Vavyan Fable: A Halkirálynő és a dzsinnek

Vavyan Fable: A Halkirálynő és a dzsinnek

(13 idézet)

Fabyen Kft.

A Halkirálynő és a kommandó hőseit újra veszély fenyegeti. Denisa, a roppant nőies, képzetten szájaló-verekedő zsarulány, valamint szerelmese, a férfiasan konok Belloq, másképpen Mogorva, nagystílű terv végrehajtásának útjában állnak. Mindez úgy kezdődik, hogy Denisa egy gyilkossági ügy felderítésén fáradozva, Line egyik kórházába jut. Gyógyszerkísérletekről, visszaélésekről értesül. Egy fiatal orvos különös balesetéről, reanimálásáról beszélnek neki, felkeltve gyanúját, hogy gyilkosság történt. Itt csaknem zsákutcába jut, mígnem felismeri végre: egy szervezett ölőcsapat terveit keresztezi. A bűnözők a vezetőjüket akarják kiszabadítani a börtönből.
A gengszterek hadat üzennek Denisának és az akciócsoportnak. Pozíciójuk megerősítése érdekében – többek között – egy titokzatos fegyvert is bevetnek. Kuszálódnak a szálak, kirobban a háború. Az idő rövidsége miatt Justitia segítsége sem elég. Denisa nem válogathat a módszereiben. Hajmeresztő kalandba bocsátkozik. A rivális banda vezérével, a Kokókirállyal beszél meg tatátkát, és szövetséget ajánl neki. A vesszőfutás, móka-zokogás csak ezután kezdődik.

Könyv, film, zene, hangoskönyv akár 27% kedvezménnyel!

Krimi

Valahogy az az érzésem, mintha mostanáig egy zsámolyon álltam volna, s ebből az előkelő magasságból, derűs mosollyal tekintettem volna le a világra - a lábaim alatt heverőre. Percekkel ezelőtt valaki kirúgta lábam alól a zsámolyt. Csak idő kérdése, mikor kezdek el zuhanni.

56. oldal

Nem a rendszer, a társadalom az oka. A pénz. Erről van szó. Minél finomabb valami, annál több pénzért lehet hozzájutni, s a szíve mélyén mindenki ínyenc. Vagy ellenáll, vagy nem. A probléma csakis akkor oldódik meg, ha megvalósul egy emberek nélküli társadalom. Ugyanis, ahol csak két ember is van, az egyik biztos kalmárkodni kezd.

239. oldal, 1992.

Nem okos dolog, ha az ember töprengésbe merül, mert legfeljebb elbizonytalanodik, előbbre aligha jut.

127. oldal, 1992.

Arra adom a fejem, hogy kettőnket megoldjam. Most sem sikerül. Sejtelmem sincs, mivel varázsol el nap mint nap. De amíg képes rá - istenem, varázsoljon!

84. oldal, 1992.

Amíg elkortyolom a kávét, kitart az álomduzzadt nyugalom. Amint kissé ébredezni kezdek, a világ összes nyavalyás gondja megszólít. A rádió földrengésről, szökőárról, tűzfészekről, robbantásokról, merényletekről, csillagháborúról, balesetekről tájékoztat. Az ember már reggel kénytelen azt hinni, hogy ez lesz az utolsó napja.

84. oldal, 1992.

Az író ne legyen nekem személytelen, száraz. Ne a könyvén kívül álljon, oldja fel magát a sorokban, teremtse meg számomra azt a hangulatot, amelyben ő írását lejegyezte. Ha ezt nem teszi meg, a könyvét izzadságszagúnak érzem.

74. oldal, 1992.

A zenével mindent el lehet mondani. Persze, fül kell hozzá. Épp úgy, mint a társművészetekhez. E jelképes fül nélkül csak egyetlen dolog marad ki az ember életéből: a katarzis. Ha egy zenemű, kép, olvasmány vagy bármi felkavar és feszültséget kelt az emberben, az ember máris gazdagabb lett. Megérintette a művészet.

65. oldal, 1992.

Már nem szeretlek, de még mindig veled küszködöm. Ezen az éghajlaton ritka az ilyen kemény tél, mint az idei. Mikor láttál utoljára havat? Hát ilyen vagy nekem. Te voltál a nem tipikus nő. Hány ilyen jut egy férfi életére? Egy? Kettő? Nem marasztallak, nem vagy különleges. Csak nekem voltál az.

52. oldal, 1992.

Nem látunk, nem hallunk, nem beszélünk, de ezen elvek hirdetői vajon miért hiszik, hogy ettől pokolian okosak? Mindenesetre az álláspont kényelmes: én tudom ám, hogy mitől döcög a szekér, és nekem ez untig elég is. Majd éppen én szedegetem fel a göröngyöket az útból? Fenét, még áthajthat rajtam az ostoba kocsi.

45. oldal, 1992.

Elkerülte figyelmedet a hír, hogy divatba jött a szerelem? Mostantól kezdve nem szégyenletesek az emberi érzelmek, talán még az sem ciki, ha olykor boldog az ember. Az értékek válságát felváltotta az értéktelenség válsága, hála az égnek.

42. oldal, 1992.

Megérintem a nyakát, kulcscsontján egy golyó hegét, valamivel lejjebb a műtéti ösvényt. Ujjaim azt üzenik az agyam felé: a halhatatlanság kizárt. Nincs vénülhetetlenség, az idő lóháton jár. Talán tékozlóbb lenne az ember, ha az öröklét játszana vele. Csakhogy az élet futóbolond, még csak füst sem marad utánunk, átvészelni kevés. Kihívás. Le kell játszani.

40. oldal

Keze, szája, bőre elmossa az időhatárokat, hogy egyetlen órára éreztesse velünk a végtelent, még mélyebbre marja belénk a változó hangulatú szenvedélyt, még szorosabbra szője közöttünk az elválás lehetetlenségét.

Ilyen pillanatokban ezernyi érzelgősség fordul meg a fejemben, de pusztán önfegyelem kérdése, hogy hallgassak róluk. A tilalom a gondolatokra nem, csakis a szavakra vonatkozik, melyek kimondva feltétlenül elveszítenék jelentőségüket, varázsukat. Legfeljebb lemeztelenítenék az érzést, kifejezni úgysem tudnák.

201. oldal

A szerző további könyvei:

Vavyan Fable: Édes, mint a bűnVavyan Fable: JégtáncVavyan Fable: MesemaratonVavyan Fable: Halálnak halálávalVavyan Fable: Varázscsók
A szerző összes könyve

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom