Dalszöveg részletek a megküzdésről
(60)
Semmi nem lesz többé
Olyan, mint rég,
A múltam elmúlt, és mielőtt
A jövőmet elvennéd, én
Nem hagyom magam,
Felállok újra meg újra, ha kell,
Bárki bármit mondjon,
Engem már nem érdekel!
Az út, amit meg kell tenned,
Ha belekezdtél, hát meg kell enned.
Mindent, amit magadnak főztél,
Vesztes vagy, hiába győztél,
A harc még nem ért véget...
benned.
Ha tehetném, az égbe kiáltanék fel,
Hadd vigye el a hangom messze a szél!
Én látom, de mégsem érem fel ésszel,
Csak hamis démonokat kergetnék!
Ez ma még fáj, a pokol vár,
De holnap nevetve mondok imát!
Hogy ez az én sorsom, mert nekem ez jár.
Hidak helyett az emberek csak falakat építenek,
Mégis teszek róla, hogy ne legyek egy eltűnt lélek,
Nem számít a fájdalom, amivel most együtt élek.
A lombok már nem rejtik el,
Ha szeretettel érkezel,
Ez áldott hely, szebb nem is kell.
Emelt fővel emeld a súlyt,
Az adjon erőt, hogy várnak,
És építs tetőt és építs jövőt,
Egy új élet indul,
Van esély, hogy veszély les rád.
Nekem az lett a sorsom,
Soha ne adjam fel.
Mit mások könnyen megkapnak,
Azért harcolnom kell,
De már nem leszek más,
Mert csak így vagyok én.
Most kérlek, állj mellém!
Látod, mindig figyelni kell, hogy mi történik veled,
mert ha minden megbolondul, és nem veszted el a fejed,
akkor irányíthatsz mindent, pedig el sem hitted volna,
mikor visszanézel, hogy így mennyire vitted.
Mert mindig kiálltam, küzdöttem bátran,
Próbáltak megtörni, de mindig felálltam.
Míg mások féltek, én nem hátráltam,
Amiben hittem, azt büszkén csináltam.
Mindig lesz egy másik hegy,
és én mindig el akarom érni, hogy elmozduljon.
Mindig lesz egy fárasztó csata, néha pedig veszíteni fogok.
(...)
Azok a küzdelmek, amikkel szembenézek,
azok a lehetőségek, amiket kapok,
lehet, hogy néha legyőznek engem,
de nem török össze.
Lépj elő, szerelmes népem, a sötétből,
Mutasd meg végre, hogy különb vagy bárkitől!
Alkoss új rendet a végtelen káoszból,
Magad uram, Magyar -
Hisz nincs más, ki érted szól!
Mert minden egy gyerekkori álommal kezdődik,
hinni magadban akkor is, amikor már minden elveszni látszik.
A legszebb az egészben, végigjárni az utat,
igen, a cél maga az út.
Hamis a mosoly a hatalmas arcon,
nem vagy még túl az utolsó harcon,
Hát küzdj meg magaddal és próbálj győzni!
Legyél képes a szemükbe nézni.
Itt, most azonnal
talpra állok, és többé nem hátrálok.
Már tudom, miben hiszek itt belül,
Ébren és életben vagyok.
Folyton továbblépni és továbblépni
a naivságom árán...
de hová lépek, ha nem marad már
több hely a föld hátán?