Sjón: A cethal gyomrában

Sjón: A cethal gyomrában

(14 idézet)

Magvető Kiadó

1635-öt írunk: a Nap még a Föld körül kering, a hínár időnként madarakat szül, az unikornisszarv keresett luxuscikk, egy jól összerakott versnek pedig ördögűző hatása lehet. Ebben a különös világban csetlik-botlik Tudós Jónas Pálmason, az autodidakta természettudós, költő és képfaragó a világtól távoli Izlandon, ahol rosszakarói perbe fogják vajákosság és fekete mágia vádjával, és egy lakatlan szigetre száműzik. Ezen a szigeten idézi fel az öreg Jónas fordulatos életét és hányattatásait, egy balul elsült kísértetvadászattól kezdve az erőszakos reformáció rémtettein és a baszk bálnavadászok legyilkolásán át a látogatásáig a kor egyik szellemi központjában, a koppenhágai egyetemen, egészen addig, amíg élete végén el nem jön érte a hatalmas cethal, hogy mint a bibliai névrokonát, őt is elnyelje és elvigye más, boldogabb partok felé.
A kortárs izlandi irodalom legnagyobb mesélője, Sjón ezúttal is káprázatos látomásokban és elképesztő történetekben vegyíti a valóság és a képzelet, a tudomány és a népi hiedelmek elemeit. Tudós Jónas élettörténete egyszerre érzéki látlelet a XVII. századi Izland veszélyes és kegyetlen világáról, és egyben költői himnusz az olthatatlan emberi tudásvágyhoz.

Könyv, film, zene, hangoskönyv akár 27% kedvezménnyel!

KortársRegény

Egy nagy háztartásban minden kicsiség számít.

35. oldal

Bár úgy tűnhet, hogy a macska nem csinál semmit, csak magát nyalogatja, de ha felakasztanánk a hiúságáért, az egerek hamar átvennék az uralmat a tanyán.

35. oldal

Hiába nyújtogatja az ember a nyakát az ég felé, és keveri imába a saját nevét, fohászkodó hápogás lesz az csak, olyan, mint a lélek nélküli óriásalka rikácsolása, ha nincsen ott fent senki, hogy az esdeklők emberi nevét megértse és lefordítsa a mennyei nyelvre.

41. oldal

Ugyanúgy, ahogyan az arra érzékenyek megneszelik a természetben rejtőző lények jelenlétét, bár szemükkel még sohasem látták, az igaz emberek is érzékelik a szentek jelenlétét, még akkor is, ha szobraikat eltávolították a templomból.

42. oldal

Minden könyvben emberi lélek van.

56. oldal

A nyár közepi szüntelen világosságban az embernek van ideje, hogy azon gondolkodjon, ami sötét, hideg és rémisztő, azon az évszakon, amit télnek hívunk. És minden rosszon, ami azzal jár.

72-73. oldal

Az emberek együttműködnek olyasmiben, amire addig nem voltak képesek, s eszükbe sem jutott, amíg a téboly rájuk nem szállt. Utólag pedig ugyanúgy fogalmuk sincs róla, hogyan lehet végrehajtani azt, amit az őrület olyan könnyűvé tett.

81-82. oldal

Lehetsz magas vagy alacsony rangú, kövér vagy csontsovány csenevész, földi életed végén te is csak tartalmát vesztett bőrtarsoly leszel, s ha eltávozott a lélek, nélküle csonttal teli bőrhüvely vagy csupán, nem több és nem kevesebb.

90. oldal

A halottak általában türelmesebb természetűek, mint mi, élők, ami leginkább azon látszik, hogy milyen nyugodtan fekszenek a sírjukban, az ember meg ugrál, mint a rémült mezei egér, és azon ritka alkalmakkor, mikor egy helyben marad, akkor is egész testében reszket és remeg, de olyankor is olyan, mint az egér, ebben az esetben háziegér, ami megmenekül a macskától, és a lyukában lapulva tovább fülel, remélve, hogy a macska föladja és távozik, de nem tudhatja, de nem tudhatja, hogy ott van-e még vagy már elment, mert a cica is képes mozdulatlanul várni anélkül, hogy a térdízületei elmerevednének.

98-99. oldal

A fény az fény. Nem igaz? Nem, a holdfény nekem csak keserű emlékeztető volt arra, amit nem élvezhetek; a téli napra. Bár halvány melegsége nem űzi el a tenger jegét, nem ébreszti fel a föld növényzetét, nem fakasztja dalra a sármányt, lisztsápadt arca mégis újraéleszti lelkemben a hitet, hogy képes erre. És ez megmelengeti az ember szívét.

156. oldal

A szél kívülről ver, de gondolataim máglyája belülről emészt fel.

192. oldal

Nem tudhat a szél különbséget tenni emberi lények vagy apró virágok között, s ezt be is bizonyítja, amikor viharrá vadul.

210. oldal

Ha az ember hömpölygő lávafolyamot, gőzgomolyagot vagy vízözönt néz, vagy szélben hullámzó mezőt, a szem és a lélek ott sem lel addig nyugalmat, míg meg nem találja az áradatban az ismerős elemeket... és bár ezek a formák állandó mozgásban vannak, határvonalaik sohasem élesek, sohasem egészek, sohasem ugyanazok, az ember mégis megragadhatja őket az elméjével úgy, hogy pislant egyet... s olyankor az idő megszűnik vízárként folyni, ehelyett pillanatok sora lesz belőle, amelyek bár szorosan követik egymást, mindegyiknek saját, egyedi formája van.

240. oldal

Mintha a művész a látomást szeme felszínéről vinné át a papírra anélkül, hogy belegondolna, hogy hihető vagy tudományosan helyes-e... amit a rajzoló a szemével látott és az elméjével gondolt, az egy szempillantás alatt része lesz a mi, a többiek látható világának.

240-241. oldal

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom