Filmidézetek a kapcsolatokról
(264)
A teljes kudarcban az a jó, hogy legalább segít megszabadítani a felszínes emberektől.
Legtöbbször én magam vagyok az, akitől bárcsak elmenekülhetnék. Komolyan, gondolj bele! Még sosem voltam ott, ahol nem voltam. Sosem csókoltam úgy, hogy ne én lettem volna az egyik csókolózó. Tudod, sosem láttam olyan filmet, ahol nem én voltam a közönség. Még sosem voltam úgy bowlingozni, hogy ne lettem volna ott, hülyén viccelődve. Azt hiszem, az emberek ezért utálják önmagukat. Komolyan! Mert halálosan unják önmaguk társaságát. (...) De hogy veled voltam, attól úgy éreztem, mintha más ember volnék.
Érdekes, hogyan élnek emberek a gondolatainkban. Mindig ugyanazok maradnak bennünk, és vígan elvagyunk így, nem is vágyva arra, hogy bármi is változzon.
Az emberek csodákra vágynak, de az is csodákat jelenthet, ha megfogják a kezed. Ez az a csoda, ami felszabadítja a csapdába esett szívet. Enélkül az élet nem lehet teljes.
Van, aki vezet, és van, aki követ. És ha vezetni nem tudsz, de követni nem akarsz, egyedül halsz meg a sivatagban.
Minden technológia elavul. Egy dolog marad csak állandó, az emberi kapcsolat. Mindenki csak arra vágyik, valódi kapcsolatokra.
Mindig a kapcsolat elején érzed magad a legerősebbnek. Mert olyasvalaki szemével látod magad, aki még nem ismer. Ez felszabadít, szárnyakat ad. Nem csak a másik izgalmasabb tőle, hanem mi magunk is. Olyan, mintha levedlenénk egy öreg bőrt, mint egy leguán. De a legfontosabb, hogy a kapcsolatban is, a házasságban is megújulunk, újra felfedezzük egymást.
A segítség sokféleképpen jöhet. Egy veseként, szép gesztusként, egy barátként, aki utat mutat. Mégis, túl gyakran nekünk kell gondoskodnunk magunkról. Félünk, hogy gyengéknek látnak, hogy nem vagyunk erősek. De az igazság az, hogy bár képesek vagyunk egyedül járni ezen a világon, legtöbbször az élet sokkal jobb másokkal.