történetét, egy párizsi professzornő és egy breton halász sírig tartó szerelmét, aminek minden ellene mond, környezetük, foglalkozásuk, műveltségük, életszemléletük, csak a testük nem.

Könyv, film, zene, hangoskönyv akár 27% kedvezménnyel!

RomantikusRegény

A szerelem mindig az anyaság vagy a foglalkozás energiáiból vesz el, ezért szüntelen bűntudatban él az ember.

A szerelem olyan, mint a nap, nem lehet berakni a csűrbe. Mindig egyetlen, és eltűnik, mint a tengerbe visszasodródó hullám.

Az élet nagy pillanatai, a születés, a betegség, a halál visszavezetik az embert a legközönségesebb közhelyekhez, és kész szókapcsolatokat adnak a szájába, amelyek a népi bölcsességből születtek, s a tudós nyelvnél jobban közvetítik zsigereink mozdulatait.

Senki se próbálhat ki annyi emberi lényt, férfit vagy nőt, hogy megtudja, hol a szerelem határa.

Ismeretlen lények szunnyadnak bennünk, és sokuk soha fel se ébred.

Valahányszor a szerelem után fut az ember, visszaváltozik kislánnyá.

Olyanok a szerelmesek, mint a gyerekek: soha bele nem unnak a történeteikbe.

Ha arra gondolok, hogy élsz valahol a világon, és néha eszedbe jutok, könnyebb az életem.

Ahogy idősödik az ember, hajlamos volna elfojtani (...) a régi énjeit azzal a személyiséggel, amelyiket az igazinak véli. De valójában mind megvan, csak a hívásra, csak az alkalomra vár, hogy pimasz üdeségének teljes fegyverzetében napvilágra bukkanjon.

Az időt, az embereket úgy választjuk ki, hogy még azt se tudjuk, mi kell egyéniségünk leghomályosabb szegmentumának. Csak aztán jövünk rá, hogy aki kell, az más, mint akivel élni tudunk.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom