Vigasztaló idézetek
(763)
Lenézel a földre és kacagunk
Hangosan, hogy behallatszik szomszédunkba
A szótlan, komoly napszámosokhoz is behallik
És fáradt, összetört álmukban majd elmosolyodnak ők is.
Eddig akármennyire szar napjaim is voltak az életben, mindig jött egy jobb.
Néha valahogy klappolnak a dolgok. Hosszú, nehéz és kanyargós út után, mint a gyermekláncfű pelyhe, súlytalanul, lebegve-szállva, végül csak földet érnek valahol, néha pontosan a jó helyen.
Előttem már nem kell megjátszanod az erős kősziklát. Most már leveheted az álarcodat. Azért vagyok itt, hogy a könnyeidet felitassam az arcodról.
Végtelen szerelem (sorozat) c. film
Ne ess kétségbe (...), hogy a világ a feje tetejére állt. Mindig van olyan hely a világon, ahol süt a nap.
Keresek, nálamnál egy szomorúbb lelket,
Vigaszt mondok neki, - ha hallgat a szóra,
Tán az én szivem is megvigasztalódna?
Mindig van kiút, vagy egy másik ösvény, amelyen el lehet jutni oda, ahová kell. A bökkenőkre és problémákra mindig számítunk, és ezek soha nem tartósak.
Kalligráfiát idéző, csukott szempilláid mögött ártatlan álom. (...) Fogd meg a kezem! Nem lesz semmi baj.
Vannak esték, amikor az embernek jólesik, hogy van mellette valaki széles e világban.
Mégis jó lecsó az utolsó. Jó, mert már búcsúzunk vele, de amikor a villánkra tűzött féltenyérnyi kenyérdarabbal tisztára tunkoljuk a tányért, megvigasztalhatjuk magunkat: búcsúzunk ugyan, búcsúzunk, de legalább van mitől.
Búba merültnek mondd: a bánat nem örök,
A gond is elrepül, akár az örömök.
Ha senkinek sem kellesz, nem marad más, csak a remény. Hogy netán valakinek egyszer mégis kelleni fogsz.
A mennyország olyan hely lehet, ahol a hét hét napján, a nap huszonnégy órájában nyitva áll a könyvtár.