René Char: A könyvtár lángban áll

René Char: A könyvtár lángban áll

(2 idézet)

Európa Könyvkiadó

„Minden pórusával a mozgásban lévő anyaghoz kötődik” – mondja Charról egy monográfusa. De aligha mondhatja el bárki egyetlen mondatban, hogy milyen ez a gondolatállomásokat kihagyó, a szónokiasság elemeit a végsőkig letisztító, kemény stílusú és mégis talányos költő.
1907-ben született, 1988-ban halt meg. Fiatal korában közel állt a szürrealistákhoz. Első kötete 1929-ben jelent meg (Arsenal), a másodikat Éluard-ral együtt írta (Ralentir, travaux, 1930). Eleinte alig figyeltek fel kis példányszámú köteteire, pedig Kandinszkij, Picasso, Dali, Matisse, Miró, Braque illusztrálta őket. Char a német megszállás alatt szülőföldje, Vaucluse megye ellenállásának egyik vezetője Alexandre kapitány néven, s Aragonnal, Éluard-ral a francia Ellenállás vezető költője. De sose kötelezte el magát politikai pártnak vagy mozgalomnak.
Szakít a szürrealistákkal, a parttalanul áradó szabad képzettársítással, takarékos és tömör, feszes s egyszersmind zenei hatásokra törő lírai nyelvet teremt. 1946-os Feuillets d`Hypnos c. lírai háborús naplóját már ez jellemzi. Az összeesküvés címen balettjét is előadták 1947-ben.

Könyv, film, zene, hangoskönyv akár 27% kedvezménnyel!

Verseskötet

Minden cselekedetnek, ami elkötelezi a lelket, még ha az nem is tud róla, bűnbánat vagy szomorúság lesz az epilógusa. Bele kell nyugodni ebbe.

A költő nem őrzi meg, amit fölfedez; lemásolva nyomban elveszti. Ebben rejlik újdonsága, végtelensége és kockázata.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom