Marina Chapman: A lány, akinek nem volt neve

Marina Chapman: A lány, akinek nem volt neve

(14 idézet)

21. Század Kiadó

Megdöbbentő történet az elveszett gyermekről, aki túljutott a megpróbáltatásokon akár a dzsungelben, akár az utcán nyomorogva, hogy aztán visszatérjen a korábbi életébe.
1954-ben egy távoli, dél-amerikai faluból elraboltak egy négyéves kislányt. Marina Chapmant az otthonából ragadták el, aztán sorsára hagyták a kolumbiai dzsungel mélyén. Csoda, hogy életben maradt. Két nappal később a rettegő és éhező kislány ráakadt egy csapat csuklyásmajomra, és ösztönösen utánozni kezdte a viselkedésüket. Ugyanazt ette, amit a majmok, ugyanúgy viselkedett, mint furcsa barátai. Marina öt évig élt a majmok között, ezalatt állatias vonásokat vett fel: nem beszélt, levetkőzte gátlásait, nem tekintette embernek önmagát, és az emberi közösség szabályai helyett a majomcsalád normáit követte. De ez még csak a kezdet volt szenvedéseinek és kalandjainak sorában...
Marina Chapman jelenleg Angliában él férjével. Két felnőtt lánya van. Az élettörténetéből befolyó jövedelmet a gyermekmunka és az emberkereskedelem megfékezésére fordítja.

Könyv, film, zene, hangoskönyv akár 27% kedvezménnyel!

Életrajz, napló

Semmilyen rémálom, akármilyen ijesztő legyen is, nem lehetett rosszabb, mint az, amelyik éppen fogva tartott.

22. oldal

Gyalogolok és gyalogolok, és ha a segítség nem talál rám, akkor majd én fogom megtalálni a segítséget.

24. oldal

Ha leülök, részévé válok a tájnak - és csak egy másik földdarab leszek, melyet ellep és elborít a rovarok áradata.

49. oldal

Ha nem próbálod meg, honnan tudod, hogy meg tudod-e csinálni, vagy sem?

52. oldal

Két dolog lehet látszólag teljesen egyforma, mégis, pár aprócska eltérés óriási különbséget jelenthet - akár az élet és a halál közti különbséget.

56. oldal

Milyen intenzív dolog ez - az emberek azon vágya, hogy szeressék őket. Ez az egyik legalapvetőbb érzés, ami a szociális állatokat szociálissá teszi.

103-104. oldal

A család nem az, ahová látszólag tartozol, vagy ami a születési anyakönyvi kivonatodban áll, vagy ahogy kinézel, de még az sem, amit a DNS-vizsgálat mutat. Családot bárhol lehet találni, ahol az embert szeretik, és ahol gondoskodnak róla. Ez jelenthet barátokat, nevelőszülőket, egy bizonyos csoportot vagy akár egy jótékonysági intézményt is. Ami sokkal inkább számít - a kémiánál és a felmenőknél is sokkal jobban -, az egyfajta speciális kötelék, az az érzés, hogy soha nem hagynak cserben.

106. oldal

Hogyan vehetné fel a versenyt az ész a szív kívánalmaival?

126. oldal

Az olyan étel, amit kapsz, sokkal jobban ízlik, mint az olyan, amit el kell lopnod.

233. oldal

Ha az embert nem tisztelik, akkor szinte szétveti a feszültség, szeretne kitörni, és fokról fokra elveszíti az önmaga iránt való tiszteletet is. Végül aztán már azon kezd el merengeni, hogy miért is született meg erre a világra.

248. oldal

Annak dacára, hogy az utcán tolvajként nagyon bátor és vakmerő voltam, attól feszült lettem, hogy ajtókon kopogjak be munkáért. És talán igazam is volt. Végtére is a lopás privát cselekedet. Az ember egyedül csinálja, magáért csinálja, és nem vágyik senki elismerésére. Mikor azonban idegenekkel beszélsz, és valami legálisat kérsz tőlük, az olyan, mintha arra kérnéd őket, ítéljenek meg, és én nem voltam kész arra, hogy ennyire sebezhetővé tegyem magam.

251. oldal

A vallás legalább annyira tradíció, mint hit kérdése, sőt talán inkább az.

287. oldal

Az egyház arról szól, hogy követni kell a tömeget.

293. oldal

Egy olyan ember számára, aki soha nem volt fogoly, elég nehéz elképzelni, milyen őrjítően unalmas egész napon át bezárva lenni.

298. oldal

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom