Idézetek a világról
(389)
Ha az emberiség nem gondolkozik azon, miért nincsenek társai a világűrben, akkor mi érdekelje?
A gond nem az, hogy rossz van a világban, hanem hogy jó is van. Mert különben kit érdekelne?
A világ (...) nagy, ijesztő és kérlelhetetlen. Mégis képesek vagyunk életben maradni odakint is.
Felesleges optimista illúziókban ringatni magunkat: most egy korszak végén járunk. Nyugaton évszázadokon át különféle folyamatok bomlasztották - eleinte alig érzékelhetően, majd földcsuszamlásszerű gyorsasággal - az emberek normális és legitim intézményeit, elferdítve a létre, cselekvésre, megismerésre és küzdelemre vonatkozó emelkedettebb szemléletet. Ráadásul ezt a szédítő gyorsaságú zuhanó mozgást "haladásnak" nevezték. Mindenki a "haladás" himnuszát zengte, és azzal áltatta magát, hogy ez a civilizáció - az anyag és a gépek civilizációja - a par excellence civilizáció, az egész világtörténelem előre elrendelt célja. Egészen addig, amíg ennek az egész folyamatnak a végletes következményei rá nem döbbentettek némelyeket az újjászületés szükségességére.
Amikor még sokkal fiatalabb voltam, néha elképzeltem, hogy az égbolt csak egy könyvillusztráció, és mi mindannyian biztonságban fészkelünk a borítók között. Ha pedig meg tudnám találni azt a könyvet és kinyitnám, mindannyian kiszabadulnánk anélkül, hogy meg kellene küzdenünk a Kegyes Úrral.
A víz a levegő halálából született, a föld a vízéből, a tűz a földéből, a levegő a tűzéből. Az örökös táncuk során az elemek túltöltődnek, és ebben a sorrendben erednek egymásból.
A változást nem lehet megállítani. Minden véget ér, amit ismerünk. Nem afelől kell dönteni, hogyan szálljunk szembe vele, hanem hogy hogyan éljük túl.
Megyek a szökevényekért, mert még bajuk esik. Idegen számukra a terep, ahol járnak, és a Föld legádázabb szörnyei veszik körül őket: emberek.
Legendás állatok és megfigyelésük c. film
A kezdetek előtt nem volt semmi: se föld, se menny, se csillagok, se égbolt, csak a formátlan-alaktalan ködvilág és a szakadatlanul égő tűzvilág.
A Nap kihűl, a bolygó elsötétül, az ember kihal. Én azt mondom, rendben, és akkor? Ez még nem következik be újabb 10 milliárd éven belül. Most élünk. Mármint a most-ban élünk. Meg kell ragadnunk a jelent két kézzel. Át kell mennünk a fényen, felmelegedni a naptól... amíg csak lehet.