 | James Powell: 2084(52 idézet) 2084-et írunk. Idős kutatók, tudósok, szakértők, politikai vezetők és humanitárius követek emlékeznek vissza a globális felmelegedés több évtizeddel korábbi kezdeteire, fordulópontjaira és következményeire. A velük készült fiktív interjúk révén bejárjuk az egész világot, hogy megtudjuk, mi történt az emberiséggel és az élővilággal a 21. században. Áradások, tengerszint-emelkedés, szárazságok és tüzek, politikai szélsőségek és migráció, fajok pusztulása... 2084-et írunk. Idős kutatók, tudósok, szakértők, politikai vezetők és humanitárius követek emlékeznek vissza a globális felmelegedés több évtizeddel korábbi kezdeteire, fordulópontjaira és következményeire. A velük készült fiktív interjúk révén bejárjuk az egész világot, hogy megtudjuk, mi történt az emberiséggel és az élővilággal a 21. században. Áradások, tengerszint-emelkedés, szárazságok és tüzek, politikai szélsőségek és migráció, fajok pusztulása... |
Az írás a maradék örömök egyike. Igazából szükségtelen hozzá működő számítógép, internet, az úgynevezett felhő - elég a ceruza meg a papír.
5. oldal
Van annál rosszabb is, mint túlélni húsod-véred, mégpedig túlélni a törzsed tagjait egytől egyig, sőt az erdőt is, az őshazádat.
33. oldal
A zöld erdő, népünk táplálója az idők kezdetétől, semmivé lesz, és hovatovább mi is semmivé leszünk.
33. oldal
Sehol a világon nincsen rév a globális felmelegedés elől az emberiség számára.
54. oldal
Egy tudósnak, klímakutatónak ebben az évszázadban nem csak azért nehéz, mert kivonják a forrásokat a felsőoktatásból. Nem is ez fáj igazán, hanem hogy a közvélemény, a politikusok, akikre rá voltunk utalva, a klímatagadóknak szolgáltatták ki a hazánkat. Általában véve az értelmiség és kivált a kutatók ellen fordultak. Gonosznak bélyegeztek minket, áldozathibáztatás célpontjai lettünk. De az emberek többségével ellentétben én tudok mit felelni a gyerekeimnek, ha rákérdeznek, tettem-e az ember okozta globális felmelegedés megfékezéséért. Tudós kollégáim és én próbálkoztunk, de kudarcot vallottunk. Mégiscsak jobb, mint ha hagytuk volna az egészet a fenébe.
56. oldal
Talán a fajtánk valamiféle alkati jegye, hogy a legnyilvánvalóbb vészjelek ellenére tétlenkedünk, holott az előre jelzett baj bekövetkeztéig még évtizedeink volnának megtenni, amit kell. Meglehet, a Homo sapiens végzetes hibája, hogy csak akkor cselekszik, mikor végképp muszáj, és akkorra gyakran elkésik már vele.
58. oldal
Ha átvészelünk egy változást, beáll egy új egyensúly, amihez alkalmazkodni tudunk. De mi van, ha már nincs olyan, hogy normális, ha maga az állandó változás a normalitás?
64. oldal
Az emberi történelem folyamán a kockázatfelmérés mindig a múltból indult ki. Az ember az otthonát nem közismert árterületre, a parti nyaralóját se a dagály legfelső vízállásánál lejjebb építette. (...) De a fosszilis fűtőanyagok fölélése révén eltöröltük azt, hogy a múlt irányadó lehessen a jövőre nézve, s bizonytalanná vált az emberiség sorsa.
70. oldal
Megmenthetünk bizonyos embereket és régiókat, de nem menthetünk meg mindenkit, mindenhol, mindenkor.
72. oldal
Azért lettünk kutatók, hogy javítsunk a világ állapotain, de ez ma már lehetetlen. Innentől mi célja van az életünknek?
75. oldal
Egy város azt igényli, hogy a folyója iszapostul megmaradjon egy helyben, ezért töltéseket emel, hogy medrébe börtönözze a folyót. A folyó börtöntöltelék lesz, de ideje, ereje bőven van. Mást sem forgat a fejében, mint a szökést; ha nem idén, hát jövőre, vagy tízezer év múlva. Akármeddig húzódhat, de a folyó valamikor kitör. Ilyen szabadulóművészt lakat alatt tartani, akár csak átmenetileg is, a foglárok teljes készültségét követeli minden pillanatban.
91-92. oldal