Idézetek érzelmekről és kapcsolatokról
(140)
Vannak emberek, akik tönkretehetnék magukat anélkül, hogy bármit is kapnának tőlünk, s vannak mások, akik egy bokréta fejében megkapnak bennünket. Szívünknek szeszélyei vannak. Ez egyetlen szórakozásunk és egyetlen mentségünk.
Létezik egy olyan pillanat, amikor kettesben maradunk egy férfival, és ennek mindketten tudatára ébredünk. Ketten együtt, ez mindig lehetőségeket rejt magában. Belénk hasít egymás jelenléte.
Egy szegény, szerencsétlen, nyomorult lány szíve az a spongya, amely a legmohóbban telik meg a szerelemmel, száraz spongya, rögtön megdagad, mihelyt az érzés egy csöppje hull reá. Udvarolni egy fiatal nőnek, aki az elhagyatottság, a kétségbeesés, a szegénység állapotában leledzik, és nem is sejti a leendő gazdagságát, annyi, mint kézben tartani az összes adut, ismerni a lutriszámokat, vagyis biztos értesülések birtokában játszani a tőzsdén.
Mikor tekintetünk összeért, éreztem, hogy elsápadok. Furcsa rettegés kerített hatalmába. Tudtam, hogy szemtől szembe kerültem valakivel, kinek puszta egyénisége annyira igéző volt, hogy ha engedek neki, lebírja egész valómat, egész lelkemet, sőt egész művészetemet is.
Köztudott, hogy a szemek beszélnek. Két idegen minden különösebb erőfeszítés nélkül felfedheti kölcsönös érdeklődését és vonzalmát egyetlen pillantásban.
Ha gyűlölsz valakit, akit korábban szerettél, és úgy gondolod, hogy valami nagy szemétséget követett el - valószínűleg így is volt. Nem fogod újra szeretni. Nem fog bocsánatot kérni, és visszajönni hozzád. Könnyen lehet, hogy soha többet nem is gondol rád, annyira leköti az, hogy valaki másra gondoljon.
Valahogy a halandóságra figyelmeztet, ha a kedvelt személyt sérülten látjuk. Érzelem-válságos életünkben, a padlásig emelt ingerküszöbünkkel efféle intő jelek nélkül, spontán már nem is gondolunk arra, milyen fájdalmas lenne, ha elveszítenénk őt.
S csakugyan személynek szól ez az érzés, mellyel egy férfi egy nő felé fordul? Nem a vágynak szól, örökké és csak a vágynak, mely néha, átmeneti időszakokra, testet ölt? S a mesterséges izgalom, melyben élünk, nem lehetett célja a természetnek, mikor megalkotta a férfit és asszonyt adott melléje, mert látta, hogy nem jó nekik egyedül.
Mintha ezer éve ismernélek. Holott nem ismerlek. Csupa bizonytalan érzés és hangulat. Halvány vágyak, légiesek.
Az érintésben hihetetlen erő lakozik. Összeolvasztja az embereket, ledönti a köztük lévő falakat jobban, mint bármi más, és mindannyian reagálunk rá. Az érintésben energia van, csodát tévő energia.
A vágy ezer nyelven szól hozzánk. Mindezt megértem. De csak szabad emberek vethetik magukat ezekbe az áradó mély vizekbe... Minden más aljas csalás, rosszabb, mint a tudatos kegyetlenség. Emberek, akiknek közük van egymáshoz, nem élhetnek titokkal a szívükben. Ez a csalás értelme.
Az ingának mindkét irányban ki kell lengenie: a düh mellett lennie kell mosolynak, közös nevetésnek is.