Diane Wei Liang: A jáde átka

Diane Wei Liang: A jáde átka

(3 idézet)

Ulpius-ház

Mei az első független nyomozónő Kínában. Egy napon beállít hozzá Csen bácsi, hogy egy igen kényes üggyel bízza meg: a Han-dinasztia korából származó értékes jáde-pecsétet kéne felkutatnia, amelyet a vörösgárdisták által elpusztított múzeumból tulajdonítottak el. Mei beleveti magát a nyomozásba, amely Peking lepusztult játékbarlangjain, olcsó kifőzdéin, a Tiltott Város ragyogásán át vezet, felelevenítve Kína egy sötét és kegyetlen korszakát, amelyben választani kellett: ölni vagy halni, szeretni vagy életben maradni. Diane Wei Liang a kortárs kínai irodalom új csillaga. A kínai diáklázadás résztvevőjeként szemtanúja volt a Tienanmen téri vérengzésnek, ezért el kellett hagynia otthonát. Világnyelveken megjelenő regényei eleddig hazájában cenzúrázott, „puskaporos témákat” dolgoznak fel, miközben a modern kínai nő ideálját leplezetlenül tárják elénk.

Könyv, film, zene, hangoskönyv akár 27% kedvezménnyel!

Regény

Valahányszor új napsugarat látok, egy falevél friss zöldjét vagy egy bimbózó virágot, anyámra gondolok és arra, hogy talán nem lesz már itt, hogy mindezt ő is újra lássa. És a következő napra gondolok, a következő évre, amikor majd az élet megújul, mintha nem lenne emlékezete. A világ megy tovább, én is élek tovább, csak ő nem.

197-198. oldal, 27. fejezet, Ulpius-ház Könyvkiadó, 2007.

Én már láttam az örökkét, és hidd el nekem, nincs benne se szépség, se ragyogás. Az örökké az, amiből az igazi bánat áll. Ahogy néztem anyámat a kórházban, láttam közeledni az örökkét. Olyan közel volt már, hogy meg tudtam volna érinteni. Amikor valaki meghal, eltűnik. A halál az örökké, visszafordíthatatlan és végleges. Ha egyszer megtörténik, semmi sem változtathat rajta. Az örökké minden lehetőség vége, ahol semmi rosszat nem lehet jóvátenni, semmiféle bűnbánatra nincs bocsánat.

197. oldal, 27. fejezet, Ulpius-ház Könyvkiadó, 2007.

Nem tudom, valójában változunk-e (...). Amikor azt mondjuk, megváltoztunk, talán úgy értjük, hogy a világról alkotott felfogásunk változott meg. Emlékszel, amikor fiatalok voltunk, megesküdtünk, hogy örökké szeretni fogjuk egymást és emlékezni fogunk egymásra. Nem azt mondom, hogy nem úgy értettük. Őszintén ezt gondoltuk. Csak azt nem tudtuk, mit jelent az, hogy örökké. Csak egy szó volt, amelyet használtunk, akár az esőt vagy a szelet.

196-197. oldal, 27. fejezet, 2007.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom