Idézetek a természetről

(680)

Amikor nekivágtunk ennek a hegynek, olyan félelmetes őserdő meredt felénk, hogy szinte visszariadtunk tőle - azt hittük, nem is tudunk a sziklák és fatörzsek kuszaságába behatolni. De amint feljebb hágtunk, a kép barátságosabbá változott. Most már úgy éreztük, hogy egy gigászi kupolacsarnokban járunk, melynek se vége, se hossza; teteje a magasban egymásba olvadó, ölelkező lombkoronák zöld, áttetsző mennyezete, amelyet ezer meg ezer hatalmas oszlop tart: olyan vastag fák, hogy törzsüket három ember is alig tudta volna átkarolni. Egy ilyen erdő végtelen harmóniával tölti el az ember szívét.

Karl May

1

Nem mindenre a természet, az anyaföld tanít-e minket? A földnek szíve van. Aki ráborul s fülét odaszorítja közös tápláló anyánk barna testéhez, rejtélyes dobogást hall alant, mintha egy óriási kalapács tompa ütései volnának, száz mérföldnyire mélyen belsejében; a szíve dobogása az. A föld gondolkozik is. Gondolatai a virágok. (...) És ha gondolkozik, ha szíve van, éreznie is kell tudnia, bánatának, örömének kell lennie. Nagy szárazság idején keble fölrepedezik s mint a szenvedő anya emlőin a gyermek, növényzete elsínylik, elsatnyul, míg ellenben harmatos hajnalon egész valója vidám mosoly.

Mikszáth Kálmán

11

Jack mindig úgy érezte, köze van a folyóhoz, részt akart venni az életében, lefolyni, mint az az ezernyi minden, amit a folyó magával sodort. (...) Cavan megyében még keskeny és gyors, csak később lassul és szélesedik ki. Útközben minden lemorzsolt földdarabbal magával visz egy kicsit az adott hely, az adott megye titkaiból, lelkéből. A mellékfolyói - mint egy-egy artéria, melyet az ország lüktetése tart mozgásban - mind elhozzák, és izgatott suttogással adják tovább a titkaikat, hogy az egész végül elvesszen, összekeveredjen a világ többi elsuttogott reményével és megbánásával az Atlanti-óceánban.

Cecelia Ahern

4

Mély tisztelettel üdvözöllek, eső! Köszöntelek, égi pöttyenések, vonuló felhők morzejelei... Ne is nézzétek őket felnőtteket, vízcsepptől félőket, ahogy futnak-menekülnek előletek ernyőjük oltalmába, házuk fedele alá. (...) Kedves csöppek, ti csak nekünk estek, akiknek még bőre örömmel fogadja alig észrevehető érintéseteket... Ti vagytok az állandóság, a mindig másnak és mindig ugyanannak érzékeny egyensúlya, a jelen idő, amit egyes szám első személyben csak mi merünk végigélni, felosztva és megnyújtva a tünékeny pillanatot, ahogy a tenger osztja meg magát újra meg újra felcsapódó tarajos hullámokba.

Örkény István

Soha ne feledd el, ki vagy. Tekintsd magad az evolúció produktumának, annak az evolúciónak, amely szinte tökéletes lények sokaságát teremtette. Ezek mind - rajtad és a többi emberen kívül - harmóniában élnek környezetükkel. Te, egyedül te, jobban mondva az őseid változtatták meg a környezetüket szinte a felismerhetetlenségig. Őskori testvéreink génjeit hordozod magadban, akárcsak én. Génjeink emlékezetükben őrzik - és szeretik - a holdat az égen, a napfényt, a hűs levegőt, a tisztán csillogó víztükröket, de neked vajon mennyi van meg a természetnek ezekből az egykor bőven rendelkezésre álló forrásaiból?

Georg Klein

2

A növények nem élnek át megbánást, és nem vágyakoznak új állás után. Nem élnek át tudatos szellemi tapasztalatokat vagy érzelmi állapotokat. Némelyik (...) viszont akár tízszer is érzékenyebb nálunk, ha arról van szó, hogy megérint valamit. Indái érzékelik egy negyedgrammos fonal érintését, és egy ilyen leheletfinom inger már elegendő is ahhoz, hogy elkezdjenek az adott tárgy köré csavarodni. Mi, emberek többnyire nemigen érzékelünk ujjainkkal két grammnál könnyebb érintéseket. A növények jóval érzékenyebbek az érintésre az emberi lényeknél, és ezen a téren meglepő hasonlóságokat mutatnak az állatokkal.

Daniel Chamovitz

0

A hűvös, ködös reggel sok régi emléket hagyott felszínre törni. (...) A part kavicsos volt és apró sárga virágok díszítették. A sziget oldalát hatalmas kőtömbök védték az olykor háborgó, viharos óceán haragjától. A víz felszínén fehér csipkeként fodrozódott az ezernyi, tajtékzó hullám. Az óceán a végtelen messzeségben szinte összefolyni látszott a sűrű, szürke ködtömeggel. Sirályok hada vitorlázott a viharos szélben vagy épp hallatta hangját a víztől fénylő kőtömbök valamelyikén. A látvány magáért beszélt. Minden megszűnt létezni, minden rossz, amely valaha történt. A tajtékzó hullámár lassan tovasodorta őket.

Gönczi Erika

A növényeket sokféle és sokrétű érzékszervi benyomás éri, de nyilvánvalóan nincs emlékezőképességük; nem tölti el őket rettegés az aszály gondolatára, és nem álmodnak az áldott nyári napsugarakról. Nem emlékeznek arra, hogy valaha parányi magocskák voltak, és nem félnek attól, hogy idő előtt találják kibocsátani a pollenjeiket. Az öreg fák nem emlékeznek vissza az árnyékukban valaha is szunyókált emberekre, mint Walt Disney filmjében, a Pocahontasban Fűzanyó. Ám (...) a növényekben kétségkívül megvan a képesség arra, hogy "tároljanak" régebben történt eseményeket, és szükség esetén később előhívják az információt.

Daniel Chamovitz

Számomra a fák mindig is a leghitelesebb tanítómesterek voltak. Nagyra becsülöm az erdők és ligetek törzsi és családi kötelékben élő fáit. De még jobban tisztelem az egymagukban állókat. Olyanok, mint egy magányos ember. Nem mint a remeték, akik gyengeségből vonulnak el a világtól, hanem mint a visszavonultan élő szellemóriások, mint Beethoven vagy Nietzsche. Ágaik hegyén a világ rezdül, gyökereik a végtelenben nyugszanak; de nem vesznek bele, hanem minden életerejükkel egyetlen dologért küzdenek: azért, hogy saját törvényeik szerint kiteljesítsék önmagukat, kiformálják a maguk arculatát, hogy megmutassák valójukat.

Hermann Hesse

19

A haláltól való félelem rémiszti meg az embereket akkor, amikor megszakad minden kapcsolatuk az ember alkotta világgal. Génjeink megszokták a racionális világ nyújtotta biztonságot, ahol minden a saját védelmünket szolgálja, és ha megszűnik ez a védelem, akkor hirtelen úgy tűnik, életünknek bármely pillanatban véget vethet valamilyen ismeretlen veszély. Irracionális dolog, de ez a félelem az, ami átveszi az uralmat fölöttünk, és az emberi közösség karjaiba sodor, ahol védve érezhetjük magunkat - bárhol a világon, ahová elér a kéz. Cserébe elveszítjük ösztöneinket, melyek segítenének e világ határain túlra merészkedni.

Kilian Jornet

De ki festi meg a virágok színét – ki tervezi a pillangók színes szárnyait olyan precizitással, szabályossággal és művészettel, amit csak utánozni tud az emberi tehetség -, ki tervezi a rovarok arányait, hogy kecsesek legyenek, s a fák leveleit? Miért van ennyi szín és szépség, arány és művészet mindenütt a természetben? Hol a dolgok mögött a tervező – a zseni, a művész, aki ezt teremti, mert terv és rajz nélkül egy kis bútort sem lehet csinálni -, kik vannak hát erre a munkára hivatva, s ki adja a megbízást rá az élet óriási terepén? Ez misztikus és csodálatos – mégis reális – és megoldhatatlan!

Lengyel Menyhért

20

- Ha most valami jót kellene kívánni (...), a tengerparton szeretnék a homokban feküdni, a napon, melegen és a kék eget nézni... Vette maga észre, hogy a napsütésnek milyen hangja van? Valami finom, ahogy a levegőt rezegteti és valami finom kis illata?... Nem lehet kielemezni, hol kezdődik a fény, a hang, az illat, csak a hatásán érzik, hogy rabul ejt. Tökéletes mámor. Az ember testetlen lesz és szállani kezd.
Újra elsimította a haját:
- De hát az ember nem adhatja magát végképpen oda a hangulatoknak... itt az élet és az egész mást kíván, nem álmodozást, hanem cselekvést, figyelmet, számítást... szóval minden mást, mint ami én vagyok.

Móricz Zsigmond

De jó is lenne, ha belelátnánk a földbe, hogy szemügyre vehessük mindazt, amit a felszín alatt rejtőzik - mint ahogy a mennyboltra tekintve ellátunk a távoli csillagokig! Egy faóriásra pillantva tekintetem végigfut barázdált törzsén, ágai és levelei sokaságán. Ez azonban a fának csak az egyik, a látható része, a föld alatt él a mélység felé nyújtózkodva testének másik fele - a gyökerei. Milliméterről milliméterre hatolnak lefelé évről évre, talajszemcséket tolva félre, sziklákat ölelve körül, olykor egymásba fonódva, hogy vizet és ásványi sókat vegyenek föl a talajból, és továbbítsák ezeket a test föld feletti részének, amelyet szilárdan rögzítenek is.

Jane Goodall

4

Nem érted? A mag az élet. A hagyma a rothadás. Az élet a rothadásból kikél... De minden növénynek más a természete. Mint az embernek. Meg köll vele ösmerkednünk. Van olyan, aki csak kövér földben díszlik, mint a mák és a napraforgó, meg a jeges levelű lapu. Van olyan, akinek szegénység a világa. A kövirózsa példának okáért, vagy a borostyán, vagy az őszibarack. Ismét más növények a társas életet szeretik, mint a hangyák vagy a farkasok, vagy az emberek: a fenyőfa, nyírfa, bükkfa. Ismét mások a magányos életet kedvelik, mint a remeték: a diófa, hársfa, birsalmafa, berkenyefa. De berkenyefát soha ne ültess... A berkenyefa... nem terem addig... ameddig az ültetője él.

Gárdonyi Géza

Esténként pedig, amikor minden elhalkul és az erdők álmodásában csak a patakok csörögnek szakadatlan tovább: puha tisztások, borzos cserjések fölött kurrogva és libegve bolyong már a gyönyörű madár. Alacsonyan száll és bagolyszerűen és hosszú csőre van és az első csillag fénye már rezdül akkor és nincsen nála szebb a tavaszi erdőn. Tudja, aki vadász: szalonkamadár ez az esti bolyongó. És nincsen csodálatosabb, mint egy olyan halk szavú tavaszi este. Akik olyankor, egy tisztáson megállnak, mélyen, mélyen bent a csalitos közt, azok tudják, hogy nem lehet soha igazuk azoknak, akik a békét csinálják. Mert a békét nem lehet csinálni. Az van, s azt csupán megtalálni lehet.

Wass Albert

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom