Idézetek dalszövegekből
(3037)
Én úgy éreztem magam, mint egy húr, amit húznak,
De vigyáznak, hogy el ne pattanjon; a túsznak
Éppen annyi kaja kell, hogy ne legyen baja,
de ez nekem így nem elég.
Valami mindig húz, a mellkasom szorít,
Nem kapok levegőt, úgy érzem, nem jó így,
És akkor van, hogy haza nem akarok menni,
Mert otthon azt érzem, hogy összenyom a semmi.
Az utcán kóválygok, ha nincsen velem senki,
Ha mégis lenne, egyedül akarok lenni.
Magam sem értem, mindig el akarok menni,
Nincs úti célom, csak a valahova, ennyi.
Ahogy haladsz előre és lépkedsz egyre feljebb,
a lépcsőn egyre lejjebb csúszol, nem érted, miért.
A lelki emelkedőn az ember, hiába, hogy sokat mer,
nem tévedhetetlen, amíg él.
Együtt evezünk a gondok tengerén,
a hajónk már zátony-közelbe ért.
Forog az örvény, és messze még a part,
ez az, ami felkavart.
Próbáljuk oldani a helyzetet,
hogy mi az, ami egyszer elveszett.
Egy lépés, közel vagyok már,
többé nem visz messze az ár.
Forog a világ és benne én is,
megállni kéne, de hogyan mégis?
Szürke falak, színes álmok,
üres térnek nagy világot!
Én minden erőmmel próbálom megérteni a világot, de engem miért nem akar megérteni a világ?
Csip-csip kullancs, Lyme-kórocska,
Fogy az időnk, ketyeg az óra.
Csip-csip szúnyog, malária,
Meddig tart az apátia?
Indulataink mögött valós kutatások állnak,
A tegnap rémálmai mára valósággá váltak,
Ezért csillanjon a szemekben az értelem,
És kiáltsuk együtt azt, hogy klímavédelem!
Mi vagyunk a változás hangja!
A ritmust a Föld szíve adja!
Vészhelyzet van! Érzitek?
Tesztek is, vagy csak nézitek?!
Az ajtót berúgta már rég a klímavészhelyzet.
Hogyha ez a tény ijesztően hatna rád,
Bátran borítsd föl a tétleneknek asztalát!
Van, akivel a sors igazságtalan,
Vagyis a helyzete kilátástalan,
De aki minden esélyt megkapott
Ne követeljen mindig új lapot.
Mindent megtettem, hogy jobb legyen, de nem tetszett,
A pokolból hazafelé mondtam, nem vesztek,
Néha magam sem tudom, hogy mit is kéne tenni,
Csak azt tanultam, hogy nem szabad gyengének lenni.
Nem haragszom, hogyha elhagysz engemet,
Mert a nap is elhagyja a kék eget.
Sötét gyászom hallatszik a végtelenig,
Fáj a szívem, fáj a megrepedésig.